Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)

V. Utószó

V. UTÓSZÓ

Mielőtt a több mint félszázad alatt összegyűjtött anyagot közre adtam volna, igyekeztem még egyszer a nagy terület néhány jellegzetes részét megtekinteni, hiszen Hódmezővásárhelyről több mint negyven éve elkerültem. Magam is megdöbbentem a nagy változásokon. A régi ismert tájak megváltoztak, a halmok, dombok egy részét — melyek a hajdani „vízországban” létfontosságúak voltak — a traktorok leszántották, és anyagukat részben el is hordták, ma már nyomuk is alig van. A régi erek, tavak medrei annyira be vannak szántva, hogy szinte fel sem ismerhetők. Azért még most is, mikor a belvizek ezer holdakat borítottak el, megmutatják hajdani medrük maradványait. Lépten-nyomon új csatornák biztosítják az öntözővizet, s igyekeznek a káros belvizeket minél előbb levezetni, s ez még mindig nehezen sikerül. A kis tanyák helyén nagyüzemi gazdaságok és ipartelepek alakultak. A belterület is gyökeresen megváltozott: az idejétmúlt, nagy kiterjedésű Vásártér területén sportpálya és többemeletes lakóházak épültek. A Hód-tó mély fekvésű, talajvizes medrében új városrész kezd kialakulni. Bár — azt hiszem — erre a célra megfelelőbb területet is lehetett volna találni, s ezt a mély részt inkább zöldövezetnek kellett volna nyilvánítani, a Népkert folytatásában és a Kanálist (Papere-Hódtói-csatorna) kiszélesítve. Ez a terület rendbehozva a parkokban, fás területekben szegény, poros alföldi városnak idegenforgalmi szempontból is kedves és hasznos színfoltja lenne. A belterületen a régi „tipikus vásárhelyi” utcák, utcasorok, sőt városrészek helyén az ország minden városában látható „típus”házal: emelkednek, s Vásárhely lassan elveszti szép és érdekes „vásárhelyi” jellegét.

Több mint 30 év után ismét kézbevettem és közreadom az addig összegyűjtött és rendezett anyagot. így most hálával emlékezem ezúton is azokról, akik adatközléseikkel, helyszíni útbaigazításaikkal hozzájárultak, hogy gyűjtésem minél gazdagabb és tökéletesebb legyen, és így nagyon sok veszendő adatot tudtam megmenteni a feledéstől.

Ők már majdnem mindnyájan elmentek, de emléküket őrizze meg ez a kis munkám is. Hálával emlékezem az alábbi segítőimről, munkatársaimról. Édesapám: Bodnár Bertalan (1868—1952) ref. főgimnáziumi tanár, aki Vásárhely oknyomozó földrajzát megírta, kéziratban összeállította, és a gimnázium híres múzeumának történetét kiadta, és értékes adathalmazt gyűjtött össze több mint félszázados vásárhelyi kutatásai során. Ő tanított meg a természetszeretetre, a rendszeres megfigyelésre és adatgyűjtésre. Szeremlei Sámuel (1837—1924) ref. elnöklelkész, akadémiai tag, aki nemcsak mint Vásárhely történetírója, hanem mint közeli rokon szeretettel adott felvilágosítást és útbaigazítást, munkájából pedig nagyon sok értékes adatot nyertem.

245