Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
az Úri utcában, felelősségre is vonta, mire Bálint nyilvánosan inzultálta. Mivel Makay ezekről a kísérletekről hivatalos jegyzőkönyveket vétetett fel és juttatott el Bene Lajos szolgabíróhoz, az erkölcstelenség vádját továbbra is csak Tóth Sándor levele, az ezen alapuló Sági Mihály-féle beadvány és az erre épülő uradalmi ügyészi előterjesztés támasztotta alá. Makay új testimóniumai pedig kifejezetten pozitív és közvetlen tanúságai voltak erkölcsös és feddhetetlen előéletének. Az uradalmi ügyésznek már csak egyetlen ütőkártyája maradt: a 25 váltóforint ügye. Ez az összeg nem volt éppen jelentéktelen, kb. egy éves borjú ára volt. De azt is tudjuk, hogy a megboldogult jegyző ezt sohasem próbálta behajtani, hiszen Makay László épp eleget bajlódott a nehézfejű Sándor gyerekkel. Most az özvegyet vették rá arra, hogy írjon egy bizonyítványt megcsalattatásáról. Tóth Istvánná Nagy Borbála nemzetes asszony levelében megismételte és meg is toldotta mindama vádakat, amelyeket immár fűszerkereskedő fia összehordott. A levél is Sándor kézírásával készült, sőt a Sándor vörös viaszpecsétjét tették rá. Ugyanezen a napon, szeptember 10—11-én — ismét megyei közgyűlés volt! — Sándor is hasonló tartalmú levelet írt a szolgabíróhoz, sőt megvádolta benne Makayt azzal is, hogy Richteréktől ellopott 500 forintot. A két nyilatkozatra Makay László rövidesen választ adott. A szolgabírónak írt levelében sorra vette mindazokat a vádakat, amelyekkel illették, és megválaszolt rájuk. A szükséges hiteles bizonyítványokat bemutatta. A 25 forintos ügyet Tóth Istvánnal annak idején tisztázta, most is megmagyarázta. A színésztársulat nem „csavargó társaság” volt, s a művészet iránti buzgalmat csak az előítélet tarthatja polgári véteknek. Egyébként nem hiszi, hogy az uradalmi ügyész e vádat komolyan venné, „tekintvén azt, hogy a mostani Csongrád városa bírája egykor czimbalmos volt...” 7 Bene Lajos alszolgabíró ezzel összegyűjtötte mindazokat az iratokat, amelyeket a felek az ügyhöz csatolni óhajtottak, és átadta a terjedelmes aktát Müller Ferenc vármegyei főügyésznek. Nem lehet tudni, mennyi ideig tanulmányozta az ügyész az esetet, véleményét mindenesetre csak az 1843. december 11-i közgyűlés előestéjén fogalmazta meg. Akármilyen gyors munka volt is, a lényeget kitűnően összefoglalta: „Ami az elsőt illeti [ti. a megfelelő iskolai és működési bizonyítványokat], a többször említett folyamodáshoz mellékletekben tsatolt s kérdés alá nem vehető eredeti oklevelei által a Tekéntetes Uradalomnak ellenvetése tökélletesen meg tzá- foltatik. Ami a másodikat illeti [ti. a Csongrádon szárnyaló jellempiszkító híreket], e tekintetben a mellékletekben a nevezett ellen kissebb, különössen jurátus korában elkövetett ollyatén tettei idéztetnek fel általa véghez vitteknek, mellyeket az éretlen iífjúság nem annyira gonoszság, mint inkább meg gondolatlanságból tehette, és amely- lyekért élemettebb korában lakolnia visszás következmény. Mellyek következésében: a 836ik 9ik Törvény Tzik értelmében szavazat többségével elválasztott Jegyzőre nézve eszközölni kívánt uradalmi jóvá hagyás meg tagadását — nem tsak a figyelembe alig vehető ellen vetések kitsinyesége végett —, mellyek már most élemettebb korban erköltsi jellemét nevezetesebb okiratok példásnak igénylik, de más részről, mert a Tekintetes Uradalom — amint ezt számossabb lakosok alá írásával erősített s meg nem tzáfolt folyamodás igazolja — ugyan tsak a fel idézett törvény értelmében a jegyzők választásában soha béfolyással nem volt: — alázatos véleményem nem pár- tolhattya.” A vármegyei főügyész tehát — még ha hevenyészve vetette is papírra szakvéleményét — éles szemmel látta meg a lényeget: Makay Lászlót képesítése alkalmassá 170
