Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
felszerelt — úgymint két katonai laktanyát, három zárdát, s a líceumot —, ezért a szeptember 3-i közgyűlésen újból felvetette, hogy a helybeli várban még több beteget el lehetne helyezni, ha az ott levő' olasz foglyokat más helyre tennék át. Addig is, amíg ezt sikerül végrehajtani, hivatalosan megkeresik Csongrád megyét, hogy a helybeli várban fenyíték alatt levő' 84 honvéd rabot a szegvári vagy a vásárhelyi tömlőében helyezzék el.203 A hadügyminiszter szeptember 18-án azt válaszolta Szeged város közönségének, hogy a helybeli várban bebörtönzött olasz foglyokat nem tudja máshova áttenni, mert az aradi, temesvári és komáromi várak szerb lázadókkal tele vannak, így kérelmük nem teljesíthető.204 Egy szeptember 8-án kelt kimutatás szerint a szegedi kórházakban elhelyezett sebesültek száma már elérte a 900-at.205 De a kórházakon kívül magánházakban, rokonoknál és ismerősöknél is igen nagy volt a sebesültek száma. A kórházak felszereléséhez a szükséges eszközök még mindig hiányosak voltak. Ezért a kormány- biztos helyettese, Somogyi László, annak a reményének adott hangot, hogy „Szeged város lelkes polgárai ez alkalommal sem fogják segéd kezüket vész fenyegette Hazánktól megvonni”. A közgyűlés egy vegyes választmányt alakított, hogy a kívánt kórházi eszközöket beszerezze. Török Gábor ellátási kormánybiztos távollétében helyettese, Somogyi László, szeptember 2-án kelt levelében elismeréssel adózott Szegednek a kórházak felállítása és felszerelése ügyében kifejtett áldozatos buzgalmáért: „A fenn tisztelt város közönsége eddigelő olly fényes jeleit adta a Haza iránt viseltetett áldozatos készségének, és nemes önmegtagadással a közügy előmozdításában olly megkülönböztetést vívott ki magának a többi törvényhatóság felett, hogy méltán első helyre tétetik”.206 Bár a magyar—délszláv viszony mindkét fél mulasztásainak következtében az ellentétek kiéleződésének irányában haladt, a magyar kormány nem vetette el végleg a megegyezés lehetőségét. Ennek következménye, hogy Csernovits Péter kormány- biztosnak sikerült a szerb főodbor képviselőivel egy tíz napra kötött feegyverszünetre lépni. A kormánybiztos június 18-án kezdett tárgyalni a „lázadási főnökökkel”. Június 24-én Újvidéken meg is született a fegyvernyugvásról szóló megállapodás Csernovits és Hrabovszky altábornagy, valamint a Djordje Stratimirovié vezette szerb felkelők között.207 A békés megállapodás sikere érdekében Csernovits igyekezett minden ingerültséget, összeütközést előidéző magyar katonai akciót leállítani. A kormánybiztos június 23-án a következő sorokat írta Csuha Antal őrnagynak, a szegedi önkéntes sereg főparancsnokának: „Panaszoltatván előttem, miszerint a Becsén levő külömb- féle őrseregek a Becsei Szerb lakosokat külömbféle méltatlanságokkal illetik; midőn tehát az efféle csak kölcsönös vissza torlásokra alkalmul szolgáló tetteket szigorúan eltiltani kérem, egyszersmind felszólítom Fő Parancsnok Urat, hogy miután a Minis- téri rendeletek szerint Ön a Szegeden öszvehúzni rendelt Tábor Vezérévé neveztetve ki, az én felszólításomra leendő előmozdulásokra lön utasítva, s ennek ellenére mind hallom már Becsére nyomult elő...további rendeletemig több erőt Szegedről útnak ne indítson.”208 Csuha Antal felismerte Csernovits idegenkedésének okát. Rokonához írt levelében olvashatjuk: „Csernovits felelet terhe alá húzott, hogy miért indultam el Szegedről, s tiltakozott minden lépés ellen Ó-Becséről, ne hogy a munkába vett Béke kötést hátráltassam”.209 A szerb felkelők ugyanis Csernovits szemrehányására éppen az ilyen katonai akciókra hivatkoztak Karlócán: „...a nép szétoszlatására felhatalmazottaknak annyival inkább nem tartják, mivel a magyarok is minden felől Táborba szállván, saját 71
