Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
III. A város csatlakozása az 1848-as márciusi forradalomhoz
a „Hét pacsirtához” címzett vendégfogadóban, a palánki részen a város széképületében, az alsóvárosi részen pedig Rengey Ferdinánd tiszti fó'ügyész házánál. A választásra jogosultak száma :84 Belvárosban 524 Rókuson 245 Felsővároson 513 Alsóvároson 720 Összesen 2002 A kortesmozgalom — különösen a régi hatóság tagjai részéró'l — jelentős hullámokat vetett. Az 1848. május 14-i tisztújítást és városi képviselőválasztást a konzervatív és a liberális irányzat élénk agitációja előzte meg. „A konzervatív tábor a korábbi tanács köré tömörült, a liberális irányzat magvát pedig az Osztróvszky József vezette ifjak alkották, kiegészülve az idősebb nemzedék haladó elemeivel, közöttük Vadász Emánuel (magyarosan: Manó) ügyvéddel és Rengey Ferdinánd volt városi főügyész, országgyűlési követtel.”85 A polgárság az új hatóságot egészen új emberekből szerette volna megalakítani. A régi tisztviselők ugyanis többnyire a bukott rendszer emberei voltak.86 Az ellenszenv főként a volt főbíró, a konzervatív Wöber György személye ellen mutatkozott meg. Róla azt híresztelték, hogy úgy nyilatkozott: „...a parasztnak nem szabadság, de rablánc való”.87 Ugyancsak kedvezőtlen hangulat nyilvánult meg Petrovics István és Tary Pál személye irányában is. Tóth Mihály főbírójelöltnek sikerült Bérczy, és a kiváló tehetségű, liberális Rengey ellen is felkelteni az ellenszenvet. A közvélemény leginkább a fiatal ügyvédek neveit kapta fel. A polgármesteri posztra Osztróvszky Józsefet, Schmidt Ferdinándot vagy Dáni Ferencet szerette volna megnyerni, de ők a jelöltséget — ifjú korukra hivatkozva — visszautasították, így az idősebb ügyvédek közül egyedül Vadász Manó volt még, aki iránt a bizalom mind erőteljesebben megnyilvánult. Most előnyére szolgált, hogy azelőtt nem viselt hivatalt.88 A főbírói tisztet Réh János szerette volna elnyerni, de miután kevés hívet tudott maga mellé állítani, sértett büszkeségből Tóth Mihály jelöltsége mellett buzgólkodott. A közszolgálatra Tóthnak annál nagyobb esélye volt, mert a régi hatóság ellen folytatott küzdelmei, hosszú ideig tartó „nyelvkötése” úgy tüntette fel, mint „a diadalra jutott eszmék rég szenvedő mártírját”. A választások előtti napokban tette közzé „Szeged lakóihoz” című füzetben pereit, ami a mérleg serpenyőjét más jelöltekkel szemben egészen az ő javára billentette.89 „A liberális tábor Osztróvszky József vezette nagyobb része a Palánk (Belváros) és Felsőváros értelmiségét, iparos és kereskedő polgárságát képviselte, kisebb része, így Tóth Mihály és a mögötte levő Réh János csoportja pedig a szegényebb, főként alsóvárosi, elsősorban paraszti foglalkozású lakosok hangadója volt. Ha a város- politika apróbb-nagyobb kérdéseiben el is tértek érdekeik, a polgári átalakulás ügyének szolgálatában aligha volt közöttük lényeges különbség. Ha egyes ügyekben ellentéteik meg is maradtak, a választási küzdelmek múltán a város hatósága és lakossága kifelé egységet mutatott.”90 A választás május 14-én (vasárnap) a Szabadság téren „Isten szabad ege alatt” zajlott le. Az elnök az összeírt választók nyilvános gyűlésén titkos szavazással 16 tagú “kijelölő” és szavazatszedő küldöttséget választott. Itt mondtak le a korábbi tisztikar és a választott polgárság tagjai, akiknek a választások alatti ideiglenes helyettesítésére az elnök egy kapitányt, egy tiszti ügyészt és egy jegyzőt delegált.91 41
