Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve

(78.) a Felsővárosban 22 forintért, Csukonyi István hajdúé (205.) Kisszabadkán 22 forintért, Szegedi Istók huszáré (379., majd 118). ismeretlen helyen 18 forint 60 dénárért kelt el. (Szegedi utóbb mészárosságra adta a fejét; 1706-ban házát a benne levő mészárszékkel együtt értékesítették 25 forintért.) Ennél azonban 1697-ben jóval több magyar huszárnak és hajdúnak lehetett szőleje, ha annak kimérésére érdemes volt egy külön „magyar katonai kocsmát” fenntartani (157.), s annak jövedelméből 1700 után a mellette fekvő, 158-as számú telek megvásárlására is futotta. Mivel a szegedi milícia, illetve a Budai Kamarai Igazgatóság, utóbb a Csanádi püspök közt hosszú, elkeseredett vita folyt a katonák tizedfizetési kötelezettségéről,42 nyilvánvaló, hogy mind a magyar, mind pedig a rác katonák jelentős része folytatott valamiféle szántógazdálkodást.

A lakosság másik nagy csoportját a telekkönyv készítői polgárnak („Burger”) minősítették; ami itt, jelen esetben polgári foglalkozású kamarai alattvalót jelent. E jelző némelyeknél magában, másoknál az illető közelebbről vett megélhetési forrásának megjelölésével együtt áll. Az előbbi alcsoport tagjai nyilván földművelésből és állattenyésztésből éltek, ez utóbbié pedig —jóllehet a korabeli szokás szerint nyilván nekik is volt szántójuk vagy szőlejük — kereskedéssel és mesterségükkel keresték kenyerüket. E kategóriába összesen 157 fő (az összeírtak 25,9 %-a) tartozott, az alcsoportok szerinti megoszlás 80:77 volt (az összeírtak 13,2, illetve 12,7%-a).

A kereskedelemből és iparból élők közt a kereskedők voltak a legtöbben. Számuk — 43 fő, közülük 15 magyar és 28 rác — kettővel meghaladta az iparűzők össz- létszámát. (Itt a kereskedéssel, illetve kézművességgel is folgalkozó katonákat nem vettük számításba.) Bár a szegedi harmincadhely és sóvám forgalmi adatait ismerjük,43 s van — igaz, jóval későbbről — tételes vámjegyzékünk is (ebben azonban a szegedi kereskedők nem szerepelnek),44 felettébb nehéz megállapítani, hogy milyen formában és mivel kereskedtek. Mivel a telekváltozásokkor gyakorta emlegetik boltjaikat — és szólt róluk az 1697. április 8-i rendelet is —, többségük szatócs lehetett; a távolsági kereskedők nyilván leginkább szarvasmarhával, állatbőrrel és úgynevezett „török árukkal” üzleteltek.45

Ruházati iparok

csizmadia

szűcs

szabó46

cipész

összesen

3. TÁBLÁZAT

A Palánk-beli kézművesség ágazati megoszlása (1697)

1

7

5

1

20 = 49%

12 Reizner J. i. m. I. 205 -206.1. és Takáts E. i. m. 49.1.

43 T[agányi] K[ároly] : A budai kamarai jószágkormányzóság jövedelmei és kiadásai, 1688— 1700. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 4 (1897) 292—293. 1.

44 Bánkúti Imre: Egy görög kereskedő tevékenysége Kecskeméten és a Dél-Alföldön. Cuma- nia (A Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményei) III. História. Kecskemét, 1975. 93—97. 1.

45 Takáts E. i. m. 49. 1.

46 A szabók száma persze ennél jóval nagyobb lehetett, hiszen az 1700-ban alakult szegedi szabó-céh protocolluma 1733-ig nem kevesebb, mint 119 mester nevét tartalmazza (Endrei Walter tulajdona, akinek ezúton is szeretnénk köszöntet mondani, hogy a kötetet a rendelkezésünkre bocsátotta.)

46