Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
udvari kamarára hárult. A szegedi kamarai adminisztráció, mint a megmaradt vidéki tizenegy kamarai szervezet egyike, legközelebb esett a temesihez és a nagyváradihoz. A szegedi sóhivatal az új ügykezelés beindulásával Máramarosból és Marostordáról szerezte be továbbra is sókészletét, és ez — mint eddig is — hajón érkezett a Maroson Szegedre. A bizonytalan idők folytán kimerült sóraktárakat most fel kellett tölteni. A szokás az volt, hogy a Maroson kisebb hajók szállították a sót, 300—500 mázsa térfogattal, viszont a Szegedről vízen továbbszállítandó mennyiségeket nagyobb térfogatú hajók vitték szét. Emellett tengelyen is szállítottak Aradra, Makóra, Bajára, Eszékre, Földvárra, Újvidékre, Mohácsra, Dunavecsére, Zimonyba, Titelbe, és Pestre is. A szegedi sópajtákban az időben átlag 20 000— 100 000 mázsa só tárolt. — A hajók vontatása a szállítást tetemesen megdrágította. Egyébként 1825-ig a szegedi sóhivatal a saját hajóparkját használta szállításra. És ahol víziút nem állt rendelkezésre, ott szerződéses fuvarozási vállalkozókkal dolgozott.95 96 A század első negyedének fordulóján azonban a szegedi sóhivatal hajóparkját felszámolta, a hajókat árverésen értékesítette, és ettől fogva a vízi szállítás is szerződéses vállalkozók útján bonyolódott le. Utolsó egy-két hajójára Budára 1825. február 4-ére hirdetett árverést a sóhivatal.97 A szegedi sóhivatali hajópark felszámolásával vette kezdetét a szegedi hajósoknak, suppereknek, és nagyfuvarozóknak fénykora, ami sokak meggazdagodásához és neves szegedi polgári családok kialakulásához vezetett. Tekintélyes létszámmal dolgozó vállalkozó családok keletkeztek, akik jómódban éltek, fiaikat kitűnő nevelésben részesítették, és jórészt honoratior pályákra irányították.98 A kamarai rend visszaállításával természetesen visszaállt a sóhivatalnak egyéb ügyköre is, így egy ideig az úgynevezett bankszakma, amelyet később a főpénztár váltott fel, a fafeldolgozás, fa- és épületfa-kereskedés, és egyéb alkalmi vállalkozások, mint pl. korcsmatartás stb. A szegedi sóhivatal történetének majdani kutatói viszonylag kedvező helyzetben lesznek, mert szerencsés véletlen folytán megmaradtak a sóhivatali adminisztrációnak írásos emlékei, ha mindjárt nem maradéktalan folyamatosságban, és nem mindig a legjobb állapotban. Az eredetileg a Szegedi Somogyi Könyvtár Őrizetébe került „Szegedi királyi fősóhivatali” különböző iratok, könyvek nyilvántartások, naplók stb. —megszakításokkal — 1755-től 1869-ig maradtak fenn, és az 1957-es átrendezés során a Csongrád megyei Levéltár állományába kerültek. Ezek az iratok bőséges adatot szolgáltatnak azoknak, akik a kamara hivataltörténetét fogják majd megírni.99 A mi szempontunkból kevés volt a felhasználható anyag, a kamara személyi állományára vonatkozólag itt szinte semmi sem volt feltalálható, az idevonatkozó adatok az Országos Levéltár őrizetében vannak.100 A „második” kamara szegedi sóhivatalának személyzete szintén átmentett egyeseket a régi személyzet köréből. A később kinevezésre kerülendőknél továbbra is az az álláspont volt érvényben, hogy a fontosabb állásokra kizárólag nemesi származásúnkat alkalmaztak. A hivatalfőnököt és helyettesét eleinte általában az örökös tartományokból származó osztrák vagy cseh származásúnkkal töltötték be. A ki95 Giday Kálmán: Szegedi só. 97 Hazai s' Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. k.; Farkas József in Szeged története (Monogr.) II. k. 406. p. 98 Giday Kálmán: Hozzászólás. 99 Csongrád Megyei Levéltár VI. 108 fondszámú szegedi Fősóhivatal segédkönyvek és iratok. 109 Országos Levéltár E. 91. fondszám alatti Salinaria anyag, melyről mikrofilm is készült. 124
