Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Petrovics István: A szegedi vár korai történetéhez

fordulat, araikor is Albert király feleségének, Erzsébet királynénak elzálogosította a várat és Szeged oppidumot.45

Ezek után nézzük meg, mit tudunk a szegedi várnagyokról! Legfrissebben a történeti kutatás rámutatott arra, hogy az Anjou- és Zsigmond-korban „a királyi várak túlnyomó része nem királyi castellanusok, hanem náluk jóval hatalmasabb tisztség- viselők kezén volt. Alapelvként fogalmazható meg, hogy ellenkező rendelkezés hiányában a királyi várakat és birtokokat az ispáni tiszt tartozékának számították, s az ispánságokat nem egyenként osztogatták szét, hanem hatalmas, tartományméretű tömbökbe hasítva vették birtokba — természetesen a király akaratából — néhány befolyásos família tagjai és rokonságuk.”46 A fent vázolt helyzetből fakadóan arra következtethetünk, hogy a forrásokban alvárnagyként (vicecastellanus) említett emberek általában a szegedi vár élén álló és azt ténylegesen is igazgató — rendszerint nem a király által kinevezett — tisztségviselők voltak; a várnagy elnevezéssel pedig azokat a magasabb rangú személyeket illették, akiknek a gondjára bízta az uralkodó a városunkban levő erősséget. Az utóbbiak viselték a csongrádi ispáni tisztet, és ők nevezték ki az alvárnagyokat is.

A szakirodalom egyik újkeletű megállapítása szerint a szegedi vár első várnagya az a Márton nevű szegedi comes (Martinus comes Zegediensis) lehetett, aki erőszakkal elfoglalta az óbudai káptalan Bodrog megyei Csecstó nevű birtokát, amelyet azonban később Miklós csongrádi főesperes közbenjárására visszaadott az óbudai egyháznak. Minderről a váci káptalan egy 1295 és 1303 között keletkezett oklevele tájékoztat.47 Véleményünk szerint kevéssé valószínű, hogy ez esetben a comes szó várnagyot jelöl. Úgy gondoljuk, inkább titulus lehet, hiszen a királyi várnagy megjelölésére a 13. század hatvanas éveitől kezdve már a castellanus elnevezés használatos.48 Feltevésünket alátámaszthatja az a tény is, hogy a 13. század végi és a 14. század eleji oklevelekben előforduló comes szó igen gyakran nem társadalmi tisztséget jelöl. További bizonyítékot jelent a szóbanforgó oklevél szóhasználata is, mivel Márton, másodszori említésekor már csak comes Martinus-ként szerepel, s a Zegediensis kitététel, melynek ebben az összefüggésben fontos szerepe van, hiányzik.

Úgy véljük, kevéssé helytálló a comes szó értelmezésével kapcsolatos másik újkeletű nézet is, amely egy 1302-ből fennmaradt Szegeddel kapcsolatos oklevél adatai alapján azt hangoztatja, hogy a comes szó itt a polgári tisztségeket örökletesen birtokló, a város szegényebb polgári társadalmát kisebbségi uralma alatt tartó, gazdag városi patrícius réteg egy tagjára vonatkozik.49 Az 1302. évi oklevélben szereplő Bugar veje András comest azonban pusztán comes címe alapján nem tekinthetjük particius polgárnak.50 E gyanúba fogható adaton kívül más forrás nem utal arra, hogy a 14. század eleji Szegeden is számolnunk kellene a városi vezetést kisajátító, a comes meg- szóllítással illetett, a nemességhez hasonló életmódot űző patrícius polgársággal.51

45 Reizner: Szeged IV. 45.

46 Engel Pál: A honor. (A magyarországi feudális bírtokformák kérdéséhez.) Történelmi Szemle 1981. (továbbiakban: Engel: A honor)

47 Budapest történetének okleveles emlékei. Csánky Dezső gyűjtését kiegészítette és sajtó alá rendezte Gárdonyi Albert. I. Bp. 1936. (továbbiakban: Bp. I.) 206.

48 Fügedi: Vár és társadalom 68.

49 Bálint: i. m. 13.

so Petrovics István: Oklevelek Szeged középkori történetéhez. Acta Universitatis Szegedien- sis de Attila József nominatae. Acta Historica. LXVI. Szeged 1979. (továbbiakban: Petrovics: Oklevelek) 61.

51 Petrovics István: Fejezetek Szeged XIV—XV. századi történetéből. Kéziratos bölcsész- doktori értekezés. Szeged 1979. 91—120.

59