Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
birtokos kivétel nélkül naponként legalább egy nyolc fontos kenyeret a maga lisztjéből süttessen, és azt a városházánál leadja.91 A honvédek éheztek, a szőlőkben és a kertekben gyümölcsöt loptak, s a szegény adózó népet károsították.92 A gyenge táplálkozás különféle betegségeket idézett elő, elsősoiban a mind vészesebben terjedő kolerát.93 A zsúfolt, rossz köztisztaságú és ellátottságú városban július végére igen nagy méreteket öltött a járvány. Az állami rendőrségtől július 18-án a következő levél érkezett Szeged város tanácsához: „...Szeged városa a haza tősgyökeres egyik nagyobb városa, e tekintetben (főleg egészség- ügyi szempontból — Sz. /.) nemcsak semmi figyelmet nem fordított nyilvános utczái tisztántartására, sőt napontként meggyőződni kénytelen, miként azóta is mióta a nemzeti kormány székhelyét Szegedre áttette, semmi intézkedéseket nem tett, hogy az utczákon összehalmozott szeméttől a város megtisztíttassék, s a bűzös léget kigőzölgő mocsarak és csatornák időnként tisztogattassanak”.94 Szegedet ismét elérte a katonaság által behurcolt kolera, mégpedig súlyosabb mértékben, mint az előző évben. Július—augusztus hónapban háromszor, szeptemberben kétszer annyi volt az elhalálozott, mint az előző év hasonló hónapjaiban. Ennek alapján 800 és 1000 közé tehetjük a kolerában meghaltak számát.95 Áldozatait itt is leginkább a szegényebb néprétegek, és a katonaság soraiból szedte.98 A járvány azután július végén már a tisztikart sem kímélte. A kolera áldozatává vált július 30-án Répásy Mihály huszár tábornok, hadügyminisztériumi osztályfőnök. A tábornok temetése a város és az egész szabadságharc utolsó tömegdemonstrációja volt.97 „Nem volt itt derült vigság — írja egy ismeretlen közhonvéd visszaemlékezéseiben —, mint amint Pesten 1848-ban. Az arcokon komoly hidegség vagy levertség uralkodott...”98 Mivel a Pest-Budán levő kórházakat is ki kellett üríteni, nagy számban hoztak Szegedre sebesülteket is. A város iskolái — mint láttuk — mind kórházakká alakultak át. Orvosokban is hiány mutatkozott, ezért már júniusban hat polgári orvos átengedését kérték a várostól.99 A Honvéd Tábori Kórházak parancsnokává június 24-én Lumnitzer Sándor főorvost nevezték ki, aki maga is megbetegedett. Ezután az egészségügy országos szervezetét Töltényi János irányította.100 Már Debrecenben érlelődött a gondolat, hogy az országgyűlésnek foglalkoznia kellene a nemzetiségek helyzetével, és erre törvényjavaslatot kellene kidolgozni. Május hónapban a Debrecenben tartózkodó román képviselők bevonásával el is készült a törvénytervezet, de a közbejött események — a kormány Pestre költözése — miatt csak Szegeden került az országgyűlés elé.101 A kormánnyal együtt Bálcescu, a román nép forradalmár vezetője, Szegedre tette át szállását, s július 13-án Kossuthtal végre megtörtént a megegyezés, megszületett a történelmi fontosságú Békélési Tervezet (Projet de pacification) — a későbbi szegedi nemzetiségi törvény alapja — a magyar—román testvérharc megszüntetéséről. Az egyezményt másnap, július 14-én írták alá kölcsönösen, s mindjárt elfogadták az alakítandó román légió alapokmányát.102 A Kossuth által tett engedmények lényege a román nemzetiség hivatalos elis* mérésé; a nyelvhasználat szabályozása a magánéletben, az iskolában, egyházban és a községi közigazgatásban. A románság területi autonómiáját azonban a tervezet még mindig nem ismerte el. Az egyezmény jelentős annyiban is, hogy a nemzetiségek kérdését összekapcsolja a parasztkérdéssel; a jobbágyfelszabadításban nem részesült rétegek számára kilátásba helyezi a robot és az úrbéri szolgálatok teljes eltörlését, s egyéb sérelmek orvoslását.103 Mindkét nép szempontjából történelmi jelentőségű határozat született, amely alapja lehetett volna — amennyiben végrehajtásra kerül — a román és magyar meg139
