Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)

évben rangsorban a második, de 1819-ben már nem találjuk a hivatali névsorban Sze­geden, mert Barcsra helyezték át contra ponderum magisternek. 1829-ben pedig Theresovác perceptora, ahol még hosszú évekig teljesít szolgálatot. Bizonyára rokona volt ama dominus Carolus Bujanovics de Agg-Teleknek, aki a magyar udvari kan­celláriának valamint a Szent István rendnek volt ágense 1809-ben. Megürült a harmadik mázsálói állás is, és az eltávozott Seeger Keresztény helyét Turcsányi István foglalhatta el. 1820-ban az osztály második helyére emelkedett, és ebben a minőségben szolgált tovább 1828-ig, amikor többé neve nem fordul elő. Szeged-Felsővároson lakott 1175 szám alatt, nős volt Selbach Annával, kitől 1817 szeptember 15-én István, 1820. február 6-án pedig József fia született. Felesége őt túlélve 1853. július 5-én halt meg Szegeden. Változás állott be a hajókalauzok sorában is, ahonnan kivált Suhajda Mihály és Baráti Antal, miáltal a harmadik és negyedik helyezett az első és második helyre lépett elő, és a harmadik és negyedik hely új betöltésre került. Harmadik kalauz lett Veinzierl Imre, aki már másutt szerepelt Weinzierl Józsefnek feltehetően fia, vagy rokona volt. Nevüket hol „V”, hol „W”-vel írták, és nevükkel a továbbiakban nem találkozunk. A negyedik kalauzként a listán most Liebl János neve tűnik fel. 1820-ig dolgozott e helyen, majd a ranglétrán egy fokkal előbbre lépett és ezen a he­lyen maradt 1822-ig. A következő esztendőben helye már üresedésben volt. Ez azon­ban nyilván betegeskedésére volt visszavezethető, mert 1824-ben ismét a helyén talál­juk és ott is marad 1828-ig. 1829-ben átkerül a szállítási osztályra és egyben megkapja a dominus-i címet. Ugyanakkor megbízzák a hivatal írnoki teendőinek ellátásával. Kinevezésekor az osztályban az utolsó helyezett, de a következő évben már harmadik itt a rangsorban, és az is marad 1832-ig. 1833-ban átkerül Makóra, és előléptetik contra ponderum magisterré. Itt 1840-ben perceptorrá lép elő. 1818 Az első változás a mázsamesterek sorában jelentkezik, ahol az első helyezett Teller Jánosnak a hivatalból való kiválása folytán helyére lép az eddigi második helyezett Horváth Péter. Ezzel megürülve a második mázsamesteri állás, azt Horster Ferenccel töltötték be. Ő Földváron kezdte a pályáját mint mázsáló 1804-ben, majd Makóra került dominus ponderum magisterként, és 1814-ben már Soborsinban működik, innen jön Szegedre. Itt öt évet tölt el e beosztásban és 1822-ben az osztály­ban az első helyre kerül. Egy évig távol van munkahelyétől, majd visszatér előbbi helyére, és itt is marad 1825-ig, amikor a névsorban a neve többé nem fordul elő. Ta­lán leánya volt ama Horster Borbála, aki később Szeged szab. királyi város hivatal­nokának, Virág Józsefnek lett a felesége. Rezy János távozásával a harmadik mázsamesteri állás is megürült, és erre most előlépett Bujanovics Károly. Viszont az ő helyére Gáspárdy János kapott kinevezést, aki a hivatal írnoka is lett. Nem volt új ember a szakmában, 1814-ben már Mohácson találjuk azonos beosztásban. A következő esztendőben Szatmárra helyezték át, mint contra ponderum magistert. 1828-ban a nagybányai sóhivatal perceptora lett és Szatmár megye tábla- bírája. Utóbb kiválik a hivatal kötelékéből és a postához megy át. 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom