Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Rákos István: Gazdasági és társadalmi viszonyok Szegeden a testamentumok tükrében (1720–1848)

többi kettőt pedig egy egy részel ki-elégíttsék, hogy ha pedig történetből János és Ferencz haink meg nem egyezhetnének, tehát szinte János fiam-is egy részel tartozzon meg elégedni. 9- szer. Vágynak két Szállásaink az egyik az úgy nevezett Balástya szélibe Ördög Isvány, és Kondász Ferencz szomszédságában, a másik szinte Balástyába Csányi Páll, és Tandary Istvány szomszédságában, mellyek közül az Ördög Istvány, és Kondász Ferencz szomszédságokban lévőt holtunk után Mihály, és Joseff fiainknak örökössen caedáljuk, az másikat pedig melly Csányi Páll, és Tandary Istvány szomszédságokban vagyon helyheztetve, haggyuk János és Ferencz fiainknak. 10- szer. Vagyon ugyan az belső Szállásunkon 300. utbul álló öreg Szöllönk, mellyet holtunk után kívánunk 6. részre felosztatni, és azok közül 4. rész János és Fe­rencz fiainknak, 2 részt pedig Mihály és Joseff fiainknak haggyuk. 11- szer. Vagyon Szilléren 150. útbúl álló Szöllönk, mellyek közül az 80. Utbul álló légyen János és Ferencz fiainké, az 70. utbul álló pedig Mihály és Joseff fiainké. 12- szer. Mivel hogy az két fiaink János és Ferencz az végső Temetésünket tartoznak meg tenni, tehát költség pótolása fejében minden találandó Juhaim nékiek ma­radjanak. 13- szór. Vagyon Flózsa Telekin 6. vékás, ugyan Flozsa Telekin 10. Köblös, nagy Szék Háti útba 10. zsákos Szatymazon 3. Zsákos Szántó földjeink, ezek-is valamint az 300. útbúl álló Szölleink, hasonlóan 6. részre holtunk után elosz­tassanak, mellyek közül 4. rész János és Ferencz fiainké, 2. rész pedig Mihály és Joseff fiainké légyenek, végre: 14- szer. Minden találandó Házbeli vagyonaink, szürethez való eszközeink János és Ferencz fiainké légyenek, mivel hogy már egy ízben Mihály és Joseff fiaink 100. 100. f. részt vettek. ■CSmL: Szeged, végrendeletek. 2. doboz 572/1812. 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom