Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
nek ki, a többit pedig csak később. Kossuth meghagyta a polgármesternek, hogy a foglalópénzt a felavatás alkalmával azonnal egészében ki kell fizetni.65 Szeged város tanácsa azt jelentette, hogy „a tartalék sereghez való toborzás általa megkezdetvén folytonosan halad, és eddig már többen felcsaptak”, de átvételük és felavatásuk iránt a hadfogadó nem intézkedett. Ezért a tanács a belügyminiszterhez fordult, hogy intézkedjék a tartaléksereg újoncainak mielőbbi átvétele, hajlékkal és élelemmel történő ellátása, és kellő felügyelet alá helyezése ügyében.66 Kossuth úgy intézkedett, hogy a hadügyminisztérium az újoncokból új honvéd zászlóaljat alakítson, s tegyen javaslatot ennek parancsnokára.67 Vadász Manó szegedi polgármester július 23-án válaszolt Kossuth utasítására. Jelentette, hogy a toborzás folyamatban van mind a városban, mind a tanyákon, komolyabb eredménnyel még nem járt, de reméli, hogy hamarosan kedvezőbb jelentést küldhet. Kossuth intézkedett, hogy a pénzügyminisztérium a tartaléksereg számára tobor- zandó önkéntesek foglalópénzének kifizetésére a helybeli sóhivatalnál a szükséges pénzmennyiséget utalványozza.68 Közben a város hangyabolyhoz hasonlított, „hol az országgyűlés, a minisztériumok s a sok menekvő összegyűltével Szeged Debrecen képét mutatá fel, csakhogy a körülmények most egymástól elütök voltak. Az akkor létezett ellenséghez egy újabb és sokkal erősebb csatlakozott. Nyár is lévén, az ellenség könnyebben közlekedhetett. A magyar sereg háromszorta nagyobb s harcedzettebb volt, mint akkor, az igaz, — de a folytonos csatározások, vezénylőinek egyenetlenkedése s több más baj által erejében meggyengülvén — mindenhol hátrált. Azért is az emberek arcai hosszabbak, színtelenebbek, az értelmek gondolkodóbbak s a félt valóságot tudni kíváncsibbak voltak...Maga a nép egykedvű volt s úgyszólván közömbös, s bár Szeged több alkalommal tanúsított féktelenséget, ekkor magát mégis csöndesen viselte.”69 A nép valóban elfáradt a háború egyre növekvő terheinek viselése közben. Egyébként Szeged — ez a „nagysága dacára nagyon kis városias kinézésű hely”70 — soha nem tapasztalt olyan élénkséget, mint amilyen 1849. május végétől a szabadság- harc bukásáig ráköszöntött. Június vége felé, midőn Bács megye déli részének magyar lakossága — különösen Kér és Verbász vidékéről — újból menekülni kényszerült, szintén Szegedre igyekezett.71 „Szegeden alig lehet megmaradni — írja Bajza József feleségének, Csajághy Júliának —. Ott hemzseg a sok menekvő. Szállást és étket alig kapni.”72 Az egész honvéd haderőt Szeged környékére összpontosították. A város valóságos hadi központtá vált.73 Július 22-én érkezett meg Tótkomlósról a városba a 130. honvéd zászlóalj. De ekkor már egyéb katonai egységek is itt állomásoztak. Alsóvárosban szállásolták el az alakuló 90. honvéd zászlóaljat, melynek parancsnoka Keményfi József őrnagy volt.74 Szegednek ebben az időben sajátos katonai alakulata volt az olasz légió. Parancsnoka Alessandro Monti ezredes, aki a piemonti felkelés bukása után érkezett hazánkba, és felajánlotta segítségét Kossuthnak.75 Az előfogatok biztosítása a figyelmeztetések ellenére sem ment rendben. A városi tanács a rendőrségtől újabb figyelmeztetést kapott. Többször előfordult, hogy a tábori fuvarok az előfogatok hanyag kiszolgáltatása miatt rendeltetési helyükre a kiszabott idő alatt nem érkezhettek meg, és egyes megbízatásaikban hátramaradást szenvedtek.76 A városi tanács a súlyos fuvarozások ügyében július 23-án levelet intézett Szemere Bertalan miniszterelnökhöz: „Miután a város lovas nemzetőrei folyamatos táborozásban vannak, a lovas századokba nem tartozó fuvarozásokkal folytonosan terheltetnek, annyira hogy a szükséges fuvarokat a város végromlása nélkül kiállítani 137
