Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

előfizetése útján olvasóikra hárítani. A politikai lapvállalkozások támogatásának tisztán állami dotációja a 19. században elképzelhetetlen volt. A városokban rend­szerint minden erősebb befolyással rendelkező pártpolitikai csoportosulásnak saját lapja volt. A lapkiadás azonban nem kötődött szorosan a politikai párthoz, hiszen állandó rendszerességgel működő politikai párt nem volt. Az állampolgárok is szí­vesen olvastak olyan politikai lapokat, amelyek a mindenoldalú tájékoztatás igényével léptek fel és nyíltan nem kötelezték el magukat valamely politikai irányzathoz. A po­litikai sajtó valamely pártot támogató működése ezért gyakran a nyomdai és kiadói haszon mérlegelése szempontjából alakult ki. A belváros vagyonos polgársága támo­gatására számító lap így rendszerint kormánypárti volt, s ezzel versenyezni kívánó lap kénytelen volt legalább is a nehezebb lehetőség üzleti kihasználására, a külső kerületek mezőgazdasági és ipari-kereskedelmi kisüzemtulajdonosainak és a magán alkalmazottak és munkások érdeklődését és ízlését, felfogását tükröző olcsó lap kiadásával biztosítani üzleti vállalkozásának megalapozását. Ez azonban nehezebb vállalkozás volt. A szegényebbek többen voltak igaz, de nehezebben tudtak áldozni politikai napilap rendszeres vásárlására. A választás közvetlen eszköze az ún. korteskedés volt, vagyis a választások előtti közvetlen agitáció. Voltaképpen a választók számára szervezett gyűléseket népszerű­sítették, meghívókat terjesztettek szóban és írásban és a gyűléseken és a választások előtti csoportosulásokban hangulatot keltettek a jelölt mellett. A befolyásolás fontos eszköze volt a különböző pártok híveinek befolyása a város egyleteiben. Az egyletek jelentős része szakmai érdekképviselet volt. Az iparo­sok és kereskedők kifejezetten szakmai szervezettel rendelkeztek. A mezőgazdasági termelők számára részben általános művelődési célú olvasóegyeleteket szerveztek, amelyek a művelődés egyik fontos ágaként a mezőgazdálkodás új módszereit nép­szerűsítették. Az általános célú egyletek között igen jelentős volt a kaszinó, de a közvetett befolyásolásra volt alkalmas a választójoggal nem rendelkezők számára fenntartott egyleti szervezet is, így különösen a nőegyesületek, amelyekben lehetőség nyílott a választójoggal rendelkező családfő befolyásolására a feleségén keresztül. A választók befolyásolásának különleges eszközeivel rendelkezett a mindenkori kormánypárt. Tekintettel arra, hogy a választójog elnyerése értelmiségi, vagy vagyoni cenzushoz volt kötve, ennek igazolása a közigazgatási hatóság szerveinek nyilvántar­tásán keresztül volt eszközölhető. Ez különösen az adóhátralékosok esetében adott lehetőséget visszaélésre. Az értelmiségiek közigazgatási befolyásolására elsősorban az államigazgatási szervezet ellenőrzése alá tartozó hivatalok és nagyüzemek alkalma­zottjainak rétegeire terjedt ki. A magánalkalmazottak befolyásolása közvetett úton történt, a magánvállalkozó-munkaadón keresztül. Rendszerint a kormánypárt támo­gatásához kötötték az állás elnyerését, vagy fenntartását. A megtorlást is alkalmazták, amelynek ugyan nem voltak legális formái, bizalmas úton könnyen találtak az ellen­zéki párti tisztviselők munkájában olyan kifogást, amely alapján fegyelmi eljárást indíthattak ellene. A MÁV alkalmazottak esetében különösen a szolgálati érdekből áthelyezés eszköze volt jól kihasznált, hiszen ez nem igényelt semmiféle az alkalma­zott magatartásával, munkájával összefüggő kifogást az áthelyezéshez. Szeged város választásain a kormánypártnak azonban nem volt szüksége külö­nösebb visszaélésekre. A város prosperáló, gyorsan fejlődő város volt, amely a kor­mány általános várospolitikai kedvezményein túl, kézzelfoghatóan érzékelhette a kormány nagy arányú támogatását az árvízzel kapcsolatosan. Különösen az árvíz utáni évtizedekben ez a körülmény a korábban még viszonylag erős 48-as és függet­lenségi párti szervezkedések befolyását gyengítette. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom