Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Dóka Klára: A dél-alföldi iparosság struktúraváltása a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korában (1828–1870)

Tiszai járás

I.

9

—

9

0,80

II.

230

11

241

21,42

III.

217

8

225

20.00

IV.

285

29

314

27,91

V.

293

26

319

28,36

VI.

14

3

17

1,51

összesen 1 048 77 1 125 100%

maradtak kézműves nélkül. Koncentrálódás csupán néhány mezó'városban figyelhető' meg, az sem volt nagymértékű. A középső járásban Apatinban 182, Bezdánban 135, a felsőben Baján 448, a telecskaiban Kulán 105, a tiszaiban Adán 112, Óbecsén 192, Ókanizsán 125, Zentán 235 mester élt. A legfontosabb mezőváros kétségtelenül Baja volt, ahol már a 18. század végén jelentős céhes kézműipar alakult ki, sőt a fejlődés a 19. század második feléig tartott. 1828-ban 448 mestert, 246 legényt, 1840-ben 1173 kézművest tartottak nyilván (köztük 280 csizmadiát, 60 szűrszabót, 27 kályhást, 20 kalapost stb.)38

Ágazati megoszlás szempontjából a járások ipara érdekes képet mutat. Az alsó járásban a faiparosok (asztalosok, ácsok, kádárok, kerékgyártók) éltek nagy számban, a többi járásban a textil- és bőriparosok vezettek, és köztük a takács, kötélverő, illetőleg szűcs és csizmadia mesterek emelkedtek ki. Baján a 448 önálló mesterből 115 fa- és fémiparos, 205 bőriparos volt, köztük 66 csizmadia, 40 szűcs, 23 varga. Kevés volt a textiliparos, és csak minimális számú mester foglalkozott szolgáltató iparral. A mesterek mellett 246 legény dolgozott, ami az összes falusi és mezővárosi legénynek majdnem felét tette ki. A munkaerőellátottság rendkívül rossz volt. Baját leszámítva a 3546 önálló falusi és mezővárosi mester mellett összesen 260 legény dolgozott, ami csak 7,33 %-ot jelent. Legfeljebb minden 14—15. falusi és mezővárosi mesternek volt lehetősége legények alkalmazására.

Az adatokból azonban az is világosan látszik, hogy a legény nélkül dolgozó takácsok, szűcsök, sőt kötélverők és csizmadiák teljesítőképessége is meghaladta a helyi lakosság szükségleteit, így e mesterek elsősorban távolabbi piacokra, a felvásárló kereskedők részére dolgoztak. 1828-ban Bács megyében a szabad királyi városokkal együtt összesen 503 szűcs, 700 csizmadia, 674 takács, 144 kötélverő volt. (1. VIII. táblázat!)

Mint az összeállításból látszik, a takácsok elsősorban a tiszai járásban (Zenta, Óbecse, Ókanizsa) csoportosultak, sokan dolgoztak azonban Baja és Szabadka környékén (felső járásban), valamint a középső járásban (Bezdán, Apatin) is. A szűcsöknél és csizmadiáknál — mint láttuk — Szabadka volt a központ, de mindkét mesterség mezővárosi és falusi képviselői nagyszámban éltek a tiszai járásban is.

A speciális iparágakat — forrásaink szerint — az 1820-as években jórészt a felvásárló kereskedők tartották magas színvonalon. E felvásárlók számának meghatározása elég problematikus. Az 1828-as összeírás kereskedőket (mercator) és kalmárokat (quaestor) különböztet meg, amelyek közül előbbi a nagykereskedőt, távolsági kereskedőt, utóbbi pedig a kiskereskedőt jelentette, de a fogalmakat az összeírok nem használták következetesen. Viszonylag ritkán jelölték meg azt is, hogy az illetők mivel kereskedtek, így az ipari termékeket felvásárlókat és forgalmazókat nem mindig 36

36 Borovszky, i. m. Bács-Bodrog vármegye (Baja), 293.

213