Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Labádi Lajos: Csongrád megye neoabszolutista közigazgatásának kialakítása (1849–1854)
LAB Adi LAJOS CSONGRÁD MEGYE NEOABSZOLUTISTA KÖZIGAZGATÁSÁNAK KIALAKÍTÁSA (1849—1854) Bevezetés Csongrád megye az Alföldön, a Tisza középső folyásánál terül el. A Tisza — mely a megye területén veszi fel a Hármas Körös és a Maros vizét — szinte tengelyében szeli át a megyét, és nagyjából két egyenlő részre osztja. A tárgyalt időszakban Északon Szolnok, Keleten Békés és Csanád, Nyugaton Pest, Délen a Szerb Vajdasághoz csatolt Bács-Bodrog és Toron tál megyék határolták. Kiterjedésére nézve nem tartozik a nagy megyék közé. Lakóinak száma a XIX. század első felében megközelítőleg 140 ezer fő volt. Csongrád vármegye a török idők alatt elvesztette önállóságát, Heves és Nógrád megyékkel együtt a névlegesen továbbélő Pest vármegyéhez csatolták. A török kiverését követően nem szervezték mindjárt újjá: császári kamarai kerületként kezelték. Az 1715: 92. te. rendelkezései alapján 1723 folyamán kebelezték vissza az országba. A vármegye újjászervezése még ugyanebben az évben megkezdődött, bár a megye területének egy része katonai igazgatás alatt maradt, mint a tiszai határőrvidék része. Ezek a területek az 1741: 18. te. alapján 1750-ben kerültek vissza a megyéhez. Ekkor még nem volt állandó székhelye a megyének, a megyegyűléseket váltakozva a megye különböző helységeiben tartották. A járások kialakítására a vármegye területi újjászervezésének befejezése után került sor. Kezdetben csak egy szolgabírája (iudex nobilium, judlium) volt a vármegyének, aki mellé az alispán (vice comes) alkalmanként kiküldött (surrogatus) szolgabírót nevezett ki. A nemesi közgyűlés 1760-ban intézkedett a megye területének két járásra (processus) történő felosztásáról. A köz- igazgatási beosztás kialakításánál a Tisza határtvonó jelleggel bírt. A Tisza jobb parti területeiből alakították ki a tiszáninneni vagy tiszamenti (cis-tibiscanus), a bal parti területekből pedig a tiszántúli (trans-tibiscanus) járást, élükön egy-egy szolgabíróval. Ezzel közel egyidőben megszűnt a megyegyűlések vándorlása is, mert a megye székhelyéül kijelölték Szegvár községet. Az 1770-es években gyakorlattá vált, hogy a járások élén álló szolgabírák (ord. judlium) mellé — az esküdteken (jurassor) kívül — alszolgabírákat (vice judlium) is választottak. A megyei közgyűlés kijelölte a fő- és alszolgabírák, valamint esküdtjeik székhelyét is. Kimondták, hogy a tiszántúli járás egyik szolgabírája Hódmezővásárhelyen (esküdtje Mindszenten), másik szolgabírája Szentesen (esküdtje Szegváron), a tiszáninneni járás egyik szolgabírája Csongrádon (esküdtje Kisteleken), a másik szolgabíró pedig esküdtjével együtt Horgoson, Tápén vagy Algyőn köteles lakni. E székhelyek kijelölésével megalapozták a megye későbbi járási, illetve kerületi beosztását. II. József közigazgatási reformjának végrehajtása során Csongrád megye ismét elvesztette önállóságát. Bihar, Békés, Csanád, Szabolcs vármegyékkel és a hajdú- kerületekkel együtt a nagyváradi kerületbe osztották be. A kerületen belül pedig egye103
