Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
V. Szeged a szeptemberi fordulat után
futotta az időből, az Országos Honvédelmi Bizottmány — szükségmegoldásként — az újoncokból álló alakulatokat a már kiképzett alakulatok közé osztották be.14 Október—november hónapokban Szeged az augusztus végén megkezdett toborzás útján 26, újoncozás útján pedig 420 főt állított ki a honvédek új alakulataihoz. Ezeket részint a 33. honvéd zászlóaljba, részint a 2. Hannover huszárezred létszámának kiegészítésére osztották be. A Szegeden kiállított újoncok „tősgyökeres magyar ajkúak” voltak. Egressy Gábor kormánybiztos november 24-én arról tájékoztatta az Országos Honvédelmi Bizottmányt, hogy a várban tanyázó újoncok „tömeges megrohanással” lepték meg a város vezetőit, és elpanaszolták, „hogy idegen ajkú vagyis német nyelvű vezényszó alatt álló katonaság közé kívánják őket felesketni”. De ők határozottan kijelentették, „hogy ők honvédnek állítatván bé, készebbek meghalni, mint magukat a régi sorezredek közé engedgyék soroztatni”. Csak azzal az ígérettel sikerült őket „a már-már kitörő féktelenségtől” eltántorítani, hogy a hatóság kérelmükkel az Országos Honvédelmi Bizottságot meg fogja keresni, s onnan remélhetik a kedvező választ.15 A honvéd újoncállítási munkálatokat egyre több helyettesítési folyamodvánnyal nehezítették. Ezért a december 11-i közgyűlés a benyújtandó folyamodványokra nézve kimondotta, hogy „a helyettesítés egyátalyában meg nem engedtetik”.16 így december végéig a városra eső létszámból hiányzó 130 főt is kiállították.17 Nem csekély gondot okozott az újoncok felruházása és felfegyverzése. A 33. zászlóalj felszerelését ugyancsak Szeged város biztosította; minden szükségletét a helybeli iparosok állították ki. Szegedi kézművesek készítettek lőfegyvereket, szállítottak lábbelit, nadrágot, zubbonyt. A 33. honvéd zászlóaljat a nemzetőrségtől beszerzett 1100 darab szuronyos fegyverrel látták el, s amint valamennyire kiképezték őket, Óbecsére vonultak. Ezt a honvéd zászlóaljat is méltán magáénak vallotta Szeged.18 Szeged 1848-ban a magyar hadsereget összesen 968 fegyveressel szaporította. Ebben a számban nem szerepelnek azok, akik vidéken tartózkodva nem a 3. vagy a 33. honvéd zászlóaljnál szolgáltak, vagy pedig a Szegeden átvonuló 6. zászlóaljhoz csaptak fel.19 81