Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Gaál Endre: Emlékezés az EÜSZ Sakk-körre

lapban történt háttérbeszorulásánál az akkori idők szektás politikája volt. Az 1950-es évek elején a feszült nemzetközi légkörben a hadseregfejlesztés, a katoni felkészülés került előtérbe. Ezt kívánta segíteni a Munkára, Harcra Kész (MHK) mozgalom is. A lap beszámolt ennek legapróbb részleteiről, városi és megyei szintű összes szervezési problémáiról. Az akkori vezetők az újság feladatát főképpen abban látták, hogy a szektás bel- és külpolitikát „igazoló” ideológiával telítse az embereket. Ennek érdekében növelték a lapok — így a helyi, immár megyei újság — terjedelmét is. De a sakk számára nem jutott hely benne, mert az nem mozdította elő sem a „honvédelem” ügyét, sem a bel- és külpolitikai irányvonal igazolását. Az országos és helyi vezetők ekkorra már mintha elfeledték volna a sakknak azt a hatalmas jelentőségét, amelyet az új ember formálásában betölthet és amit néhány évvel korábban még helyesen láttak. Az 1948 őszi, 1949 tavaszi tömegsakkmozgalom visszaesett, holott helyes politika esetén ennek legalábbis szinten maradnia, vagy talán fokozódnia kellett volna újabb ezrek és tízezrek bevonása által. A kormányzat és sportszerveink ekkoriban csak a minőségi sakk fejlesztésével törődtek, elhanyagolták ezen a téren is a tömegeket, ami szintén egyik megnyilvánulása volt a vezetés tömegektől való elszakadásának.

A megyei II. osztályban csapatunk folytatta azt a nagyszerű sikersorozatát, amely a városi bajnokságban kísérte. A II. osztályú bajnokság résztvevői két csoportba voltak sorolva: az EÜSZ az A) csoportban kapott helyet. Ide volt még beosztva az ÉDOSZ Konzervgyár II., a Vendéglátóipar, a Lokomotív II., a Rendőrség, a Tiszamenti Fűrész, a Gyufagyár, a Gázgyár, a Munkás III., és a Textil II. (mindegyike szegedi csapat), továbbá a hódmezővásárhelyi DÉFOSZ és Ószentiván csapata.26 Ezek az ellenfelek általában nem voltak jobbak, mint azok a hódmezővásárhelyi csapatok, amelyekkel a centenáris bajnokságban játszottunk. Azonban a megyei II. osztályban már 10 táblán folyt a küzdelem. Az EÜSZ törzsgárdája nem tudott kiállítani olyan tíz fős csapatot, amelynek a hátsó táblákon játszó tagjai is megfelelő szintet képviseltek volna. Szükségessé vált a csapat megerősítése. A HMTE sakk- körnek néhány játékosa, akik megunták, hogy mindig az első csapat tartalékainak keserű kenyerét egyék, átjöttek hozzánk és helyet kaptak csapatunkban: Bálint János, Csókán Pál, K. Molnár Bálint, Olasz Imre. Kétségtelen, hogy játéktudásuk erősítette az EÜSZ-t, de nem tudtak kellőképp beilleszkedni (illetve mi nem tudtuk kellőképp beolvasztani őket) a „családi sakk-körbe”. Az új erők beáramlásával az EÜSZ csapatnak éppen „családias” jellege csökkent, ami pedig addigi sikereinek egyik fontos forrása volt. Ennek hátrányai a megyei II. osztályú küzdelmekben még nem mutatkoztak, mert itt még viszonylag gyenge ellenfelekkel találkoztunk; nem volt szükség különösebb erőkifejtésre a győzelmek eléréséhez. De amikor magasabb osztályba kerültünk és még egy-egy fél pontért is nehéz küzdelmeket kellett vívni, a csapat új tagjai már nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, nem tudtak oly szívósan és lelkesen küzdeni, mint a törzsgárda képviselői.

Amikor a megyei II. osztályban szerepeltünk, már igen szép sakk-készletekkel rendelkeztünk. A Delly-féle figurák mintájára — valamivel kisebb méretben — a szakszervezet készíttetett kb. 10—12 garnitúrát, a bábokhoz viaszosvászon táblákat szerzett be és néhány sakkórát is. (Ezeket sohasem használtuk.) A szakszervezet ekkorra korábbi helyéről, a kórházi szemészeti épület alagsorából új helyre, a Kovácsféle házba költözött, amelyben az előbbinél jóval nagyobb terem volt.27 1949 őszétől itt rendeztük a csapatversenyeket.

26 Viharsarok, 1950. február 19.

27 Zrínyi és Hunyadi utca sarkán. Később ennek helyén épült fel az új mentőállomás. — Az új sakk-készletet lásd a képmellékleten.

130