Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Rákos István: Gazdasági és társadalmi viszonyok Szegeden a testamentumok tükrében (1720–1848)

Iván Mátyás 1760. február 8-án keltezett végrendelete Először is: akarom, hogy illendő módon az idevaló Alsó Városi Temetőben el te- mettessem. Másodszor: Vagyon egy házam, 12. Zsákról való Szántó földem, egy Telek, Jármos ökreim 8. barmos Marha 12 szám Kocsis ló 2. ezekről teszik illyen rendelést: Harmadszor: hogy hajadon leányom fönt írt jószágból illendő s böcsületes módon ki házasítassék és ki házasítása után adgyanak néki egy rugót borját, ami pedig el marad, azzal feleségem és 3. gyermekem egyaránt osztozzanak; Mint hogy pedig Menyecske Leányomat amint illendő volt, tehetségem szerint böcsületessen ki házasítottam, és azon kívül egy borjót is adtam, azért már neki nem adok sem­mi részt, hozzá adván, hogy aminémő két darabból álló Kukuricza földem va­gyon azokatis hagyom, hogy feleségem és 3. fönt említett gyermekeim egy aránt osztozzanak véle. CsmL: Szeged, végrendeletek. I. doboz 118/1760. 7 Szabó József (polgár) 1763. szeptember 15-én keltezett végrendelete 1- o. Négy ell házasított Leányimnak nevezetessen Ilonának, Katalinnak, Rozáliának, és Ágnisnak hagyok egyiknek egyiknek 500. Rhen, fkát, öíven has juhokat, ötven tokly juhokat, nyolcz Lovat, Nyolcz tehenet, nyolcz cir. negyedfű tinót, melly- ek nevezett négy leányok közt fognak ell osztatni egyaránt, azomban mint hogy Kiss Péter Miklós Vöm föl vett immár éntűlem Kész pénzül 162. fkát, Hódi Mihály Vöm 1000. fkát, Szűcs másként Totth Ferencz 10 fkát, Ágnes leányom Rócsó Zachariás névű Ura ismét 30. fkát ezen praespecificált pénz béli positiók kinek kinek az általam legált ött ött száz forintokból defalcaltassanak. 2- do. Residentionalis házamat, fölső Városon lévő egy Telekemet Szántó földeimet, Szőllőmet, vízi malmomat, egy szóval minden ingó és ingatlan jószágaimat ha­gyom s testálom hitves Társamnak Abrahám Katalinnak, és János fiamnak, úgy mind az által, hogy jelentett hitvesemnek ha elébb halála történne, ezen javaim csupán csak János fiamra, és annak maradékira maradgyanak. 3- o. Eörsébeth hajadon Leányom, nevezett Annyánál, és fiamnál éllyen együtt, ha Isten szerencsét ád házassíttassék ki mint a többi tisztességes ruhába, és részire 500 fkát kész pénzt, két tehenet, két tinót, 25 fias juhokat, két lovat adgyanak véle, ha hogy pedig férhez menetele előtt János fiam által illetlenül tartatnék, és azon okból a házból ell köllenék nékie menni, tehát annyi része légyen mind ingó, és ingatlan javaimból mint az Annyának és János fiamnak. 4- to. Alsó Városon lévő Telekemet hagyom följül nevezett ött leányimnak egyenlő osztályra halálom után. 5- to. Tisztelendő Páter Minorita Atyám Uramék Sz. Miklós tiszteletire épített Temp­lomukra 50. fkát, Sz. György Parochiális Templomra 40. fkát, Tisztelendő Páter Franciscanus Atyám Uraméknak Misékre 10. fkát Tisztelendő Pater Piarista Atyám Uraméknak Misékre 10. fkát, mellyek Sz. Dömötör Parochialis Templom­ban mondattassanak ell, Nemes Város Ispitállyára 10 fkát, Fölső Városon Szent György Templomában Sz. Háromság Congregátiojára 5. fkát Tápaj Szent Mi­hály Archangyal tisztességire épített Templomra 10. fkát Gyevi Templomra pedig öt forintokat hagyok. 6 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom