Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Pál József: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptember–1945 április)
A Püspöki Papnevelő Intézet, mely nagyszemináriumból (23 főiskolás) és kis- szemináriumból (18 gimnazista) állt, és összesen 5000 kötetes könyvtárral rendelkezett.6 A Jezsuiták Papnevelő Intézete, melyben 54 főiskolás tanult, és 40 000 kötetes könyvtára volt.7 A teológiai tanárok száma 7 fő volt, akik dr. Németh Béla kivételével valamennyien a jezsuita rend tagjai voltak: Dr. Alaker György Békési István dr. Hunya Dániel dr. Fábry Antal.8 A fentieken kívül a katolikus egyház kezelésében még a következő főbb nevelési intézmények voltak, illetve fenntartásukhoz az egyház jelentős összegekkel járult hozzá: Szegedi Szent Imre Kollégium (a katonai beszállásolás alól mindvégig mentesítve volt). Lakóinak megoszlása az 1944/45-ös tanévben: Orvostanhallgató 20 Bölcsész 11 Tanárképző főiskolás 5 Gimnazista 2 Állandó lakója volt még a kollégiumnak 2 egyetemi tanár: Mester János orvos prof. és Klemm Antal nyelvész prof. Rajtuk kívül egy ideig itt lakott Ábrahám Ambrus biológus prof.9 A kollégium fenntartását teljes egészében a püspökség végezte. Költségvetése a felszabadulás előtt évente átlag 25—26 ezer pengő volt. Püspöki Tanoncotthon: Az 1944/45-ös tanévben be sem indult, az 1945 március végéig tartó katonai beszállásolás miatt. Fenntartásához a felszabadulás előtt a kultuszminisztérium 40 ezer pengővel és a püspökséég 15 ezer pengővel járult hozzá. Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet: A katonai beszállásolások miatt három hónapig szüneteltette munkáját, utána beindult a tanítás. A gyakorló iskolában és a zárda óvodában szintén. Fenntartója a tanulmányi alap volt, de a felszabadulás előtt a püspökség is átlag 10 ezer pengővel járult hozzá költségvetéséhez.10 Szegeden a központi katolikus rendezvényeket a Katolikus Házban tartották, mely a Dugonics tér 12. sz. alatt állt. A szegedi egyházközségek mindegyike ezenkívül 6 Püspöki Levéltár 1117/1945. 7 Püspöki Levéltár 851/1946. 8 Püspöki Levéltár 1113/1945. 9 Püspöki Levéltár 1550/1945. 10 Püspöki Levéltár 1601/1945. dr. Németh Béla dr. Petruch Antal dr. Sass Imre 162