Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
Noha az iparűzők abszolút száma a Felsővárosban nagyobb volt, mint a Belvárosban, az ipar (és kereskedelem) Szegeden is főként a Belvárosban koncentrálódott. Összegezésünk szerint a Palánkban lakó családfők 34,89 %-a folytatott valamilyen mesterséget, a népesebb Felsővárosban valamivel kevesebb, 32,38%, a Rókusbán 21,86%, végül a legnagyobb lélekszámú (és leginkább agrárjellegű) Alsóvárosban csak 18,9%.6 Az iparűzők fentebb említett 27%-os arányát tekintve Szeged nem igen marad el — az iparilag kétségkívül fejlettebb — dunántúli városok mögött. Székesfehérvárott pl. a családfők mintegy 25, Győrött valamivel több, mint 26 %-a foglalkozott iparral, s Pécsett kb. 30%-osra tehető ez az arány.“ Felvetődik azonban a kérdés, hogy a 1090 szegedi iparűző mennyiben tekinthető ténylegesen iparosnak; csupán mesterségéből tartja-e fönn magát, egész évben vagy az évnek csak egy részében folytatja mesterségét? Az 1828. évi szegedi összeírás — sajnos — az utóbbi kérdésre nem ad közvetlen választ, csupán egyetlen iparost illetően találunk olyan megjegyzést, hogy nem dolgozik egész éven keresztül.7 A fentebb említett Székesfehérvárnál és Pécsnél viszont — az 1828. évi összeírás alapján — kb. 30%-osra tehető azoknak az kézműveseknek az aránya, akik az évnek csak egy részében folytattak ipari tevékenységet.8 Valószínűnek kell tartanunk, hogy Szegeden, ahol a földművelésnek és az állattenyésztésnek nagyobb volt a súlya a város életében, az előbbinél magasabb lehetett azoknak az időszakos iparűzők arányszáma, akik tavasszal és nyáron inkább mezőgazdasági munkát végeztek. Az 1090 iparűző között olyan foglalkozások képviselői is szerepelnek, így a szekeresek (aurigator-ok) és a hajósok, akiket más helybeli összeírások nem sorolnak az iparűzők közé, s akik tevékenysége inkább a közlekedéshez, kereskedelemhez kapcsolódik. Bálint Sándor szemléletesen ír a szekeresekről, akik az ausztriai tartományokba is ellátogattak, s a polgárság leggazdagabb rétegébe tartozó hajósgazdákról, akiknek — az 1828. évi összeírás tanúsága szerint — ugyancsak a Felsővárosban voltak módos házaik.9 A szekeresek száma — összegezésünk szerint — 56. Az összeírásban csupán 1058 iparűzőt tüntettek föl (ld. lejjeb), és ezek számához hozzáadták a város azon lakosaiét, akiknek hajójuk van („his accedunt Incolae, qui Naves tenent... ad classem opificium relati”), számszerint 32-t. Ha a szekeresek és a hajósok számának összegét levonjuk az „opifex”-ekéből, valószínűleg reálisabb eredményhez jutunk. Az iparűzők százalékos aránya ebben az esetben 24,91 %.10 ben 3668 sorszámmal ellátott családfőt tüntet föl. A sorszámmal jelzett családfők száma azonban ténylegesen 345-gyel több, tehát 4022. Az opifex-ek százalékos arányának kiszámításánál ezt az utóbbi — általunk korrigált----összeget vettük alapul. — Az iparűző elem XVIII. századi arán yára (1750-ben, ill. 1777-ben 12, ill. 13%) ld. Rákos István alapos tanulmányát: „Gazdaságés társadalom tagozódása Szegeden (1720—1777)”. Acta Historica. LXII. Szeged, 1978. 41. 1. 4 OL Regn. Conscript. 1828. 5 Uo. 6 Eperjessy, 1979. 254. 1. 7 A 263. sorszám alatt szereplő felsővárosi csizmadiánál, aki „más módon is gondoskodik fönntartásáról, s többnyire télen folytatja mesterségét” („...etiam alio modo vivendi semet iuvat, ... potissimum hyemem exercet suum opificium”). OL Conscript. Regn. 1828. Még egy, ugyancsak csizmadiánál olvasható hasonló megjegyzés; csakhogy ez utóbbi „egész éven keresztül” (per totum annum) dolgozik. A többi (pontosan 1088!) iparűzőnél tehát az összeíróbiztosok sem pro sem contra nem utalnak arra, hogy az illető folyamatosan vagy időszakosan folytatja mesterségét. OL Conscript. Regn. 1828. 8 Eperjessy, 1979. 255. 1. 9 Bálint Sándor, Szeged városa. Bp. 1959. 86. 1. 10 OL Conscript. Regn. 1828. 164
