Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Szántó Imre: Szeged 1848 nyarán
sében a zászlóaljához került büntetett előéletű kiszolgált katonákra tett panaszt, akik „a zászlóaljnak csak gyalázatára vannak”, a Nemzetőrségi Haditanács úgy döntött, hogy a javíthatatlanokat „dolgozó házakba” kell küldeni. A belügyminiszter arra utasította a 3. zászlóalj parancsnokát, hogy a javíthatatlanokat a szegedi dologházba szállítsa. Ám ekkor kiderült, hogy Szegeden nincs dologház. A várban levő, az olaszokat őrző „deportált intézet” parancsnoka viszont nem vette át a felküldött egyéneket. Szeged város tiltakozott a megterhelés ellen, és törvénytelennek tartotta „valamit vizsgálat és elítélés nélkül munkára szorítani.” Ezért intézkedést kért, hogy elbocsáthatja-e őket, vagy pedig küldje vissza zászlóaljukhoz. Végül is szeptember végén Pestre szállították őket.80 A szegedi nemzetőrség 1848 nyarán Az 1848: XXII. te. 22. §-ának értelmében a nemzetőr csak községének határain belül tartozik szolgálni. De ha a közcsend és béke valamelyik községben a helybeli nemzetőrökkel nem állítható helyre, akkor „más községbeli nemzeti őrség is felszólítható, s felszólítása következtében tulajdon községének határain kívül is tartozik szolgálatot tenni.” A délvidéki szerb felkelés gyors kibontakozása miatt hamarosan felmerült a nemzetőrség táborba szállításának (mobilizálásának) gondolata. A tábori szolgálat kezdetben csupán rendőri vállalkozásnak ígérkezett, később azonban katonai akciókra is igénybe vették őket. A mobilizáció rendjét a miniszterelnök július 5-én kelt rendelete szabályozta. Meghagyta, hogy a kialakuló nemzetőrséget a törvényhatóságok időről időre váltsák fel újakkal. Határidő ugyan nincs, csupán egyetlen kikötés, nevezetesen az, hogy a táborban levő csapatok helyeiket addig nem hagyhatják el, amíg a váltás meg nem érkezik. A költségek (lakóhelyen kívül) az országos pénztárt terhelik. A tábori szolgálatra rendelt nemzetőrség fizetése és élelmezése a honvédeknek megállapított kulcs szerint történik.60 61 A délvidéki polgárháborús veszély miatt a rendőri tevékenységre szánt nemzetőrséget tábori szolgálatra kellett irányítani, még mielőtt az fegyverrel kellően ellátva és kiképezve lett volna. A húsvét hétfőjén Nagykikindán lezajlott véres eseményeket megtárgyaló április 26-i minisztertanács kimondta: „Az országbani mozgalmak vészteljes természete szükségessé tevén egy mozgó nemzetőrség felállítását, vagy egy önkéntes őrsereg kiállítását.”62 Mivel a tétovázó, sőt a későbbiek során szabotáló katonai vezetés nem tudott a helyzet urává válni, ezért a felkelők erejének ellen- súlyozására egyre inkább szükség volt a nemzetőrség tábori szolgálatára is. De minél tovább tartott a rövidre tervezett „hadjárás”, annál terhesebb lett a nemzetőrök számára a nyári dologidőben — aratás és betakarítás időszakában — végzett tábori szolgálat, az államnak a gyakori felváltások költsége, a katonai vezetés számára pedig az új és teljesen tapasztalatlan emberek foglalkoztatásával együttjáró zűrzavar és bizonytalanság. A mobilizáció elleni hangulatot növelte az is, hogy egyes hatóságok megengedték, hogy a vagyonosabbak maguk helyett mást állítsanak. Ugyanakkor a szolgabírók és megyei esküdtek erőszakkal kényszerítették kiindulásra a nemzetőri szolgálatra nem is kötelezett zselléreket, béreseket. S ha az első kiindulás nehézségekbe 60 Urban Aladár: i. m. Bp. 1973. 315. 61 Közlöny. 1848. júl. 7., 28. sz.; Urban Aladár: i. m. Bp. 1973. 147. 62 Urbán Aladár: i. m. Bp. 1973. 226. 57
