Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)
Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen
Az ÉRDEKEGYESÍTÉS PROGRAMJA: AZ ELVEK ÉS A GYAKORLAT ÖSSZEHANGOLÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI Az érdekellentét és érdekazonosság a liberális megyei követek és a városok küldöttei között váltakozva került előtérbe, illetve szorult vissza; az ellentét rendszerint a konkrét kérdések kapcsán éleződött ki, az azonosság pedig általában többé-kevésbé ünnepélyes deklarciók formájában és mint követendő elv fogalmazódott meg. Sajátosan összefonódva jelentkezett az azonosság és az ellentét a jobbágytelken élő nemesek adóztatásának kérdésében; egyikében azoknak a kérdéseknek, amelyek a liberális nemesi politikusok osztálykorlátait is igencsak markánsan mutatták meg. A problémát a jobbágytelki haszonvételek szabad adásvételéről szóló úrbéri I. törvénycikk 6. §-ának főrendi tárgyalása során Pálffy Fidél gróf tárnokmester vetette fel, aki úgy látta, hogy a haszonvétel megvásárlásával együtt kell járnia a terhek viselésének, s így a jobbágytelekre telepedett nemesek kötelesek lennének a földesúrnak szolgálatokat teljesíteni, az államnak pedig adót fizetni. Pálffy a szabad adásvételből származó egyéb várható „hátrányokra” is utalt; majd azt javasolta, hogy „olly forma felszóllító törvényt” kellene alkotni, amely szerint a földesurak engedélyével addig is gyakorolt szabad adásvétel „jóváhagyott szokás”-a továbbiakban sem gátoltatnék. A főrendek egy része a tárnokmester javaslatát támogatta, mások a haszonvételek bármely formában történő adásvétele ellen nyilatkoztak; a többség azonban a rendek tervezetét elfogadta, sőt Eötvös Ignác báró azon kiegészítő indítványához is hozzájárult, amelynek értelmében a törvénynek azt is ki kellett mondania, hogy bárki, aki a jobbágytelek haszonvételét megvásárolja, köteles az azzal járó kötelezettségeket is teljesíteni.115 A rendek a főrendek fenti javaslatát az 1833. szeptember 24-i kerületi ülésen vették tárgyalásba, s hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a kérdés nem ide, hanem az adóbiztosi munkálathoz tartozik, s ezért elhalasztása mellett foglaltak állást; kimondták azonban azt is, hogy ekkor pontosan meghatározandók lesznek azok a terhek, amelyeket a szóbanfogó nemeseknek viselniük kell.116 A rendek egy jelentős része a nemesi adómentességre mint minden körülmények között érvényesítendő alapelvre hivatkozva már ekkor opponálta ezt a határozatot; majd érveiket az október 7-i országos ülésen is megismételték, a többség — igaz, meglehetősen csekély többség — azonban a határozatot most is elfogadta.117 A városi követek sem a szeptember 24-i, sem az október 7-i vitában nem vettek részt, október 8-án azonban Balogh János visszatért a kérdésre, s kijelentette: ő ugyan a jobbágytelken élő nemesek adófizetését elvileg nem ellenzi, ám tiszta lelkiismerettel csak abban az esetben tudna a nemesek adófizetésébe beletörődni, ha az országgyűlésnek felelős kormány intézné az ország pénzügyeit; beszéde végén pedig arra az ellentmondásra mutatott rá, hogy a határozat a haszonvételek megvásárlását bármely nemes számára lehetővé teszi, a földesurat viszont eltiltja attól, hogy a haszonvételeket ugyanolyan feltételek mellett megvásárolhassa; s javasolta ennek az ellentmondásnak egy újabb határozattal való megszüntetését. A kibontakozó vitában a városi követek nevében felszólaló Gyurikovics György hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a jobbágy telekre telepedett nemesek ne csak a földesuraknak járó szolgáltatások teljesítésére, de mindennemű adó fizetésére is köteleztessenek; véleménye szerint ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy ellenkező 116 Az 1833. szeptember 12-én lezajlott főrendi vitáról 1.: KLÖM II. 141. skk., 164. skk. Vő.: Iratok I. 584. 116 KLÖM II. 215. skk. 117 Jegyzőkönyv V. 52. skk., KLÖM II. 277. skk. 145
