Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

maskodás bűntettében a nemeseket ugyanolyan szigorúan kell elmarasztalni, mint a nem nemeseket.

Kifejezetten polgári követelmények fogalmazódnak meg azokban a javaslatokban is, amelyekkel lehetővé kívánja tenni, hogy bármilyen hivatalt bármely arra alkalmas személy, származásától függetlenül elnyerhessen. Ennek érdekében a hivatalok pályázat újtán történő betöltésének rendszerét kívánja életbe léptetni; s ugyanakkor azt a követelményt is megfogalmazza, hogy a hivatali kötelesség nem teljesítését ugyanúgy kell büntetni, mint a hivatali hatalommal való bármilyen visszaélést. Törvényes biztosítékot kíván azután arra vonatkozóan is, hogy a házassági kényszer szűnjön meg, tehát arra, hogy a szülőknek ne legyen semmiképpen lehetőségük akár az örökségből való kitagadással, akár egyéb fenyegetéssel a családi vagyon gyarapodása érdekében gyermeküket általa nem szeretett személlyel házasságkötésre bírni; s azt is fontosnak látja jogszabályban rögzíteni, hogy a rokoni kapcsolat mely esetei képezhetnek házassági akadályt.

A polgári jogelveket tartja szem előtt az a javaslat is, amely az uradalmak pallosjogának eltörlését kívánja, s az is, amely a személyes szabadság tiszteletben tartását bűnelkövetés gyanújának felmerülése esetén is igényli, vagy amely azt kívánja kimondani, hogy puszta gyanú alapján — bármennyire valószínűsíthető is az — senki ellen eljárás nem indítható. Ide sorolható továbbá az az indítvány, amely a fiú- és a leány- gyermekek közti örökösödési különbségek felszámolását szorgalmazza, s az is, amely a birtokelkobzást a bűntetésnemek közül el akarja hagyatni.

Lényegében ide sorolható a rabokkal való bánásmód, egyáltalán a börtönügy megfelelő rendezésének igénye, valamint az a követelés is, amely a halálbüntetés egyszer, s mindenkorra való eltörlését sürgeti. Igaz, ezen javaslata sajátos „polgári” ellentmondást is hordoz, hiszen a fennálló rend érdekében a büntetések nagyfokú szigorítását elengedhetetlennek tartja. Ám a feudális és a polgári közti ellentmondást is felfedezhetjük azokban az egymástól egyébként távoleső területekre vonatkozó javaslatokban, melyek közül az egyik a tized, a másik a pallosjog kérdését érinti; persze mindkét javaslat „előremutató” vonásokat is tartalmaz. A dézsmára vonatkozóan annak általánosan kötelező megváltását sürgeti, s a földesurak előbérlési jogának eltörlését igényli. (Az 1546. évi 55., az 1547. évi 35., 1548. évi 60., az 1548. évi 61., az 1609. évi 18., az 1622. évi 70., valamint az 1647. évi 95. tc.-k ugyanis a földesurak számára biztosították az elsőbbséget abban az esetben, ha a tizedszedés jogát az arra illetékes egyházi személy, illetve szerv meghatározott összeg ellenében bérbe adta.) A pallosjoggal kapcsolatban annak a véleménynek ad hangot, hogy ezt a jogot a helyhatóságok mint olyanok jogaként kell fenntartani, ám az eljárást az ilyen esetekben is részletesen szabályozni kell. (Ez az indítvány a halálbüntetés eltörlését szorgalmazó javaslattal természetesen nincs ellentmondásban, mivel a jus gladii nemcsak halálbüntetés kiszabására feljogosító büntetőtörvénykezési felhatalmazást jelentett.)

Végül néhányat azok közül az indítványok közül szeretnénk megemlíteni, amelyeknél a szerzőt általános emberbaráti meggondolások vezették. így többek között szorgalmazza azt, hogy megfelelő törvényes szabályozással gondoskodjék az állam a városi polgárok, valamint a jobbágyok özvegyeiről is; szükségesnek látja a bírói eljárás során annak a figyelembe vételét, hogy a vádlott „tanult” személy-e, vagy sem, s ez utóbbiak irányában nagyobbfokú toleranciát igényel; s legvégül messzemenő körültekintést kíván a gyermekek elleni eljárásban, hangsúlyozva, hogy 12 éven aluliak ellen büntetőeljárás egyáltalán nem indítható.

121