Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Pál József: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptember–1945 április)
még teljesen kifosztva sem kapják vissza, ha menekülnek biztosan koldusok lesznek. Mi okvetlenül maradjunk helyünkön és tartsuk fenn lelkipásztori kapcsolatunkat híveinkkel, ha kell személyes és egyenkénti látogatásokkal is.”22 A kétségek közt hánykódó papságot Szkladányi Ákos tábori lelkész is igyekezett megnyugtatni. Szovjetunióbeü és lengyelországi tapasztalatai alapján kijelentette, hogy „a reguláris orosz seregek sem a templomot, sem a papokat nem bántják, tehát nincs különösebb ok a félelemre”.23 24 Havass Géza apát, akkori püspöki titkár szóbeli közlése szerint, Hamvas püspök a felszabadulás előtti napokban szinte állandóan az utcán volt, és személyes példamutatással, sőt meggyőző érvekkel igyekezett a híveket rábírni — a kiürítési plakátokkal ellentétben — a helybenmara- dásra.21 Hamvas püspök felhívása és személyes példamutatása nagy szerepet játszott abban, hogy a Csanádi Egyházmegye 51 plébánosa és 40 segédlelkésze közül mindössze: Almáskamarás, Dombegyház, Dombiratos, Földeák, Kövegy, Kunágota, Óföldeák és Püspökiele plébánosa menekült el a szovjetek elől, azok is a helyi hatóságok kényszerítő nyomására, vagy a szovjetellenes propaganda hatására.25 Hamvas püspök később e nyájukat elhagyó pásztorok iránt is nagy megértést tanúsított. Tehette ezt azért is, mert a menekült papok jó pásztorhoz méltóan viselkedtek új helyükön is: «De azért ne vessünk követ azon egy-kettőre sem, akik elmenekültek. Van egy mondása az Úrnak: „Amikor pedig üldöznek benneteket az egyik városban, fussatok a másikba.” (Mt. 10—23.) Lehetnek esetek, amikor ezt az isteni parancsot kell követni, hogy ki ne irtsák mind a pásztorokat és bizony a propaganda hatása alatt némelyek azt hitték, hogy a lelkipásztorok kiirtása fog következni. Ugyanezen lelkipásztorok pedig Budapesten vagy máshol, ahová menekültek, az önfeláldozó szeretet csodáit mívelték az ostromlott házak közt, és a pincékben meg óvóhelyeken miséztek, gyógyítottak, vigasztaltak, betegeket ápoltak, élelmezésről gondoskodtak, szóval bebizonyították „jó pásztor” mivoltukat.»26 A papságnak a szovjetektől való félelme azonban teljesen alaptalannak bizonyult. Ä szovjet katonai alakulatok ugyanis — ahogy a papságnak a püspökhöz küldött jelentéséből kitűnt — az egész egyházmegyében nagy tisztelettel viselkedtek a papsággal szemben, és mindenütt arra szólították fel őket, hogy háborítatlanul végezzék tovább papi munkájukat. Balogh István Szeged-Alsóközpont plébánosa október 20-án kelt levelében így számolt be erről Hamvas püspöknek: Levelének elején leírta, hogy néhány csendőr és nyilas vezérletével hogyan fosztotta ki a tömeg október 12-én a katonai raktárakat. A fosztogatások után a szovjetek mint a béke, a rend és nyugalom megtestesítői érkeztek: „Szinte megnyugvást keltett szombaton (okt. 14-én) reggel nyolc órakor a hír, hogy megérkezett az első orosz járőr. Híveim nagy tömegével együtt a templom sarkán fogadtuk őket. Két tisztjük a plébániára is bejött. 22 Püspöki Levéltár 2622/1944. 23 Ugyanott. 24 Hogy ez milyen eredménnyel járt, arról lásd: Kanyó Ferenc: Szeged felszabadítása; Tiszatáj, 1984. 10. sz. 50. 1. 26 Püspöki Levéltár 2774/1945. 23 Hamvas Endre: A jó pásztor; Hitvallás, 1945. ápr. 15. 166
