Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
megszervezésénél nem kell többé figyelemmel lenni az ország történeti berendezéseire, hanem az Ausztriában rendszeresített és működő elvek alapján szevezhető meg annak igazgatása. Ezen álláspont elhatalmasodása ellen a magyar rendek ugyan szívós harcot folytattak, de nem volt elkerülhető, hogy a foganatosított rendezés végül is erős osztrák befolyás alá kerüljön. Az ország visszafoglalása után eleinte a magyar kamara életében mindössze annyi történt, hogy visszaállottnak nyilvánították azt a helyzetet, amely a török megszállás előtt érvényben volt. Persze ezalatt nem azt kellett érteni, hogy a kamara ama elvek alapján működhet tovább, amelyek funkciójának irányt szabtak a mohácsi vész előtt, hanem azt, hogy azokat a rendelkezéseket kell követni, amelyeket az uralkodó a fennhatósága alatt maradt területen mindaddig életbe léptetett, amíg a felszabadulás megtörtént. — Ez alatt azt kell érteni, hogy a magyar kamara főleg a most I. Lipót uralma alatt volt területeken hatályos szabályok és gyakorlat szerint, valamint az 1684. augusztus 29-én kelt tervezet rendelkezéseinek figyelembevételével működjék tovább, illetve kezdje meg a megszállás alól felszabadult területeken újból létesítendő szervezetiben, működését. Miután tovább mennénk, meg kell jegyezni, hogy azzal a korszakkal, amely Buda felszabadításával vette kezdetét és II. József uralkodásáig terjed, részleteiben és különösen az udvari kamara központi szervezetével, nem kell foglalkoznunk ezen a helyen, mert ezt a kort a magyar kamara vonatkozásában kimerítően feldolgozta Nagy István, akinek munkájára ezen a helyen utalunk. Hogy bizonyos vonatkozásokban e kor jelentősebb eseményeit mégis fel kell vázolni, ezt az teszi szükségessé, hogy Nagy István kifejezetten mellőzte a magyar kamara vidéki szervezeteinek tárgyalását, és legfeljebb alkalmilag tartalmaz azokra vonatkozóan hellyel-közzel egy-egy megjegyzést. így tehát a magyar kamara alá tartozó vidéki sóhivatalok szervezetével, működésével ugyancsak nem foglalkozik, pedig volt vagy nyolcvan ilyen hivatal az ország területén és még kevésbé foglalkozik a szegedi sóhivatal történetével. Általánosan irányadó elvként érvényesült, hogy amint az olyan helységekből, ahol azelőtt vidéki kamarai hivatal működött, a török veszedelem végképp elhúzódott, a kamaráknak működésüket azonnal és automatikusan meg kell kezdeniük, így a szegedi, akkoriban fősóhivatalnak nevezett, sókamara már 1687. január 22-vel megkezdte működését. A hivatal élér greywenthali Greyl János Károly prefektus került, korábbi hosszú katonai szolgálatának elismeréseként, aki egyben a szolnoki sókamarának is igazgatója lett. Minden valószínűség szerint megkezdte működését a szegedi kamarai keretben a harmincad-hivatal is, amelyhez WibmerPál számvevő nyert beosztást, aki egyben Greyl helyettese is lett. így tehát a szegedi sókamara már működött akkor, amikor 1688. április 5-én királyi rendelet újra szabályozta a magyar kamara, és kirendeltségeinek szervezetét és működését. E rendelet szerint a budai magyar kamara az „Ofner Camaral Inspektorát” címet nyerte, és e szervezet vidéki fiókjait, így a szegedit is, kamarai tiszt- tartóságnak nevezték. Jelentős körülmény, hogy itt nem csak új elnevezésről van szó, hanem, hogy ez a szervezet egyben a régebbi királyi udvari kamarától teljesen függetlenül működött. Persze, ez a működés messze volt attól, hogy visszaálljon egy fegyelmezett, rendszeres országos hálózat. Ez már csak azért sem volt lehetséges, mert az ország területe fokozatosan szabadul fel, és voltak olyan részek, ahol az áthaladó királyi sereget pusztaság fogadta, amelyen új közigazgatási életet teremteni és főleg működtetni csak akkor lehetett, ha ezeket a területeket újból betelepítették. így érthető 120
