Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
sége vagyon, vidékről hozattatni szabadságában” álljon, a „sort” azonban meg kell tartani, s a városból frissen eltávozott legényeket senkinek sem szabad visszacsalogatni.87 Az asztalosok „az egyenlőség” fönntartása érdekében az inasok számának 3 főben való maximálását fundálták ki. Azzal érvelnek, — kevés olyan műhely van a városban, ahol „folyvást 7 legények” dolgoznak. Háromnál több inas azért is felesleges, mert —, ahogy ők írják találóan — „az ilyetén inasokat a mesterember vagy külső gazdaságának mívelésére vagy pedig itthon a Tiszára való járásért avagy pénzért szokta felfogadni (kiemelés tőlem), ... kegyes céhbeli privilégiumunk által is pa- rancsoltatik, hogy az inasok a mesterségen és a háznál előforduló munkákon kívül másra ne alkalmaztassanak, ... köteleztetik a mester inasát a mesterségbe (n) oktatni’ ...Az ügy kivizsgálására kiküldött szenátor jól ismerte föl az asztalosok kérelmének okait: „... elég mesterember van... ha az inasok sokan fognak lenni, a mesteremberek száma is nagyon fog szaporodni” — vélekedett. A mesterek csaknem minden céhben tényleg azzal érvéinek, hogy a számuk bőségesen elegendő, s ha emelkednék, nem tudnának megélni. A vagyoni különbségek növekedésének egyik legfőbb előidézője épp a foglalkoztatott munkaerő mennyisége. A város azonban nem fogadta el az asztalosok indítványát, rámutatva, hogy az inasok száma mindig sok tényezőtől, főként a munka mennyiségétől függ, ezért nem volna helyes az inasok számát korlátozni.88 A mester és a legény közti „patriarchális” kapcsolatokat Szegeden is a munkaadó és a munkavállaló viszonya kezdi fölváltani. A mesterek igyekeznek a munkaidőt minél jobban kihasználni, s a bér mellett a legények eltartásának költségeit is leszorítani. Szeged város 1836 februárjában terjeszti föl a tímárcéh azon kérelmét a Helytartótanácshoz, tiltsák meg országosan, hogy a legények nyáron „mindenkinek valódi botránkoztatására munkáikkal már délután 6 órakor (!) felhagyván, henyélésük közben a korhelységnek adják magukat, ... hogy (az) ebéddel egyenlő költséggel járó s borral ellátott meleg reggeli s egy héten háromszori pecsenye rendes kiadása nélkül szolgálni egyáltalán nem akarnak”. A „Rothgerber” és „Lederer” legények eltartása mikéntjének országos fölmérése céljából a Helytartótanács 1836. március 22. kelettel Budától, Pesttől, Pozsonytól, Győrtől, Kassától és Késmárktól tudósítást kért, s arra figyelmeztette Szeged városát, amíg a tímárlegények ügyében általános határozat nem születik, azok „helytelen követeléseit és minden egyéb kicsapongásait a céhbeli szabályok értelmében tiszti hatalmánál fogva eltiltsa”. Miután az emlitett városok céheinek a munkaidővel, a legények eltartásával stb. kapcsolatos kimerítő jelentései megérkeztek, a Helytartótanács arra a megállapításra jutott, hogy nagyon nehéz lenne egységesen szabályozni a munkanap hosszát, a legények eltartását. Ugyanezen év augusztus 23-i, Szegedhez intézett leiratában a Helytartótanács arra inti a várost, hogy a legények „visszaéléseit”, esetleges szervezkedését erős kézzel akadályozza meg,... „a viszálykodó mesterlegényeket, kik vagy valamely újításokat s visszaéléseket behozni, másokat is azokra bátorítani, vagy őket éppen fel- zendíteni merészelnének, az céhbeli szabályok szerént mindannyiszor megfenyíttes- senek, sőt ... keményebb s érezhetőbb fenyíték alá vettessenek”. (Kiemelés tőlem.) A legény viszont — a Helytartótanács álláspontja szerint -— szabadon választhatja meg munkahelyét: „Magától értetődvén az, a mesterlegénynek szabadságában áll kiszabott rend szerént sorsa megjobbítása végett helyét változtatni”.67 68 69 A fentiekhez 67 Uo. 1834/47/82. — A Ht. elfogadja a város érvelését. 68 „Numerus assumendorum tironum... a circumstantiis temporum, opificii vei láborum quantitate dependens ... prudenter determinari nec valeat”. — OL Ht 1822/46/30. 69 Uo. 1836/63/7. 181
