Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
Az úrbéres helységekben az uradalom akkor már maradéktalanul érvényesítette törvényhatóságát, vagyis e vonatkozásban a közigazgatásnak és a jogszolgáltatásnak a törvényekben meghatározott és a szokásokon alapuló gyakorlását, ill. felügyeletét. Az évenkénti tisztújításkor élt a bírójelölés jogával, ellenőrizte a költségvetést és a számadásokat, kezelte az árvák vagyonát, ragaszkodott az úrbér alá eső ingatlanok adásvételének bejelentéséhez, a végrendeletek hitelesítéséhez és a katolikus egyház patronálásához. Az igazságszolgáltatást a nagyobb tekintetű ügyekben úriszéke számára tartotta fenn. Átengedte viszont az esküdt- és jegyzőválasztásnak, valamint a tisztviselők és alkalmazottak kiválasztásának jogát, az állami, a katonai, a megyei, a városi és a földesúri adók és szolgáltatások felosztását és beszedését. Megengedte, hogy a 12 tagú tanács a lakosok kisebb tekintetű polgári pereit, vétségeit és kihágásait megítélje. Akaratát levélben vagy körlevélben vagy helyi tisztviselője szóbeli utasításában közölte. A vármegye alispánja vagy szolgabírája közbejöttével érvényesítette fennhatóságát. Hódmezővásárhely a tiszántúli járás hódmezővásárhelyi, Szentes a tiszántúli járás szentesi, Csongrád a tiszáninneni járás csongrádi kerületéhez tartozott. Nehéz lenne felderíteni az okát, de tény, hogy a három város — annak ellenére, hogy ugyanazok a bajok gyötörték — nem tett kísérletet akcióinak összehangolására. Vásárhely szinte állandóan perben volt az allodizálás, a földcsonkítások, később a legelőelkülönítés miatt, az örökváltságig azonban nem jutott el. A szentesiek 1817- től folytatták úrbéres perüket a közös legelők ügyében, és 1835-ben váratlanul mindennemű úrbéres adózás örökös megváltását ajánlották az uradalomnak. Lajos gróf, aki testvérei nevében is tárgyalt velük, elfogadta az indítványt. 1836. január 10-én a földesurak megbízottai és Szentes birtokos lakosai aláírták a örökváltsági és a a legelőelkülönítési szerződést, s ezzel az immár régen húzódó úrbéres pert is elhagyták. Áz örökváltsági szerződésben a földesurak átadták a törvényhatóságot (a köz- igazgatást és a jogszolgáltatást), a külső és a belső telkeket, az uradalom Szentesen levő épületeit és mindezek jövedelmét, mindenféle haszonvételt és a birtoklással járó kötelezettségeket. Mindezért a város fizet 1000 császári aranyat azonnal, 1,357 072 Ft 47 kr-t ezüstben, két részletben, legkésőbb 1837. január 1-jéig. Ez a summa 25 évi földesúri szolgáltatás összege volt. A vármegye támogatta az örökváltság eszméjét, országgyűlési követei számára adott utasítása a megyei nemesség nagyobb részének véleményét fogalmazta meg: „...nem tsak az látszattatik megállapítandónak lenni, hogy az urbariális tartozások eránt a jobbágy földesurával örökös kötésre léphessen, hanem az is, hogy a földesúr megegyezésével ugyanaz urbariális teleknek tulajdona is az egyességre lépő jobbágyra szállhasson.” Az 1836:8. te. meg is engedte az örökváltságot, az uradalom birtokain pedig éppen az 1830-as években hódított nagy tért a bérgazdálkodás a robot felváltására. A gr. Károlyi Lajos főispáni helytartó által vezetett vármegye — noha maga a gróf konzervatív volt — pártolta a műveletet. A szentesi örökváltsági küzdelmek vezéralakja Boros Sámuel jegyző volt. Az 1816. évi „zendülés” idején választották meg az „igazságkeresők”, 1818-ban ugyanők buktatták meg. Művelt, a jogban jártas férfiú volt, 1825-tól folyamatosan töltötte bejegyzői tisztét. Az úrbéres pert ő vitte a város nevében. Amilyen mértékben élvezte a szentesi gazdák nagyobb, józanabb részének feltétlen támogatását, olyan mértékben érezhette az uradalom ellenséges mesterkedéseit. Az örökváltság az ő személyes műve is volt: nagyszerű eredményeiben és keserű következményeiben egyaránt részesült. 162
