Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Szántó Imre: Szeged 1848 nyarán

nyelv továbbra is Magyarország egyedüli hivatalos nyelve marad, igényt tartanak viszont többek között arra, hogy magyar részről ismerjék el a szerb nemzetnek, mint önálló nemzetiségnek a létét, hogy a magyarországi szerbek belső ügyeiket anyanyelvükön intézhessék, s hogy egyházi és világi képviselőik évente nyilvános kongresszusra gyűlhessenek össze.3

A magyar liberálisok azonban sehogy sem akarták belátni, hogy törekvéseik sikereit a nem-magyarok elégedetlensége éppúgy veszélyeztetheti, ahogy a jobbágyfelszabadítás elmaradása esetén netán a jobb ágy tömegek elégedetlensége veszélyeztethette volna. Bár a magyar kormány bizonyos — kulturális és egyházi jellegű — engedményekre hajlandónak mutatkozott, de a nemzetiségek politikai nemzetként való elismerésétől mereven elzárkózott. A nemzetiségi mozgalmak iránti szűkkeblű- ség azonban nemcsak a magyar liberálisok, hanem a magyar forradalmi baloldal eljárását is jellemezte.

így alakult ki a szerb—magyar ellentét 1848 márciusában, pedig a pesti szerb követelések tárgyalásai alapul szolgálhattak volna a megegyezéshez. Ezeket a követeléseket azután nagyjából magáévá tette és ugyancsak petícióba foglalta a délvidéki szerbek március 27-én Újvidéken lezajlott gyűlése is. A 16 pontból álló petíció világosan kimondotta, hogy a feudális viszonyokat a határőrvidéken is fel kell számolni, és a jobbágyokhoz hasonlóan a határőröket is földjeik teljes jogú tulajdonosaivá kell tenni. Ugyanakkor viszont nem ismételte meg a pesti petícióból azt a kívánságot, hogy az évenként rendezendő szerb nemzeti kongresszusok kérelmeiket — az ország- gyűlés és a kormány mellőzésével — közvetlenül az uralkodó elé terjeszthessék.4

A magyar kormány azonban a szerbek jogos kívánságainak kielégítésével nem használta ki idejében a szerb nemzeti mozgalom megegyezési kísérleteit. Ez megkönnyítette az osztrákbarát elemek felülkerekedését. „.. .a szerbek között megelégedés s az akkoron oly jogosan várhatott honszeretet jelei helyett — írja Vtkovics Sebő emlékirataiban -— borús mozgalmak tünedeztek fel, s előbb egyes durva kihágásokká, majd rövid időn véres és kegyetlen néplázadássá fajultak el.”5 6

Hogy a márciusi biztató kezdet után az események ennyire elfajultak, abban több kényszerítő körülmény játszott közre. A magyar liberálisok nem ismerték el a nemzetiségek önálló nemzeti létezését, és nem biztosították anyanyelvűk teljes egyenjogúságát a magyarral. A magyar politika kiemelkedő egyéniségei úgy vélték, hogy a szabadságot jelentő márciusi törvények a haza minden polgárának meghozták a felszabadulást. Ezzel szemben el kell némulnia a nemzetiség jelszavának. Kossuth több ízben is igen határozottan kinyilvánította ebbeli meggyőződését.0

A nemzetiségi mozgalmak nagyrészt a parasztokra építettek, arra a parasztságra, amely minden további lépését attól tette függővé, hogy a volt jobbágyok sérelmeinek orvoslása meddig megy el a felszabadító törvény végrehajtásában. A jobbágyfelszabadítás keltette első örömmámor lecsillapultávai az országot egyszerre elborították a

3 Arató Endre: i. m. In: Egyetemi tankönyv III. Bp. 1961. 419.; Spira György: i. m. Sz 111. évf. (1977) 4. sz. 681—682., 690.; Uő: i. m. In: Magyarország története 6/1. Bp. 1979. 154., 167.; Uő: i. m. Bp. 1980. 17—18.

4 Az újvidéki petíciót reprodukcióban közli Rózsa György és Spira György (szerk.): Negyvennyolc a kortársak szemével. Bp. é. n. (1973) 272. sz.; Arató Endre: i. m. In: Egyetemi tankönyv III. Bp. 1961.419—420.; Kovács Endre: i. m. Bp. 1977. 254—255.; Spira György: i. m. Sz 111. évf. (1977) 4. sz. 682—683.; Uő: i. m. Magyarország története 6/1. Bp. 1979. 154—155.; Uő: i. m. Bp. 1980. 18.

5 Vukovics Sebő: i. m. Bp. 1894. 121.

6 I. Tóth Zoltán: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848—1849-ben. Kossuth Emlékkönyv II. Bp. 1952. 249., 266.; Kovács Endre: Magyar—délszláv megbékélési törekvések 1848/49-ben. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 5. Akadémiai Kiadó, Bp. 1958. 55—59'

48