Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Varsányi Péter István: Csány László Szegeden és Csongrád megyében
ahol az időt és a munkát igen nagy becsre emelték, az ingyen közmunkát máig sem nélkülözhetik.20 ,,A vizek szabályozására eddig kijelölt pénzalapnak fölhasználására a felelős magyar minisztérium ezennel továbbra is utasíttatik” — intézkedik a XXX. törvénycikk 6. §-a. A folyók hajózhatóvá tételére („a természetes akadályok elhárításával”) a Dunán, a Dráván és a Száván megtették a szükséges lépéseket. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium most a Tiszára is sort kíván keríteni, ezért tartja halaszthatatlannak, hogy,,... a vízi rendőrség szabályai legalább fővonalaikban országgyűlé- sileg meghatároztassanak, s ezáltal letétessenek a vízi jog első alapjai”. Tudják azt is, hogy a folyók használatának történelmi szokásai nálunk mások, mint ott, ahol tengerek adták a hajózásnak az első indítékot és lendületet. A kialakult tradíciókat — legalább ideiglenesen — kímélve, a „sajátszerűleg fejlődött” helyi viszonyokat figyelembe véve bocsátja közre felmérését a minisztérium. Azt akarják összeírni, hogy a Tiszán tervezett hajózásnak és tutajozásnak milyen akadályai léteznek (malomhelyek, hidak, önkényes vámok, ültetvények, erdők stb.).21 A törvényjavaslatok parlamenti vitáját a júliusban Pesten ismét összeülő képviselőháznak kellett volna megkezdenie, hogy a folytatás Szegedre maradjon. Ismeretes azonban, hogy abban a néhány hétben, amit a törvényhozók a Tisza-parti városban töltöttek, ennél — legalábbis politikai szempontból — fontosabb jogszabályok születtek (a nemzetiségről szóló VIII. és a zsidókról szóló IX. törvény). A szegedi törvényhozásnak volt egy epizódja, amely Csány tevékenységének, szemléletének megítélése szempontjából leltet érdekes számunkra. A képviselők 1849. július 20-án tartott zárt tanácskozásán — minden más tárgy elé helyezve — Vukovics Sebő igazságügy-miniszter a hűbéri maradványok eltörlését rendező törvény napirendre tűzését javasolta22 (az országgyűlés ugyanis a románokkal való megegyezés kérdését, illetve a véres abrudbányai tragédiát tárgyalta). Csány László — meglehetős rezignáltsággal — a hűbéri maradványok, s az úrbéri kárpótlás végrehajtása kérdésének időszerűségét vitatta, „...miután nem tudhatjuk, meddig lehetünk itt”. Beöthy Ödön felszólította a kormányt — valószínű megrendülve loan Dragof személyes tragédiájától —, hogy „...a békepontokat, melyek alatt a fellázadt oláhokkal békülni kíván, a ház elibe terjessze megerősítés és jóváhagyás végett”. Szemere Bertalan miniszterelnök méltán kesergett Kossuthnak írt beszámolójában, miszerint a ház tagjainak nagyrésze még most sem értette meg a nemzetiségi kérdés jelentőségét,23 ugyanis többen hangoztatták, hogy a nemzetiségi törvény (benne a románokkal való megegyezés) „...nem elébb való tárgy, mint az úrbériség maradványainak eltörlése, mint a ház szabályainak átvizsgálása”.24 így fest az, amikor egy parciális ügyet nem tudnak a nemzeti érdek alá rendelni. A fentiekben már említettük a minisztertanács július 29-i, szegedi ülését. Akkor a fővezérség kérdését helyeztük vizsgálódásunk fókuszába. Volt azonban ennek a megbeszélésnek egy másik, talán mindennél kétségbesettebb döntése. Az este hét órakor kezdődött tanácskozáson a Cibakházáról visszaérkezett Kossuth kormányzón 20 Közlöny, 1849. 135. sz. június 19. Megjegyezzük: a törvényekben más áll; ugyanis a XXX. te. 5. §-a szerint a „...hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvényszerinti alkalmazására” a szóban forgó minisztériumot bízzák meg. 21 Közlöny, 1849. 135. sz. 22 E törvényjavaslatot még Pesten kezdték 1848-ban tárgyalni, Debrecenben nem volt rá idő; 1849. júl. 21-én, az első szegedi ülésen jelentette be Palóczy házelnök, hogy a javaslatot a kormány benyújtotta. 23 Beér János—Csizmadia Andor: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Akadémiai Kiadó, Bp. 1954. 93. 34 Hunfalvy P.: i. m. 298—299. 192
