Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)

VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán

és Bánátban, a szerb felke'ők, kisebb osztrák csapatok, és a déli hadsereg közti mozgó háború folyt. A honvédsereg főerőinek összpontosítására kijelölt Tisza— Maros szöge, a Temesköz május közepe óta szilárdan a honvédcsapatok kezén volt. Kivételt csupán Arad és Temesvár erődje képezett, melyek osztrák védőserege immár nyolc hónapja állta az ostromzárat.

A délvidéki császári csapatok és a szerb felkelők komoly erősítést kaptak a Pestről délnek visszavonuló Jellacic vezette hadtesttől. A Bácska és a Bánát elvesztése ugyanis arra indította az osztrák hadvezetést, hogy Jellacic bánt 15 ezer főből álló hadtestével április 24-én Pestről a Duna jobb partján a Szerémségbe irányítsa azzal a feladattal, hogy a délvidéki hadjáratnak újabb lendületet adjon. A titeli fennsíkról előnyomulva elérte a Ferenc-csatornát, majd június 7-én Kátynál, és 25-én Óbecsénél megverte a IV. magyar hadtest alakulatait. Ezután a Ferenc-csatorna mögé húzódott, és tétlenül várta egyelőre Haynau közeledését. Jellacic támadása egyrészt Szegedet veszélyeztette, másrészt segítséget jelentett Temesvár és Arad császári őrségének.13

Mióta Jellacié a Bácskában a Ferenc-csatornáig nyomult előre, Szeged egy napig sem volt biztosítva támadás ellen. Korda János szegedi nemzetőr dandárparancsnok június 17-én kérvényt nyújtott be a kormányzói hivatalba a szegedi lovas nemzetőröknek tábori szolgálat alóli felmentése, s aiatási munkára történő haza bocsáttatása iránt. De miután Jellacié serege éppen akkor készült a titeli fennsíkról kiindulva azon a vidéken, s talán éppen Szeged felé előrenyomulni, ezért a kormányzói hivatal katonai osztálya felhívta a belügyminisztériumot, hogy a szegedi lovas nemzetőröket csak abban az esetben bocsássa el a táborból, ha más — ugyanolyan létszámú — szegedi lovas nemzetőr váltja fel őket.14 De Jellacic — mint láttuk — elszalasztottá a könnyű lehetőséget, és nem folytatta támadását Szeged felé.

Haynau közvetlenül Pestet fenyegető nagy offenzívájának megindulása után az új hadműveleti tervet az egyesített hadi- és minisztertanács Kossuth Lajos vezetésével június 29-én határozta meg. A győri vereség következtében a Bécs elleni támadás lehetetlen — állapította meg Kossuth — „...minden hadsereget tehát oda kell concentrálni, ahova a concentracio és annak következtében még győzelmi eventuali- tas, vagy legalább a hadsereg megmentése lehetséges”.15

Görgey Komáromban akarta összpontosítani az erőket, ahol a vár védelme alatt a kormány és az országgyűlés biztonságban lehetne. A magyar hadvezetőség terve viszont az volt, hogy — Komáromban erős őrséget hagyva — a magyar seregek délen a Tisza—Maros szögletében egyesüljenek, és kíséreljék meg az ország felszabadítását.16

Az egész országban úgyszólván Szeged volt az egyedüli pont, ahonnan a siker reményével védekezhettünk volna az orosz—osztrák hadak ellen, ha a magyar seregösszevonás kellő időben megtörténik. A két oldalról támadó, kétszeres fölényben levő ellenséggel szemben a honvédseregnek csak akkor lehetett kilátása sikeres helytállásra, ha időben összpontosítani tudja erőit, és külön-külön mérkőzik meg a császári és a cári sereggel. Ezért itt Szeged térségében akarták összevonni Görgey főseregét, a Vetter vezette délvidéki hadsereget, a június végén Aradot elfoglaló csapatokat, Wysocki hadtestét és a Perczel szervezte tartalékot.

A Perczel parancsnoksága alatt szerveződő közép-tiszai hadseregnek kellett volna levonulnia Szegedhez, hogy Jellaciéot megverje. Ez azonban ahhoz a feltételhez kötődött, hogy Görgey seregével Komáromból kiindulva Cegléd—Szolnok körzetében, vagy attól délre Szegedet fedezze észak felől a császári vagy cári, esetleg mindkét fősereg támadásával szemben. Görgey azonban a másfél hónappal előbb elmulasz131