Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)
IV. A földrajzi nevek tipológiai áttekintése
A többi név legnagyobb része főleg természeti név. A fenti összeállításból kitűnik, hogy a legtöbb elnevezés (324) személyektől, személynevekből származik. Érthető is, mert — eltekintve néhány általános keresztnévtől — a régi földesurak, birtokosok, nevezetesebb, gazdagabb lakosok, hadvezérek, a várost szerető emberek, később írók, tudósok, művészek emlékét őrzik ezek a helynevek. Az egyházi vonatkozású nevek nagy száma (112) — bár sorrendben csak ötödik helyen vannak — abban az időben szintén érthető. Ezek jelentős része igen fontos „nyomravezető”, ugyanis ezekből a régi helyi névemlékekből lehet következtetni, hogy hol voltak hajdan elpusztult községek, melyeknek volt vagy lehetett temploma is, továbbá, hogy hol terültek el egyházi birtokok stb. Az 1890-es években és az 1900-as évek elején ezen egyházi vonatkozású helynevek alapján és az ottani szájhagyomány nyomán dr. Szeremlei Sámuel kezdeményezésére indították meg az ásatásokat — mégpedig igen eredményesen — Oláh Imre és Varga Antal ref. főgimnáziumi tanárok, akik az említett adatok figyelembevételével sikeresen fel is tárták a tatár-török dú- lások alkalmával elpusztított községek már feledésbe merült templomának föld alatt rejtőző alapfalmaradványait. A gondosan feltárt romok és a körülüttük levő részben háborítatlan, részben már megbolygatott sírok értékes, helyenként gazdag tartalma pedig a főgimnázium régiségtárát gazdagítja. Ezeket az összegyűjtött és országos viszonylatban is gazdag és értékes leleteket Bodnár Bertalan az 1920-as években a Nemzeti Múzeum régiségtára szakembereinek segítségével (Fettich Nándor stb.) újra meghatározta és átrendezte. Az 1930-as évek közepén a szegedi Tudomány- egyetem Régiségtudományi Intézetétől dr. Banner János, dr. Bálint Alajos és dr. Párducz Mihály a régészeti anyagot szakszerűen feldolgozták, s eredményüket a Dolgozatok XIII. évfolyamában közreadták [2]. Sajnos a háború alatt a természetrajzi szertárral együtt a régiségtárat is feltörték, feldúlták, és ekkor sok értékes lelet elpusztult, elkallódott [5]. Ellenben igen kevés név van, mely a régi emberek mindennapi szükségletével kapcsolatban keletkezett, így a foglalkozással (66), használati tárgyakkal (41), ruházattal (11), élelemmel kapcsolatos nevek (119). Ennek pedig az az oka, hogy hajdan az emberek kis igényűek voltak, főleg állattartással, halászattal, földműveléssel foglalkoztak, egyszerű volt a ruházatuk, és egyszerű volt az étkezésük is. Az élelemmel kapcsolatos nevek száma azért olyan sok (119), mert ezek között felsoroltam azokat a helyneveket is, melyek az élelmezésnek az alapanyagát is képezik (pl. bárány, disznó, göböly, kecske, tehén, stb.). Sokkal többet vettek az állat- és növényvilágból, s ez szintén érthető. Hiszen mind otthon, mind a réten, a szántókon, mocsarakban, a vizeken, a mindennapi munkájuk során ezekkel találkoztak leggyakrabban s mint még ma is — a vásárhelyi nép feltűnően természetszerető és jó megfigyelő — szívesen és találóan alkalmazta az állat- (228) és növényneveket (155). így most ezekből tudunk visszakövetkeztetni, hogy hajdan milyen állatok éltek azokon a területeken (borz, farkas, hód, róka, vidra, bika, csikó, csődör, csorda, disznó, göböl, ménes, ökör, tehén, bíbic, csóka, daru, fecske, fúrj, gólya, hattyú, sas, varjú, veréb, csirke, kakas, liba, lúd, csík, harcsa, kárász, bogár, szúnyog, tetű stb.). Ugyanígy tudunk visszakövetkeztetni arra, hogy milyen növények termettek, illetve milyeneket termeltek régen azokon a részeken (barack, eper, fűz, körte, kökény, mogyoró, árpa, búza, dohány, káposzta, kender, kukorica, tök, bodza, csalán, gyékény, káka, kolokán, nád, pecérce, perje, sás, súlyom stb.). Az ásványvilágból is aránylag sok nevet (76) alkalmaztak és elég találóan (agyag, arany, ezüst, föld, homok, kő, mész, réz, sár, só, szék, szik, vas stb.). 240
