Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
I. Szeged város gazdasági és társadalmi fejlődése (1790–1848)
daság intenzívvé válhatott; kialakulhatott a kertművelés. Jelentős dohánytermesztése volt a szőregi uradalomnak, amelyet — mint láttuk — átmenetileg Szeged bérelt, továbbá a városhoz tartozó Tápé falunak, de Röszke, Szentmihálytelek kertészközségeinek is. Gányóink híre a Bánátba is eljutott, ahova kedvezőbb feltételek mellett sokan áttelepültek.23 Alsóváros mezőgazdasági élete már a 18. század folyamán belterjessé vált, s a dohánykertészetben egyenesen országos jelentőségre emelkedett. A dohány növény itteni meghonosításáról nincsenek biztos adataink, de úgy tűnik, hogy már a 17. században megjelent, nyilvánvalóan a török kertkultúra közvetlen hatására.24 A dohánytermesztés nagy arányait mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy már 1793-ban 40 hajórakományt szállítottak el Szegedről, de később az itt beváltott dohány 100 ezer mázsán is felül volt. Szeged egy nagy dohánytermő vidék központjává vált, mely magában foglalta Csongrád, Csanád, Bács és Torontál megyéket. A dohányexportnak 1796 óta az angolok tengeri háborúja, majd 1806 november óta a kontinentális zárlat biztosított kedvező lehetőséget. A dohánykivitelre a kincstár egy külön beváltó intézetet (appaltó hivatalt) állított fel, s itt kereskedőktől, a kereskedők pedig a kertészközségektől vették át a termést.25 Az 1820-as évek legnagyobb kereskedője Wodianer Sámuel és Sina György báró volt. Az utóbbinak Szeged telket is adott, a Sina udvart, ahol a dohánybeváltást és egyéb munkálatokat végezték. Működött a városban ugyan egy szivargyár, melyhez a szükséges dohányt a Sina-féle dohánybeváltóban és Zsótér János újszegedi raktárában vásárolták fel, legnagyobb részét azonban bálában kellett elszállítani; szekereken és a tiszai bőgős hajókon szállították a bálákat legtöbbször Pest, illetőleg Bécs felé.26 A másik szegedi kertészeti különlegesség a paprika, amelyről az első helyi adataink a 18. század derekáról származnak. A paprika művelését nagymértékben előmozdította Alsóváros, és a belőle kisarjadt Alsótanya kisparaszti népének a dohány- termesztésben szerzett kivételes szakmai készsége.27 Vedres István írja, hogy a vadsáfrány és a vöröspaprika, „melyek ez előtt egynéhány esztendőkkel szembe se tűntek a végre, hogy valaha a kereskedelemnek valamely tzikkelyét csinálják, most pedig már hellybe a piartzon száz tallérra reá megyen az ára mázsájuknak”.28 A kukorica (török búza) — mint a dohány és a paprika — ugyancsak a Balkán felől, hódoltsági területen át vert gyökeret a szegedi határban is. A kukorica termesztését előmozdította a városi tanács, amikor engedélyezte a 18. század derekán, hogy a város peremén levő kipusztult szőlők helyén kukoricát termesszenek. Innen aztán kikerült a tanyaföldekre is.29 A fejlődés hatalmas arányait mutatja, hogy az 1847. évi összeírás szerint 13 377 mérő búza mellett, már 50 126 mérő kukorica termett. A gazdasági fejlődés hozta magával a 18. századtól kezdve a tanyavilág kialakulását. Mivel a roppant határnak a városból történő művelése lehetetlennek bizonyult, a gazdálkodás központját kihelyezték a határba. Mindaddig, míg az állattenyésztés dominált, a külső területet a rajta levő építményekkel együtt szállásnak, majd a földművelés térhódításával tanyának nevezték. Keletkezésének feltételei: igen nagy határ, s benne olyan, egyéni birtokban (tehát nem földközösségben) és egytagban (tehát nem nyomásos rendszerben) bírt szántóföldek, amelyek a belsőségről a nagy távolság miatt ésszerűen nem művelhetők.30 A lakótanyák kialakulásának folyamata a városhoz közel, a feketeföld és homok határán, de már a homokon indult meg, a déli részen Feketeszél, Nagyszéksós, Doma- szék, Zákány északon pedig Fehértó, Szatymaz, Őszeszék határrészeken. Ezzel aztán megindult Alsótanya és Felsőtanya földműves lakossággal való benépesedé- se.31 10
