Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
yerhofer, az osztrák konzul — írja Pulszky Ferenc — Belgrádban nyíltan toborzott legénységet a magyarországi szerbek táborához, sőt Knicsanint is hozzájuk küldte tábornokul, miután Stratimirovics elégtelensége bebizonyult.”13 Ügynökei bejárták Boszniát, Hercegovinát, sőt még Montenegrót is, mindenütt önkénteseket toboroztak.14 Az újvidéki gyűlés után a temesvári főhadparancsnokság területén és részben az ezzel szomszédos péterváradi főhadparancsnokság körzetében megkezdődtek a zavargások : április 24-én Nagykikindán, 26-án Óbecsén, majd Moholon, Szenttamáson, Kulpinon és Földváron. Ezeken a helyeken szabályos parasztháború volt kibontakozóban. Kikindán az agrármozgalomból kiinduló, majd attól messze eltávolodó, elfajuló zavargások során elűzték a magisztrátust, követelték a közösségi földek újrafelosztását, a földbérleti feltételek javítását. „.. .üssétek agyon az urakat, magyarokat, németeket” — hangoztatta a felbőszült tömeg.15 Ugyanakkor elégették az 1840- től magyar nyelven vezetett görögkeleti szerb anyakönyveket, és kitűzték a nemzeti színeket.16 A felbőszült néptömegekkel a Kikindán állomásozó Hannover-huszárezred sem bírt.17 A lázadás megfékezésére a főispán közbenjárására Kiss Ernő ezredes vezényletével erősebb karhatalmat küldtek. A legnagyobb méretű megmozdulás április 26-án Óbecsén robbant ki, s fajult értelmetlen pusztítássá.18 Itt a rendet báró Jovié nyugalmazott tábornok, ottani földbirtokos saját felfegyverzett cselédségével állította helyre. Két napra ezután érkezett Óbecsére Csuha Antal őrnagy, aki elfogta a rendbontókat.19 Nagykikindán kívül egyidejűleg megmozdultak Nagybecskerek, Beodra, Ku- mond, Melence, Basahid, Elemér, Aracs, Draguta nova, Hegyes, Pádé, Tiszaszent- miklós lakói is. E helységekben földfoglalásokra is sor került.20 E fel-fellángoló agrármozgalmak indítóokai közt nemcsak szociális, hanem épp úgy nemzetiségi színezetű motívumokat is találunk.21 A kormány a szerb nemzeti mozgalmat is biztosok kiküldésével igyekezett leszerelni. Április 23-án — Szemere Bertalan belügyminiszter ajánlatára — merült fel Csernovits Péter kormánybiztosi megbízatásának gondolata.22 Miután a kikindai véres események a kormánynak is tudomására jutottak, Batthyány Lajos miniszter- elnök április 26-án a szerb származású, közszeretetnek örvendő Csernovits Pétert, Temes megye főispánját mint teljhatalmú királyi biztost küldte Torontál és Bács megyébe, hogy a fellázadt területeken a katonaság segítségével „a közcsend, rend-, személy- és vagyonbiztonság teljesen helyreállíttassék”.23 Csernovits a zavargókat rögtönítélő bíróság elé állította, közülük néhányat ki is végeztetett, sokukat pedig fogságra vetett. A rend helyreállítását Kiss Ernő ezredesnek, az e vidéken állomásozó 2. huszárezred parancsnokának feladatává tették.24 De Csernovits Péter királyi biztos hiába ígért, kérlelt, a hangulat a nemzeti egyenjogúság elismerésének késése miatt egyre ellenségesebb lett. Ilyen feszült kedélyek között ült össze május 13—15 közt Karlócán a szerb nemzeti kongresszus. Itt a nagy számban megjelent papok, a környező városok polgársága, szerbiai fegyveres önkéntesek (szerviánusok), határőrtisztek, sőt ekkor már az egyszerű falusiak, a falvak parasztküldöttei teljesen szakítottak a magyarokkal. A gyűlés kitűzte az önálló szerb Vajdaság megalakulásának programját. Ez magában foglalta a Szerémséget a határőrvidékkel, Baranyát, Bácskát a csajkás zászlóaljjal, a Bánságot a határőr- vidékkel és a kikindai kerülettel. Az egyik határozati pont kimondta, hogy a Vajdaság a nemzeti egyenjogúság alapján szövetségre kíván lépni Horvátországgal. Josip Rajaciéot, a karlócai metro48
