Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)
Kanyó Ferenc: Szeged felszabadulásának vitatott kérdései
Pálfy tévedése az, hogy 1944. október 8-án és az azt követó' napokban Szegeden nem az alkotmányos jogszabályok voltak érvényben, hanem a katonai törvények és a frontszabályok. Bulgáriával szeptember 9-én megkötött fegyverszünetet követő napon, szeptember 10-én Szegedet hadműveleti területté nyilvánították, szeptember 29-től az 5. honvédkerületi parancsnok Kálmán Imre vezérőrnagy és a hadműveleti kormánybiztos Tukats Sándor főispán volt a legfőbb vezetője a városnak. Október 3-tól azonban már kivételes állapot volt Szegeden, 9-én reggeltől pedig katonai közigazgatás érvényesült. A városháza légoltami pincéje csak búvóhely volt, de nem központ, a légoltalmi szolgálat nem is működött (légiriadót nem fújtak, a tűzoltóság ügyeletese nem jegyezte a szovjet berepüléseket), így Pálfynak nem is jelenthettek semmit.42 Minden információ katonai jellegűnek számított és ez Matolcsy tábornok törzséhez futott be. Pálfy későbbi visszaemlékezéseiben arról vall, hogy „a közbiztonsági alakulatok, amelyek rendelkezésem alá tartoztak, tudtom nélkül elhagyták a várost”. A tűzoltóság létezése óta a város közvetlen irányítású intézménye volt, ennek ellenére október 9-én a tűzoltóságot, de még a mentőállomást is Márkus István ezredes, katonai parancsnok alá rendelte.43 Pálfy nem érzékelte a lényeget, hogy kinevezése csak viszonyításban több mint a város üzemeiben itt maradt vezető hivatalnokok átmeneti megbízatása. Ilyen helyzetben, a harcok közepette Pálfy György levelével a szovjet parancsnokság nem is tudott volna mit kezdeni. Fronthelyzetben csak a magyar katonai parancsnok átadási levele bírt volna jelentőséggel, egyedül ő garantálhatta volna az ellenállás elmaradását, ahogy ez Greifswaldban történt. Nem véletlen, hogy a magyar katonai szakirodalom éppen erre a momentumra összpontosít, az más kérdés, hogy az ott leírtak nem felelnek meg a történelmi tényeknek. A polgári átadásnak egyedül más katonai helyzetben lett volna létjogosultsága, de ez már nem is feltételezi Pálfy György megbízatásának jogi és hatalmi vonatkozásait. Mint láttuk, Szegvár községben a lelkész vezette a delegációt és nem a főjegyző, a szovjet katonai szakirodalom mégis megörökítette az eseményt. A katonai kérdések hibás értelmezése kapcsán végezetül meg kell jegyezni, hogy Szeged katonai felszabadítására, a város lövetésére, a közvetlen harci cselekményekre vonatkozó fentebb részletesen leírtak alapján, téves minden olyan állítás, amely a Pálfy-féle akciónak katonai jelentőséget tulajdonít. A sommás megítélés oka, hogy az elemzett források a polgári átadást katonai eseményekkel indokolják, katonai jelentőséget tulajdonítanak ennek, amely önmagában nem lenne baj, de a bizonyításként felhozott katonai eseményeket nem elemezték. így az a perdöntőnek számító és a forrásokban feltüntetett állítás, hogy a szovjet parancsnokság a 20 órakor kézhez vett levél alapján 20 óra 15 perckor beszüntette a város lövetését, nem állja meg a helyét.44 Az események komplex vizsgálata azt mutatja, hogy a lövetés — harci cselekmény — polgári átadás — lövetés elmaradása, az események időrendiségébe a város átadása csak látszólag illeszkedik a logikai vonalba. Itt most nem is azt tekintjük a legfontosabbnak, bár ez sem elhanyagolható, hogy ez esetben a levélnek el kellett jutni Ókeresztúrra (Kristur, Jugoszlávia), ahol a 37. hadtest törzse ekkor tartózkodott, 42 CsmL Tűzoltóság ir. 2679/1944. sz. A légoltalom és légitevékenység kérdéseire lásd bővebben: Kanyó Ferenc: Szeged stratégiai légibombázásai 1944-ben. MSZMP Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának Évkönyve 1983. 153—178. p. 43 Pálfy György idézett visszaemlékezése. VDCSMMT 25. dók. 80—81. p. és 41. hiv. 41 Ua., továbbá: Paál—Radó i. m.; Pálfy György minden későbbi visszaemlékezése és az ezeket felhasználó cikkek, tanulmányok ezt tekintik bizonyító ténynek. 147
