Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kulcsár Péter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti forrás
jelölésére a z betű szolgál. Kiejtése tehát lisa, lisza vagy lizsa. Lisza helynevet (Tren- csénből) Lipszky is ismer. Lisza—Lésza névváltozatú falu van Fogaras mellett.39 Köznévként a „lésza” (,vesszőfonadék’) alakváltozata „lisza”.40 Erről ennyit. * A szakkutatás legszívesebben a személynevekkel foglalkozik, és a legtöbb következtetést a vezetéknevekből vonja le. Egyes kutatók odáig is eljutottak, hogy ezek alapján képet tudtak adni a város gazdasági viszonyairól, a termelési és foglalkozási ágak arányáról, az iparostársadalom ágazatonkénti létszámáról és százalékos megoszlásáról. A Szeged történetében magam is számos ilyen jellegű megállapítást tettem. Csakhogy forrásunk ha e réven kínálja is a legtöbb felhasználható adatot, a legnyomósabb problémákat is itt állítja fel. Eleddig ugyanis senki sem vállalkozott arra, hogy a névlejegyzés miértjét és hogyanját általánosságban, módszertani szempontból megvizsgálja. Márpedig enélkül a legjegyzett nevek tényértéke ismeretlen, egyenkénti, sajátos szempontú hasznosításuk a levegőben lóg. Ezért minden eddigi ilyenféle szá- mítgatást alaptalannak tartok. A személynevek gazdaságtörténeti adalékként való felhasználhatóságának hitét még Reizner ültette el, kimondván, hogy „az egész lakosság név szerint van felsorolva, s a vezetéknevek, melyek bizonyos foglalkozásokról vétettek, elárulják, hogy egyik-másik iparágnak hány mívelője volt.”41 Ezután megszámolja, hogy a lajstromban 291 önálló iparos szerepel, köztük 13 ács, 4 fazekas, 18 mészáros, 1 gomböntő stb„ stb. A későbbi kutatás Reizner alapötletét nem cáfolta, nem is ellenőrizte, csak számításait kritizálta, korrigálta különböző szempontok szerint. Az iparosok számát manapság (ilyen-olyan megfontolások után) 250 és 350 között szokás megadni.42 Reizner vélekedését és módszerét Szűcs Jenő meg is erősítette,43 aki Sopron és Pozsony adóösszeírásainak vizsgálata során maga is ezt a módszert alkalmazta. Megállapította ugyanis, hogy az ipari mesterséget jelölő nevek mögött a valóságban is iparosok állnak. Kijegecesedett családnév az előkelőbb patríciusokra, szőlőbirtokosokra, kereskedőkre jellemző. Ha családnevű iparosokról van szó — mondja —, a családnév mellett külön megjelölik a foglalkozását. így aztán Székely György is alkalmazhatta jegyzékünket egészen pontos számításaihoz, amelyekből következtetéseket vont le Szeged iparosodottságára, városi fejlettségére vonatkozóan, és beállította Szegedet a hazai városok hierarchiájába. Ő 51 féle ipari mesterséget különböztetett meg, amelyekben 346 iparos tevékenykedett. A bökkenő ott van, hogy Szűcs adóösszeírásokat vizsgált, a mi lajstromunk pedig tizedfizetőkről készült. Az adóösszeírásnak elsődlegesen az adóalany foglalkozását kell rögzítenie, hiszen ez képezi az adóalapot. A tizedjegyzéknek azt kell tudnia, van-e az alanynak tizedköteles terménye; ha nincs, akkor mindegy, miből származik az a 6 dénár, amit lefizet. A két dokumentumtípus között tehát funkcionális eltérés van, ami tartalmukat alapvetően megkülönbözteti egymástól. Emellett figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó adóösszeírások és a szegedi tizedjegyzék keletkezése között vagy száz esztendő telt el, éppen az a száz esztendő, mely fontos szerepet játszik a magyarországi névhasználat átalakításában: a vezetéknév használata a XV. 39 Pallas-lexikon XI. 570. és Czuczor—Fogarasi III. 1449. 40 TESz II. 759. 41 I. m. III. 450. 42 Hilf i. m. 12—13; Molnár i. m. 115—116, 135—136, 156; Szűcs i. m. 185; Székely i. m. 323—324. 43 I. m. 45—46. 18
