Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Sipos József: Az építőipari munkások helyzete és mozgalmai Szegeden a világgazdasági válság kezdetén

egységes és erős szervezkedése és lankadatlan küzdelme teremtheti meg.21 Befejezés­ként szólt az építőipari munkások blokkja megalakításának szükségességéről, és vé­gül 11 pontból álló határozati javaslatot terjesztett elő. Javasolta a nagygyűlésnek, mondja ki: hogy az építőiparban foglalkoztatott munkásság érdekeinek megvédése céljából megalakítja a „Szegedi Építőipari Munkások Blokkját”, amelyhez az építő-, vas-, fa- és földmunkás szakcsoportok tartoznak. A blokk egységesen küzdjön a munkanélküliség ellen és az állandó munkaalkalmak megteremtéséért, a pinceoduk és egészségtelen lakások megszüntetéséért valamint új lakások építéséért; követelje kedve­ző kölcsönök nyújtását a magánépítkezések támogatására, a községi házadó elenge­dését az új építkezéseknél, hathatós munkásvédelmet és a balesetek elhárítását, a mun­kaalkalmaknál a helyi munkások alkalmazását, a tanonctenyésztés megszüntetését és törvényes szabályozását, a nyolc órás munkanapot; harcoljon a munkaadók bérdikta- túrája, a vad akkord és a partieführer-rendszer ellen, a kollektív szerződésekért, az állami munkanélküli segélyezésért, a bérházak progresszív megadóztatásáért, mely adó a középítkezések fellendítését szolgálja. A határozati javaslatot a nagygyűlés elfogadta. Dáni János, Horváth József és Gyetvai József a vas-, fa- és földmunkás szakcsoportok elnökei bejelentették csatlakozásukat a blokkhoz.22 Ezután Lajer Dezső a szociáldemokrata párt titkára tartott nagy beszédet. El­mondotta, hogy a szegedi munkásság tíz év óta meggyőződhetett önmagára utaltságá­ról. Bejelentette, hogy a nagygyűlés határozatairól memorandumot terjeszt majd a város hatóságához, melyben kérni fogja, hogy „a város a jövőben a helybeli munká­sok foglalkoztatására szerződésileg kötelezze az építési vállalkozókat, és a városi munkákat csak olyanoknak adja ki, akik aláírták a munkásokkal a kollektív szer­ződést.”23 A blokk vezetősége az építőipari munkások súlyos helyzete miatt szeptem­ber 25-én beadványt fogalmazott a város polgármesteréhez, illetve a törvényhatósági bizottsághoz. Ennek bevezetőjét érdemes idézni: „Az elmúlt kegyetlen és hosszú tél annyira kimerítette az építőipari munkásságot, hogy a folyó gazdasági esztendőben még azok sem voltak képesek adósságaikat rendezni, zálogtárgyaikat kiváltani, hiá­nyaikat pótolni és a most jövő télre szükségleteiket beszerezni, akik az egész szezon alatt dolgoztak. De sokan vannak (kőművesek, ácsok, festők, kőfaragók, tetőfedők, épületasztalosok, bádogosok, szerelők, segédmunkások stb.), akik az egész munka­idény alatt csak pár hónapot, sőt vannak, akik csak néhány hetet dolgoztak. Ezek a múlt téltől teljesen kimerítve tengették át magukat a nyári munka idején is és most élelmiszer, ruha és tüzelőszer nélkül köszönt rájuk egy újabb zord tél.” Rámutattak, a helyzetet súlyosbítja, hogy „azok a gyári üzemek is, melyek az építőipari munkások egy részének családtagjait foglalkoztatták és 14—20 pengős heti keresetet nyújtottak, 21 Ladvánszky beszédét lásd: Építőmunkás, 1929. okt. 10. 6. p. (A tudósítást ő írta, ezt bizo­nyítja a CSmL. MÉMOSZ Szegedi Csop. ir. Levelezés 1929. 3616/1929. sz. irat. Ebben Knittelhoffer Ferenc, a MÉMOSZ titkára és az Építőmunkás szerkesztője október 8-án közli Ladvánszkyval, hogy „Az építőipari munkásblokk megalakítására vonatkozó gyűlési tudósítást egy igen csekély statisztikai módosítással közöljük az Építőmunkás legközelebbi számában. A blokk céljait azonban nem közöltük, mert annak nem akartam egy pontját sem kihagyni, de ha közöltem volna, akkor különösen egy pontját ki kellett volna hagyni, ez a 3-ik pont. Nem lehet kedves Ladvánszky szaktárs a mi célunk az, hogy a magántőke számára mi küzdjünk kölcsönökért. A magántőke nem egyéb, mint maga a kapitalizmus. A blokk egyéb céljai különben igen szépek és éppen ezért nagyon he­lyesnek vélném, ha Ladvánszky szaktárs ezekről a kifogásolt pontok (?) kivételével egy külön cikket írna.” (Megjegyezzük, hogy Ladvánszkytól ilyen cikket az Építőmunkás 1930 februárjáig nem közölt!) 22 CSmL. MÉMOSZ Szegedi Csop. ir. Levelezés 1929. A határozati javaslatot közli VDCSMMT 1977. 143/3. sz. dokumentum és rövidítve a Délmagyarország, 1929. szept. 24. 2. p. 23 Délmagyarország, 1929. szept. 24. 2. p. 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom