Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
A fenti táblázatok alapján megállapíthatjuk, hogy az 1828. évi országos összeírásban több olyan iparág is található, amely a restaurációs összeírásokban nem szerepel. Ilyen volt pl. az ács mesterség, melynek hiánya különösen azért föltűnő' a restaurációs összeírásokban (Reiznernél viszont előbukkan), mert — mint a továbbiakban látni fogjuk -— céhes iparág volt. A föntebb is említett szekeres „mesterség”, továbbá a mészégető, a sajtos, a kolbászkészítő, a posztógyártó és posztónyíró, valamint a kásakészítő (piffae confector), ezenkívül a cínműves, (plumbarius) és a kötélverő (restiarius) a többi összeírásban nem fordul elő. Nem tesz viszont különbséget az 1828. évi összeírás a magyar és a német faragók közt, csupán a megjegyzések rovatban van ilyen utalás. Hasonlóképpen nem különböztetik meg egymástól az 1828. évi összeíróbiztosok a magyar és német szabókat, ill. a német és szláv vargákat. Nem csupán nemzetiségi, hanem divatbeli különbségről (Id. a 16. sz. jegyzetet!) is szó van ezeknél és más (pl. a szűcs) mesterségeknél. Nem hagyhatjuk viszont szó nélkül a szappanosok hiányát, amely mesterség nemcsak sok iparűzőt, s köztük asszonyokat is foglalkoztatott, hanem messze földön híres terméket állított elő.16 A szappanfőzőket nem az opifexek, hanem a quaestor-ok között tartották számon, közöttük 1 smigmator-t és 6 saponarius-t számoltunk össze.17 A legkevesebb iparágat tartalmazó 1819. évi restaurációs összeírásban 3 olyan mesterség szerepel, mégpedig a zubbonykészítő, a paszománygyártó, és dohánykészítő, amely a többiben nem fordul elő. Figyelemre méltó, hogy ez az összeírás csak német, az 1830. évi restaurációs összeírás viszont csak magyar kalaposokat ismer. Az 1819-es az 1830. évi restaurációs összeírsásban nem szereplő ácsokat valószínűleg a német faragó (a 27/b számnál: faber lignarius germanicus) név alatt lehet keresni, annál is inkább, mert a kőművesekhez hasonlóan az ács is olyan mesterség volt, amelyben viszonylag kevés (5) mester viszonylag nagy számú (65) legényt foglalkoztatott, nemcsak Szegeden, hanem más városokban is. A két restaurációs összeírásból hiányzó borbélyokat (71. szám) minden bizonnyal a seborvos (13. sz.) név alatt találhatjuk meg. Az 1830. évi restaurációs összeírásban egy olyan mesterség, a tetőfedő (imbricarius) található, amely a többiben nem fordul elő. Reiznernél pedig két ilyen mesterség, a kosárfonó és a cukrász szerepel. Az 1826—1830 között újonnan fölvett polgárok névsorában fordul elő pl. a szalagszövő (ligularius) mesterség.18 A négy adatsor alapján végül megállapíthatjuk: maximálisan 75-re lehető a Szegeden űzött mesterségek száma a tárgyalt időszakban. A fenti táblázatok alapján azonban további következtetések is levonhatók. így mindenekelőtt az, hogy a legnépesebb iparág — csaknem minden hazai városhoz hasonlóan — Szegeden is a több száz iparost magában foglaló csizmadia mesterség volt. Figyelemre méltó a szűcsök, a szabók, a vargák és a takácsok magas száma is. A Tiszán és a Maroson szállított fát dolgozták föl a faragók, amely mesterség nemcsak mintegy félezer főt kitevő száma miatt igen jelentős. Az egész országban ismerték a felsővárosi hajóácsokat, a „super”-eket, akik — tanulatlan, rajzolni nem tudó, céhhez nem tartozó iparosokként — több ezer mázsás hajókat, továbbá vízimalmokat készítettek, ők csinálták pl. a hajóhidat és az újszegedi százlábú hidat.18'“ Legfőbb ellenlábasaik az ugyancsak nagyszámú céhbeli asztalosok (és a csekélyszámú ácsmesterek) voltak, akik ismételten követelték a városi magisztrátustól és a központi kormányszervektől a kontár faragók munkától való eltiltását (ld. a továbbiakban!). Az előbbiekkel rokon mesterség volt a molnárság. A molnároknak nemcsak a liszt 16 Reizner i. m. III. 486. 1., ld. még Fényes, 1851. IV .76. 1. 17 OL Conscript. Regn. 1828. 18 Ld. a 131. sz. jegyzetet! 18/“ Reizner i. m. III. 483—485. 1. 169
