Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Baracs Gabriella: Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen a népi demokratikus forradalom éveiben (1944–1948)
A felszabadulás idején nagyfokú nyersanyaghiány keletkezett, nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű fűtőanyag, az energiakorlátozások szinte teljesen lehetetlenné tették a termelés megindítását, és a kezdeti időszakban nem volt elegendő munkaerő, a munkáslétszám a minimálisra csökkent. A felszabadulás utáni forradalmi harcokban elévülhetetlen érdemeket szereztek 1944 és 1948 között az üzemekben, gyárakban, hivatalokban működő népi forradalmi szervek: az üzemi bizottságok. Az üzemi bizottságok létrehozását sok helyütt a nemzeti bizottságok kezdeményezték és támogatták. A felszabadulás hónapjaiban az üzemi bizottságok a demokratikus államhatalom helyi gazdasági irányítói szerepét játszottak. Megalakulásukat a helyi nemzeti bizottságok segítették elő, szorgalmazva az üzemek munkájának megindítását. Foglalkoztak az üzemi munkásság életével, közvetlenül részt vettek az üzemi bizottságok megalakításában. A munkásosztály tudatában volt annak is, hogy a felszabadulással kialakult új helyzetben áldozatos munkájával nem elsősorban a tőkések érdekeit szolgálta. Az ország felszabadításának befejezésekor alig volt hazánkban olyan vállalat, illetve üzem, ahol ne lett volna már üzemi bizottság. Az üzemi bizottsági mozgalom kibontakozása, viharos gyorsaságú kiépülése lényeges része volt a felszabadulással megkezdődött forradalmi tömegmozgalomnak, így a népi demokratikus forradalom elindításának is. A szak- szervezetek részt vettek az üzemi bizottságok szervezésében, s ahol már működtek, ott ellenőrizték, segítették az üzem politikai és egyéb problémáinak megoldását. Az első és legfontosabb feladat volt a termelés feltételeinek megteremtése, a termelőerők szakadatlan fejlesztése, a munkafegyelem helyreállítása, a gyárvezetés ellenőrzése. A munkásság körében tőkeellenes hangulat uralkodott, s az üzemek szocializálására, de legalábbis a tőkés vezetés hatáskörének határozott csökkentésére irányuló intézkedések népszerűek voltak. Az üzemi bizottságok figyelmet fordítottak a munkabérek rendezésére is. 1945. február 15-ig nincs egységes rendelet az üzemi bizottságokról. Az első üb. rendeletet 1945. február 3-án hagyták jóvá, de ezt a rendeletet vita követte. A rendelet alkotóinak álláspontja az volt, hogy az országban végbemenő demokratikus átalakulásból következik az ipari munkásságnak az a joga, hogy vállalatának gazdasági és politikai életében aktív szerepet játsszék. A bizottságot titkos szavazással választották, feltételek a következők voltak: 21 éves korhatár, írni-olvasni tudás, 6 hónapi munkaviszony. „Az egységes rendelet az 1945. február 15-i második üb. rendelet volt. Az ipari miniszter rendelete szerint minden ötvennél több munkást foglalkoztató üzemben létre kell hozni az üzemi bizottságot.”3 Ez a második rendelet több szempontból növelte az üzemi bizottságok hatáskörét. Betekintési jogot nyertek az üzleti könyvekbe. A rendelet lényegében az egész ipart a munkásság ellenőrzésére bízta. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nehézségek ellenére a kommunisták vezetésével már a felszabadulás utáni napokban megindult a helyreállítási munka. A munkások a két munkáspárt, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok irányításával jelentős eredményeket értek el az ország újjáépítésében. Sok vasútvonalat és hidat kellett újjáépíteni, megjavítani a vagonokat, mozdonyokat. Igen fontos volt a bányászat termelésének megindítása, amely lehetővé tette a vasúti közlekedés zavartalan biztosítását, a gyárak, az üzemek, villanytelepek szénnel való ellátását. A következő láncszem a kohászat, a vas- és gépgyártás helyreállítása volt, amely az elpusztult, elhurcolt gépek pótlására nyújtott lehetőséget, és gépek, szerszámok előállításával a mező- gazdasági munkák elvégzését segítette elő. 3 A szocializmus útján. Bp. Akadémiai Kiadó. 18. o. 94