Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Varsányi Péter István: Részletek Hetvényi István 1848-as honvéd emlékirataiból
egy reggel bejött, s a Dommiguel katonát kikereste. Ez készségesen engedte magát kikeresni, bizonyos volt benne, hogy nem fognak nála semmit sem találni. De az őrmester nem volt az az ember, akinek figyelmét a legcsekélyebb dolog is kikerülte volna. A most gyanúsított dommiguelista köpönyeggallérjának hajtása alatt volt egy alig észrevehető kis feslés. Ennek a feslésnek az ujjúval alája nyúlt, s kihúzott belőle egy összegyúrt gyufa papírost; ezt szétbontotta, s megtalálta benn az ellopott papírospénzt. Ezen katonát azonnal vasra tették, s még azon a napon elszállították a stok- házba.8 A többi katonák kárhoztatták őt ezen tettéért, de ő azt mondta: „Hagyjatok békémét, ha elloptam, megszenvedek érte”. Mellettem feküdt egy vásárhelyi illetőségű honvéd, aki azelőtt már tíz évet szolgált a huszárságnál. Ez meghitt engem és még egy Turszki ezredbeli9 fiatal katonát, aki azelőtt temerini10 tanító volt s szinte mellettem feküdt, midőn lábadozni kezdtünk, húshagyó kedden vásárhelyi rokonaihoz látogatóba. A kórházra felügyelő őrmestert felkértük, hogy hadd menjünk ki a városba, mert senkinek sem volt szabad kimenni a kórházból. Ez az őrmester kikísért bennünket az ajtóig, ahol fegyveres őr állott. így azután elmentünk a városba. Elvezetett bennünket ezen volt huszár, rokonaihoz. Bementünk egy parasztházba. Itt mind asszonyok voltak. Igen szívesen fogadtak bennünket. Hoztak egy nagy zöld tállal az asztalra szármát. Szárma az, amit nálunk töltött káposztának neveznek; de nem volt mellette káposzta is, mint nálunk szokás, hanem csak a káposzta levélbe takart töltelékek voltak szárazon. Azután hoztak egy nagy tál rétest, összemetélve darabokra, és a tálban felhalmozva. Mákos és túrós rétes volt keverve. Bort is hoztak. Itt jól megebédeltünk, azután vezetőnknek még nehány rokonainál tettünk látogatást, de a kínálásokat már nem fogadtuk el. Azután visszatértünk a kórházba, ahol a déli étkezés már szintén megtörtént, s a mi ételünket eltették számunkra, amelyet mi átengedtünk többi társainknak. Ezen szobában feküdt velünk néhány fogoly horvát is, akikkel igen jól bántak. Egyiktől kérdezte egy közülünk, hogy vajon mit csinál most a bán? (Jelásics) Amire az azt felelte horvátul: „Egyék meg őket a verebek”. Itt még nehány nap voltam, míg jól megerősödtem, azután több felgyógyult honvédekkel együtt elszállítottak bennünket kocsikon Szegedre. A hámszárító csárda11 előtt mentünk el, melyre ráismertem, s melyben 5 évvel azelőtt, 1843-ban éjjel voltam. Én tudniillik, a nyári nagy vakációban bátyámmal a hajónkon lementem az alföldre, s ekkor a Tisza mellett levő körtvélyesi pusztánál rakodtunk repcével. A rakodóhelyhez közel volt a Hódtava, melyben tömérdek sok vadréce, szárcsa és vízi szalonka volt. Mi elhatároztuk, hogy éjszaka ladikkal bent hálunk a Hód tavában a nádasban, s hajnalban kedvünk szerint lövöldözhetjük a récéket és szárcsákat. Amint el lett határozva, úgy meg is tettük. Én, bátyám Pál, a kormányos és egy hajós legény, fölzöldágaztuk ladikunk oldalát, hogy a nádasban annál kevésbé vegyenek észre bennünket a vadak, s estve szürkületkor beeveztünk a Tiszából a Hódtavába, s azonnal elkezdtük a vadászatot. Néhány vízi szalonkát lőttünk. Récét és szárcsát nem tudtunk lőni. Reményiettük azonban, hogy majd hajnalban annál többet lövünk. De mielőtt a ladikban álomnak adtuk volna magunkat, odaeveztünk a hám- szárítói csárdához, mely egészen a tó partján volt. Itt kikötöttünk, és bementünk a 8 Stockhaus — ném. pálcaház. Katonai fenyítőhely. 9 August von Turszky altábornagy (1778—1856) nevét viselő 62. sorgyalogezred. 10 Község Bács megyében, ma: Temerin —- Jug. 11 Az ún. Hámszárító csárda a régi szegedi út Tisza felőli végénél volt. Ezen a ponton találkozott a Szolnokról Szegedre és a Hódmezővásárhelyről Szegedre vezető út. Nevezték Téré csárdának is, mivel a Téré mellett épült. Az 1873. évi megváltás után még egy ideig fenntartotta a város, később lebontották. 205
