Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
sen érvényt szereztek a céhügyi rendelkezéseknek.45 Fontossága miatt részletesebben kívánunk foglalkozni Szeged és más városok (így Szabadka, Arad, Temesvár, Újvidék, Zombor és Székesfehérvár) céhes iparosainak a legfelsőbb helyre 1846-ban eljuttatott, s a céhügyi szabályzat 24. paragrafusának megváltoztatását indítványozó folyamodványával, mely szerint csak az „egyik sz. kir. városból a másikba költözködő (s) már remekelt ... mesternek engedtessék meg mesterségének ... új remeklés nélküli űzése”, viszont falun vagy mezővárosban remekelt mester, ha királyi városban akar letelepedniúj remeket tartozzék készíteni.” Az említett városok céhei azonos álláspontot foglaltak el e kérdésben, s a kezdeményezés minden bizonnyal a szegedieké lehetett.46 A szegedi céhek véleményét igen szemléletesen— sa mintegy két évtizeddel korábbi dorozsmai és árokszállási mesterek fölvételét ellenző érvekkel (ld. föntebb) nagyon is összecsengő módon fogalmazták meg a szegedi bognárok: A vándorló idejét ki sem töltött bognár legyény „nem jelenti magát Szegeden mesternek, hanem kimén Dorozsmára, hol több nemű kontároknak... egy céhök van, ezeket afelől biztosítja, hogy ott végképp letelepedni nem kíván, és így, mivel a bognár remeket csizmadia vagy varga ítéli meg, könnyen bevéteti magát, éspedig csekély áldozat mellett mesternek, ezután jelenti magát Szegeden, és azt mondja, én már egy kiváltságos céhnél remekeltem..., ez nyomasztó reánk”...47 A Helytartótanács véleményt kért az érdekelt városi hatóságoktól, amelyek egy része, mint pl. Zombor, Eszék48 stb. inkább a céheket, mások, mint pl. Temesvár, 46 Missinger Márk Hódmezővásárhelyen remekelt asztalost pl. Szegeden a céh egy remekrajz elkészítésére kívánta szorítani, a város ezt nem ellenezte, a Ht. azonban a 24. paragrafus megtartására figyelmeztetett. OL Ht. Dep. Civ. 1833/47/69. — Anélkül, hogy a példákat szaporítanánk, még egy-két jellemző esetet említünk. Egy bizonyos Moskovics Lőrinc takács ugyancsak Vásárhelyről „szivárkodott be” Szegedre. Újabb remek készítésére nem kötelezték, de mivel sem a szokott taksát, sem a szolgáló mesterség megváltását nem fizette ki, tartozása több, mint 13 váltó forintra növekedett, amelynek kifizetésére „executio” által kényszerítették. A város e döntését a Ht. is helyben hagyta. OL Ht. Dep. Civ. 1833/47/88. — Az Ókanizsán remekelt Fogas Imre asztalosnak, aki „született földjére” tért vissza, Szeged megadta az incolátust, s öregségére, több gyerekére hivatkozva, támogatta őt a céhvei szemben. A céh viszont nemcsak a Helytartótanácsnál, hanem a Kancelláriánál is panaszt tett a céhbiztos, ill. a város ellen. OL Ht. Dep. Civ. 1838/47/28. A város viszont a Helytartótanácsot arról tudósította, kitart álláspontja mellett: „Törvényhatósági tekéntetünk (!) fenntartása végett a folyamodó céhnek lepirongatását elrendelni szükségesnek véltük...”, sőt „szoros” vizsgálatot rendeltek el „569 forintra nézve, melyeket... a céh elkölteni bátorkodott” — írták 1837. július 3-án. — Hegedűs Pál vásárhelyi szabó mester kérését azért utasítja el viszont a város, mert a „nagy számmal levő német szabó mestereken kívül a zsidó szabók is oly igen megszaporodtak, hogy az előbb említettek közül többen mindennapi élelmüket alig szerezhetik.” Az elutasítás másik oka az volt, hogy az illetőnek „mesterségén kívül semmi egyéb vagyona nem volna, nehogy általa is ... a korcsmárosok száma, mint az ilyforma embereknek menedék keresetmódja megszaporíttassék.” OL Ht. Dep. Civ. 1847/47/41. — Egy Zsombolyán remekelt kovácslegényt, aki a bécsi egyetemen (!) végezte a baromorvosi tanfolyamot, „meghonosították” s még a polgárok közé is fölvették — a kovács céh ellenére, figyelembe véve „igen Kiterjedt városunknak... baromorvos nélküli szűkölködését”. uo. 1892/47/12. — Végül még egy jellemző példa: Szeged 1847-ben arról tudósítja a Helytartótanácsot, hogy egy Kecskeméten remekelt lakatos, akit a céh a kérelmező „tetemes kárára előgördített kifogások által... újabb remek készítésére kényszerített” —, önkéntesen még egy remeket csinált. A Helytartótanács ugyancsak jogtalannak tartja a céh eljárását, s leiratában fölhatalmazza a várost, a céh további vonakodása esetén a kérelmezőnek a „mesterek közé soroltatását jegyzői tollal eszközöltesse.” OL Ht. Dep. Civ. 1847/47/16. — ld. még uo. 1846/47/78. — A központi kormány- szervek iparpolitikájára ld. Eperjessy, 1967. 185. s köv. 1., újabban Heckenast Gusztáv: Ipar- fejlődés a Habsburg-birodalom osztrák és cseh tartományaiban a XVIII. sz.-ban. Történelmi Szemle. 1973. 1—2. sz. 46 Hasonló kéréssel már 1838-ban folyamodtak a szegedi asztalosok a Kancelláriához. OL Ht. Dep. Civ. 1838/47/28 — Az idézet az 1846. évi fölterjesztésből való. Uo. 1846/47/82. 47 CsmL Céhiratok 1819—1847. Ld. még uo. a szűrszabó, a német szabó, a „sarus” (varga) stb. céh véleményét! 48 OL Ht. Dep. Civ. 1846/47/82, 1847/47/44, 40 és 1847/47/72. 175
