Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
Kontraszelektív erővel hatott a szabadfoglalkozásúak rovására a volt vezető állású és közigazgatási tisztviselők országgyűlési képviselői jelöltetése a kormánypárt részéről. Szeged város és a Habsburg birodalom sorskérdései Centralizáció — dualizmus vagy demokrácia Szeged országgyűlési képviselőinek munkássága az országgyűlésen 1860—1918 A népképviseleten alapuló országgyűlési rendszer a képviselő országgyűlési feladatait nem határozta meg. Az 1848. V. törvénycikk megszüntette a követutasítási rendszert, helyébe a nép iránti felelősség elvét állította. Azonban annak alapelveit sehol sem kodifikálták: ki és miért is lehet alkalmas a nép képviseletére. Ennek eldöntését a választójog a közvéleményre, a választók ítélőképességére bízta. Végül is a megválasztott képviselő erkölcsileg köteles volt a választások alkalmával meghirdetett politikai programja alapelvei szerint részt venni az országgyűlés működésében. Ennek ellenőrzése a választók által azonban csupán a mandátum lejárta utáni képviselői beszámolóban történt utólag. A dualizmus korában a képviselők többsége rendszerint nem egyéni programmal lépett fel, hanem valamelyik országgyűlési képviselőcsoport által létesített párthoz csatlakozva működött. Erre a politikai elveken kívül az is kényszerítette, hogy a házszabályok szerint a kormánnyal szemben ellenjavaslattal csak akkor élhetett, hogy ha elképzelését az ellenjavaslat aláírásával több képviselő támogatta. Az országgyűlési képviselet a képviselők elsődleges feladatává az össznemzeti érdekek, az országgyűlési ügyek elbírálásában való közreműködést tette. Gyakorlatilag azonban ez korlátozódhatott az országgyűlésben a szavazásokon való passzív részvételre is. Szeged országgyűlési képviselőinek országgyűlési működése ezért igen eltérő intenzitású és tartalmú. Klauzál Gábor 1860/61-ben Deák felirati javaslatát támogatta és a Deák-párton belüli munkamegosztás értelmében a 48-as törvényesség és a birodalmi gyűlésben részvétel lehetetlenségét gazdaságpolitikai szempontból bizonyította. Ennyiben kétségtelenül a szegedi polgárság érdekeit képviselte, a kényszerű birodalmi bankjegyforgalom és állami pénzkibocsátás, továbbá a birodalom és Németország között fennálló vámszerződés Magyarországra nézve előnytelen következményeire hívta fel a figyelmet, különösen a borkereskedelem tekintetében. A 48-as törvényekhez visszatérést sürgette a birodalmi adórendszer Magyarországra súlyos terheinek elhárítása érdekében is. Különösen a szesz, cukor és dohány adóztatásának eltörlését sürgette.1 Az 1867. évi kiegyezés törvényjavaslatát Dáni Ferenc szegedi képviselő még abban a meggyőződésében támogatta, hogy az magyar érdek, a nemzeti állami önállóság és függetlenség megóvásának záloga a német, olasz és szláv nemzeti törekvésekkel szemben. A szegedi kormánypárti képviselők, jóllehet az I. kerület képviselői rendre kormánypártiak voltak, 1918-ig a kiegyezés és a dualista rendszer ilyen tartalmú nemzeti értelmezése mellett többé nem kardoskodtak. Ez elsősorban Szeged dinamikus polgári fejlődésével függ össze, továbbá azzal, hogy Szeged mint magyar többségű 1 A továbbiakban az Országgyűlés Képviselőháza Naplókötetei — OKN 1860—61. I. k 191—197. 170
