Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Rigó Jázonné: Nemzetiségeink oktatásának alakulása a Dél-Alföldön a népi demokratikus forradalom időszakában

Érdekes és elgondolkodtató a kérdések sora. Pedig a nemzetiségeink jogait biztosító törvények hosszú történelmi folyamat, kegyeten harc eredményeként jöttek létre.

A nemzetiségi lét egyik legjellemzó'bb és leglényegesebb megkülönböztető' jegye az anyanyelv, ennek használata és művelése, ezzel együtt a nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolása, illetve továbbfejlesztése. Ezért a nemzetiségek oktatásügye, anyanyelvi nevelése-oktatása a nemzetiségi létnek és kulturális tevékenységnek az egyik alapfeltétele.

A mai magyarországi nemzetiségek eredetük szerint bevándorolt kisebb-nagyobb népcsoportok, akik a XIII—XVIII. századig települtek le mai lakóhelyükre. Anyanyelvi oktatásukat a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis tette először hivatalosan is lehetővé. Ettől az időponttól kezdve azonban a legtöbbször helytelenül értelmezték az anyanyelvi oktatást. A nemzetiségi iskolák szinte kizárólagos feladatát abban látták, hogy megtanítsák magyarul beszélni, írni és olvasni a nemzetiségi gyermekeket. Kétségtelen, ez is feladat, de ez kevés. Mint ahogyan helytelen az a nézet is, amely a nemzetiségi iskolák fenntartásában valami kötelesség- szerűen nemzetiségi tradíciót ápoló intézményeknek tekinti, és semmi többnek.

A Ratio Educationis-szal kezdődően az 1868. évi Eötvös-féle népoktatási törvény részlegesen biztosította a nemzetiségek anyanyelvi oktatását. Eötvös utódainál a nemzetiségi iskolapolitikából egyre jobban kiszorult a humanizmus, és a magyarosító nacionalista iskolapolitika került a helyébe. Az uralkodó osztály csak akkor tett engedményeket, ha saját céljai érdekében valamelyik nemzetiséget meg kellett nyernie.4

Nemzetiségeinket bizonyos egyházakhoz való tartozás is jellemezte. A Dél- Alföldön a románok a görögkatolikus, a szerbek a görögkeleti egyházhoz tartoztak. A Dunántúlon élő horvátok katolikusok, a békés megyei szlovákok evangélikus vallásúak voltak. A magyarországi németek zömében katolikusok, azonban náluk az egyház szerepe az oktatásban nem olyan jelentős, mint a szerbeknél és románoknál.

A szerb nyelv oktatása sokáig csak a biblia olvasását jelentette, amíg önálló tankönyvekkel nem rendelkeztek. A katolikus szlovének és horvátok részére a fel- szabadulás előtt tankönyvek nem készültek.

Legjelentősebb iskolai hagyományokkal a németek és a szerbek rendelkeztek. A trianoni határok között a németek iskolarendszere volt a legfejlettebb, ami hozzájárult nemzetiségi tudatuk fejlődéséhez. Ez a nemzetiségi tudat azonban az 1940-es években sokaknál szélsőséges nacionalizmussá alakult át.5

A görögkeleti egyház által fenntartott iskolák ápolták a szerbek anyanyelvét, nemzetiségi kultúráját. Iskoláikban anyanyelvűk irodalmi változatát tanították. Számuk azonban kevés volt.6

Jellemző, hogy ezekben az iskolákban — kivételt képeznek a Volksbund hatására létrehozott iskolák 1940-től — saját nyelvezetük történetét, irodalmát, földrajzát nem tanították. Anyanyelvükön tanulták a magyar irodalmat és történelmet. Szájhagyomány útján ismerték népük mesevilágát, népdalait. Tanítóik magyar nyelvű tanítóképzőben tanultak, anyanyelvűkből egyházkerületük vezetőjénél vizsgáztak. Egészen 1945-ig az 1868-as tantervek alapján tanítottak.

4 4044/1919. ME sz. 13 § és az 1921. XXXIII. te. VI. 59. cikkely.

4 Tilkovszky Loránd: Német „népcsoportpolitika” és Magyarország 1938—1945. — Doktori értekezés. MTA Könyvtára.

9 Gedos Velimir gk. szerb lelkész elmondása alapján: Három egyházterülettel rendelkeztek: budai, szegedi és mohácsi (Budakeszi, Pomáz, Szentendre, Szigetcsép, Lórev, Százhalombatta, Hercegszántó, Mohács, Magyarboly, Lippó, Szőreg, Újszentiván, Deszk, Magyarcsanád, Battonya)

86