Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás

radt, ennek következtében a speciális szempontú feldolgozások és az adathivatkozások stabilitása bizonytalan. Szeged históriájának a tizedjegyzék által érintett korsza- kátáttekintve felmerült bennem az a gyanú, hogy a jegyzék, feldolgozottságának jelen állapotában, nem használható történeti forrásként. Mielőtt e funkciójában alkalmaznánk, meg kell vizsgálnunk, hogy adatai hol, mennyiben és hogyan tekintendők történeti tényeknek. Úgy vélem tehát, hogy a tizedjegyzék jelenleg még feldolgozásra vár, és ennek megtörténtéig használni nem lehet. Az alábbiakban — minden eddigi eló'munkálat után is — az első lépést szeretném megtenni, elsősorban néhány probléma felvetésével.

*

Ez idő szerint nincs tisztázva, hogy hány személy szerepel a listán, illetve, hogy a névanyagból különös szempontú vizsgálatok során mit lehet figyelembe venni. A tételszám 1646, ennyit olvasott meg Vass Előd is. Reizner9 1493 családfőt talál benne. Azért ilyen keveset, mert elhagyja azokat, akiknek a nevét utóbb kihúzták. Vass10 11 ezeket ugyan beszámítja, de mégis arra gondol, hogy a törlés okkal történt, elhalálozást, elvándorlást jelöl: egy korábbi jegyzéket igazítottak ki ilyen módon, hogy az 1521-es török támadás nyomán bekövetkezett lakosságcsökkenést regisztrálják, nyomon kövessék. Ilyeténképpen a jegyzék törzsanyagának a datálása is bizonytalanná válik. A törlést Bálint Sándor11 is észreveszi, szerinte azonban az a természetbeli szolgáltatás teljesítésének elismerése. Kiadásában a kihúzott részleteket zárójelbe teszi. Kétségkívül neki van igaza. A régebbi jegyzék kiigazítására vonatkozó feltételezés valószínűtlen azért, mert bárminő pusztulás mellett is kellett lennie valamilyen szaporulatnak, egyéb változásnak, márpedig betoldás, másféle javítás nem látszik. Az 1521-es török támadás Szegedet nem is érintette közvetlenül. Ismeretes továbbá, hogy a tisztviselők a helyszínen csak ideiglenes jegyzeteket készítettek, amelyek egybe- dolgozására utólag került sor;12 ha a helyszínen esetleg volt is a kezükben régibb keletű névsor, az összesítésbe már nem vezettek volna át elavult adatokat, hogy nyomban ki is húzzák. Döntő az a tény, hogy kizárólag gabonát fizető neveket töröltek, azokat viszont kivétel nélkül (bár a kiadásból néhány zárójel kimaradt). Valamennyi törölt név mellett ott áll a „st.” (solvit) megjegyzés. A törléseket tehát e tekintetben nem kell figyelembe venni.

Bálint Sándor az özvegyasszonyok leszámítása után 1549 családfőt kap. Kétszeresen is rosszul. Egyrészt az ő számadatai alapján az eredmény nem 1549, hanem 1594. Másrészt az özvegyasszonyok ténylegesen ott laknak a városban, 1 csonka családot, de legalább 1 főt képviselnek, a lélekszám megállapításánál tehát nem mellőzhetők. Meglehet, persze, hogy családjuk nem volt, vagy kisebb volt a férfiakénál, de ez korántsem bizonyos minden esetben. A férfiak között is lehetett özvegy, de ez nincs jelölve. Székely György 1591 összeírt családfőről beszél. Egyesek nem számítják be Tápét és Szentmihályt, mások Bánfalvát sem.

Valójában a feljegyzett családok száma 1644, két ház ugyanis üres („desertha domus”). Az egyes települések beszámításának vagy elhagyásának kérdését véleményem szerint nem ajánlatos mérlegelni. Ha már a kortársak úgy tekintették Szegedet, ahogy volt, ezt utólag korrigálni nem lehet. A felvett személyek egyik-másik csoportját különböző szempontú vizsgálatoknál természetesen különböző módon lehet értékelni, akár mellőzni is.

9 I. m. I. 91.

10 I. m. 19.

11 I. m. 26.

12 Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja. Levéltári Közlemények, XVIII—XIX. évf. 1940— 1941. 246.

6