Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás
humanista névdivatnak hódolva latinul nevezik meg magukat, amivel külföldi üzletfeleik számára is érthetővé teszik foglalkozásukat. Azonban e gondolatmenet mentén haladva a dolog teljes káoszba gubancolódik, és megválaszolhatatlan kérdések tömege merül fel. Mi a magyarázata annnak, hogy a városban élő kilenc kőműves, 6 nemes, 8 ötvös családfő egytől-egyig át van itatva humanista műveltséggel, külföldi kapcsolatokat ápol, és Lapicidának, Nobilisnak, Aurifabernak iratkozik fel, míg viszont a 18 mészárosnak, a 67 Nagy, 39 Kis nevűnek eszébe sem jut, hogy Carnifexnek, Magnusnak vagy Parvusnak titulálja magát? A 25 Somogyi között egyetlen Simigiensis sem akad. Egyáltalán, van-e korszakunkban (előtte, utána, máig) olyan hivatalos irat, amely bárkit is humanista, antikizáló néven nevezne? Ha elfogadjuk, hogy a Mészárosok valóban mészárosok voltak, illetve, hogy mészáros csak Mészáros lehetett, akkor azt is el kell hinnünk, hogy a Kisek valóban alacsony termetűek voltak, és hogy 1522-ben egyszerre 16 bíró meg 2 humanista műveltségű judex működött. Egyszersmind felmerül a kérdés, hogy hol vannak a városból a pékek, illetve, hogy miből éltek azok, akiknek — nevük szerint — semmiféle foglalkozásuk sem volt, a Tótok meg a Veresek. A téma végül is humorba fullad. Ezzel szemben az az igazság, hogy a vezetéknév és a foglalkozás közötti kapcsolatra a tizedjegyzék nem tartalmaz általánosítható, jellemző utalást. Nem is kellett tartalmaznia, mert nem iparoscímtárnak készült. A 133 juhtenyésztő között akad Mészáros, Kovács, Boros, Seres, Csellér, Bíró, Szitás, Kalmár, Pintér, Szabó, Becsüs, Kutas, Kerekes, Szűcs, Cserepes, Bakó, Kádár, Sípos meg mindenféle nevű személy minden mennyiségben, legtöbb a Nagy vezetéknevű. Tény és való, hogy akad 2 Ihász és 1 Johos is. A vezeték- és foglalkozásnév tehát az esetek 2,26%-ában esik egybe, ami nyugodtan minősíthető véletlennek. Ennél is hitványabb az arány a szőlőművelők, a bortermelők esetében, akik 74-en vannak, de csak egyikük neve sandít a szakmára, azt is Bornemiszának hívják, a többi Csordás, Mónos, Mészáros, Kötélverő, Hímvarró, Scholasticus, Aurifaber, Pulitor, Varga, Borbély, Szíjgyártó meg efféle, főleg pedig Kovács (4), Kalmár (4) meg Szabó (9). Ezek szerint a 61 Szabó nevűnek majdnem 15 %-a folgalkozott bortermeléssel is. A földtulajdonosok között legtöbb a Révész, az Ács meg a Tökös nevű, van Szabó, Szekeres, Varró, Szekercés, Borsos, Kádár, Bújtós, Vajas, Csordás, Fésűgyártó, Csapó, Téglás, Sajtnyomó, Mónos stb., stb. Földművelésre utaló név alig akad: van 2 Szántó meg 1 Baglyas (már ha ez nem a „bagoly”, hanem a „boglya” nyomát viseli). Ez az érintetteknek 2 %-a sincs. 1522-ben a városban 8 Mona(a)r és 4 Monos nevű család élt. Molnár foglalkozású ennek éppen a duplája lehetett, mert 1548-ban Szegeden 25 malom működött,62 az pedig egészen valószínűtlen, hogy épp ebben a negyedszázadban jelentékenyen fellendült volna a helybeli malomipar. Egyszóval azokon a pontokon, ahol a tizedjegyzék névanyaga valamiképpen is szembesíthető a megélhetési forrással, a foglalkozás- és vezetéknév között csakis véletlenszerű kapcsolat konstatálható. A 133 juhtenyésztő, a 74 szőlősgazda és a 71 földművelő a város lakosságának 23 %-át teszi ki, elegendő alapot kínál az általánosításhoz. Ennek alapján határozottan leszögezem, hogy a tizedjegyzék vezetéknévanyaga semmiféle konkrétumot sem tartalmaz a városban fellelhető iparágak és az azokban foglalkoztatott személyek számát illetően. Marad már most a kérdés, miért írták az egyik nevet mégis magyarul, a másikat latinul. Úgy gondolom, a keresztnév mellett álló magyar nyelvű jelző kiforrott vezetéknevet, családnevet képvisel, a latin szó köznév. 52 Vass i. m. 51. 23
