Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)

1826—1833 Miután ezekben az években a hivatali névsorokban nem fordult elő olyan név, amellyel a korábbiakban már ne foglalkoztunk volna, e helyen a korábbi adatok ismét­lése szükségtelen. 1834 Új emberrel töltötték be a harmadik mázsáiéi állást, amelyre Gaisz (Geiszt) Vencel került. 1836-ban a második helyre lép elő, és 1840-ben első mázsáié. Mind­végig ezen a helyen marad, és még nyugdíjazása után is Szegeden él. Atyja Vilmos, anyja Deák Anna volt. 1803-ban született valószínűleg Szeged-Felsővároson és ott is halt meg 1863. január 9-én. Nem sikerült megállapítani, hogy Giday Kálmán által említett Geiszt Jánosnak rokona volt-e. Új tisztviselő a folyami fuvarozási osztályon requisitum curator-ként szereplő Jandaky Ádám, aki 1836-ig szolgált, de 1834-ben már Zsuppányba helyezték át mázsa­mesternek. Szegeden nősülhetett, Orosz Annát véve feleségül, kitől Szeged-Felső­városon 1826-ban született Mátyás nevű fia, aki 1828. június 17-én itt halt meg. Ebből következik, hogy nevezett szegedi lakos volt már korábban is, de nem állt állami szolgálatban. 1835 Új embert találunk ezúttal a hivatalfőnök-helyettes posztján, contraagensként, Kohr Jakab személyében. Nevezett 1804-ben kezdte pályáját közhivatalban, nevezetesen Tokajban, mint az ottani sóhivatal írnoka, innen Nagykárolyba került, mint contra ponderum ma- gister. De már 1820-ban a somiovi sóhivatal perceptora és innen kerül Szegedre. Mindössze 1837-ig maradt, majd Pestre került contraagensnek. A harmadik mázsamester is új ember: Seefranz György. Mázsáiéként kezdte Hatvanban, majd kinevezték Puchoba mázsamesternek, e minőségében két év múlva Pozsonyba került és innen jött Szegedre. Két év múlva ismét avanzsál, a második helyre kerül e beosztásban és itt is marad mindvégig. 1793-ban született és valószínű­leg Szegeden kötött házasságot Schwan Terézzel. Szegeden is halt meg 1851. novem­ber 27-én, 58 évesen. Feltehetően fia volt ama Seefranz L.ipót, aki Hatvanban 1820-ban született, neje Kern Jozefa. Ő is Szegeden halt meg 1853. október 6-án, 33 évesen. Hogy a század végén született Seefranz Vilma, ki ugyancsak sóhivatalnoki családból származó Fluck Andráshoz ment feleségül, rokona volt-e az előbbieknek, eddig nem derült ki, de ez a név ritkasága folytán alaposan feltehető. És talán nővére lehe­tett Györgynek Seefranz Erzsébet, aki a Szegedi sóhivatalban sokáig szolgálatot tel­jesített Kovács Istvánnak volt a felesége, akitől öt gyermeke származott. Ugyancsak új név a névsorban Mireczky Sebestyén, folyami kalauz, aki itt második az osztály rangsorában. Úgy látszik, itt kezdte sóhivatali pályáját, és a kö­vetkező esztendőben egyel előre lépett a névsorban, majd 1837-ben az írnoki teendők ellátásával is megbízták. Itt maradt a kamarák felszámolásáig. 1836—1839 Ezek az évek nem hoztak új neveket. 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom