Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Varsányi Péter István: Honvédegylet Hódmezővásárhelyen 1848–1849-ben

nőkre bízták az Egyesület vezetését. Ugyancsak december 5-én kapott pénztárosi megbízatást Sztéhló Károly uradalmi inspektor.

A választmány magját a következők alkották: elnöke Gaál Dániel, tagjai: Szabó László, Sztéhló Károly, Jeszenszki László, Vincze Sándor (1848. november 20.). Rajtuk kívül Újvárost Nagy Pál ügyvéd; a Kis utcai tizedet Kovács Ferenc; a tabánit Revesz Pál mészáros; a tarjánit Kamocsai Ferenc gazda képviselte. Tizeden kívüli tag lett Nagy András János gazdálkodó (1848. december 5.).

Az Egyesület héthónapos működése során az egyik legfontosabb feladatának tekintette a lakosság politikai tájékoztatását és felvilágosítását. Érdemes idézni Kocsis Dániel jegyző december 5-én elhangzott szavait: „...boldog azon nép, melly nem kénytelen a kebelében keringő híreket... az utsza szegletén ácsorgó ámítóktól elferdítve hallani, hanem van honvédelmi Egylete, hol minden héten magyaráztatnak azok”. A kiáltványok, hivatalos levelek (például több Kossuth-levél) ismertetése mellett rendszeresen olvastak fel és magyaráztak cikkeket a Kossuth Hírlapjából, a Közlönyből, az Életképekből, a Népbarátból. E tevékenységében az Egyesület a központi utasításhoz tartotta magát. A Kossuth Hírlapja 1848. október 5-i számában ugyanis az alábbi üzenet érkezett a vásárhelyiekhez: „Tartsatok azonnal népgyűlést, és mondjátok el, magyarázzátok meg a népnek, mit eddig tudtok. Világosítsátok és lelkesítsétek, ebben van minden”.

Miután további utasítás nem jött, az Egyesület maga határolta körül tevékenységének területét, határozta meg elvégzendő feladatait. Ezek közül kiemelkedik a hondvédségnek szánt gyűjtések szorgalmazása (pénz, ruhanemű, tépésnek való stb.), közreműködése a város védelmének megszervezésében (sáncolási munkák, fegyverek beszerzése, ágyúöntés, tüzérek kiképzése11). Ezenkívül harcolt a nemkívánatos jelenségek (pl. spekuláció, kémkedés, rémhírterjesztés12) ellen, és magára vállalta a jelentősebb ünnepek rendezését (pl. az 1849. március 15-it).

3.

Véleményünk szerint a hódmezővásárhelyi Honvéd Egyesület léte és működése a szabadságharc vidéki történetének sajátos és érdekes színfoltja. Mivel a „felszólító nagy hazafi”, s a központi egyesület (ha egyáltalán volt ilyen) a szeptemberi krízis elmúltával már érdektelennek tartotta a vidéken megalakuló társadalmi szervezeteket, azok kénytelenek voltak más mintához igazítani működésüket. A vásárhelyi Egye11 Póka Sándor hat legény Szegedre küldését indítványozta tűzértanfolyamra (1848. december 19.). A választmányi gyűlés Imre Gábor 29. zászlóaljbeli honvédet (egykori vásárhelyi diákot) ajánlja a tüzérek parancsnokául, mert „...a tüzérben meg kívántató mérnöki tudományban meglehetős jártassággal bír” (1848. december 21.). December 12-én a harangok —ágyúöntés céljára történő — felhasználásával kapcsolatban a következő javaslat született: „...a harangok leszedésével megmérvén annak súlyát és béke idején épp oly súlyú harangot adjon a város az illető Egyháznak, vagy pedig mostani értékében számítva fontját fizesse vissza”. Jeszenszki László december 19-én jelenti a közgyűlésnek, hogy a sáncolás és a harangok tárgyában a városi tanácsnál a szükséges intézkedéseket megtette. 1849. január 8-án a választmányi gyűlés a harangok levételével foglalkozó református egyházi határozatot tárgyalta.

12 Az Egyesület vezetőinek tudomására jutott, hogy egyes kereskedők a katonai szempontból létfontosságú cint olcsón felvásárolják, s azt magasabb áron adják el az Országos Honvédelmi Bizottmány megbízottainak. Javasolják az OHB-nak, hogy az így felvásárolt cint vagy kobozzák el, vagy bízzák meg az Egyesületet azok beváltásával (1848. december 12.). Egy hét múlva arra kérik az OHB-t, hogy „...tudassa városi hatóságunkkal mind azon szükségét az országnak, mi kebelünkben kapható, hogy annak lehető legolcsóbban megszerzéséről gondoskodhassék” (december 19.).

85