Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Gaál Endre: A szegedi nyomdai munkások segélyzőegyletének megalakulása

eleget. A városi tanács augusztus 25-én felküldte a dokumentumokat a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumba megerősítés végett.40

A minisztérium 1873. szeptember 4-én kiadta a „kebelbeli számvevőségnek” az alapszabályt számszaki vizsgálatra, tehát annak megállapítása céljából, hogy az alapszabály szerint várható bevételek és kiadások egyenlege meg van-e, vagyis az egylet életképes-e. A számvevőség 1873. szeptember 15-i véleménye szerint 50 tagot számítva, a tervezetben bevételi forrásként („Tartozik” rovat) megjelölt osztrák értékű 2 Ft-os beíratási díjak, a tanoncok 10 xr-os felvételi díjai, a főnökök által minden segédjük után befizetendő heti 10 xr-os járulék, végül a tagok személyenként heti 30 xr-os befizetései és a mindezek alapján összegyűlő alaptőke évi 5 %-os kamata szerint az évi bevétel 625 osztrák értékű Ft lehet. A „Követel” rovatban, tehát kiadásként feltünteti a segédek beiratási díjait 100 Ft, 25 %-os megbetegedést és egy-egy esetre 21 napot, összesen tehát 273 betegsegélyezési napot (191 Ft 10 xr) számít, továbbá 9 %-os halálozási arányt és 2 halálesetet (60 Ft), összesen tehát 351 Ft 10 xr-t kalkulál. Mindezek figyelembe vételével marad évente 273 Ft 10 xr, amiből könnyen fedezhető a vándorlók segélyezése, az egyleti orvos fizetése és a kezelési költség. A számvevőség tehát az egyletet számszakilag életképesnek nyilvánította. Az más kérdés, hogy a számvevőség csupán a benyújtott alapszabálytervezetből indult ki, és indokolatlan volt pl. 50 egyleti taggal számolnia, hiszen az alapszabálytervezet készítésének időpontjában a két szegedi nyomda alkalmazottainak száma segédekkel és tanoncckkal együtt 40 fő körül mozoghatott. Másrészt pedig a minisztérium 1873. október 31-i keltezésű, a város közönségéhez intézett leiratában jogosan mutatott rá az alapszabály tervezetnek több hiányosságára, pl. olyanokra, amelyek a pénzügyi részt is erősen érintették. A tervezet 12—19. §-aiban részletezett betegsegélyezéshez, a 20—24. §-aiban leírt vándorpénzbiztosításhoz, a 25. §-ban érintett özvegysegélyhez szükséges pénzvagy ont nem egymástól elkülönített pénzkezeléssel teljesítené. Ez a körülmény esetleg, kedvezőtlen körülmények között, oda vezethetne, hogy pl. a betegsegély felemésztené az összes pénzvagyont, így a közben felmerülő többi és alapszabályilag biztosított segélynemet az egylet nem tudná folyósítani.

A tervezet 4. §-a szerint minden, Szegeden alkalmazásban levő könyv- és kő- nyomdászsegéd „kötelezve van” az egyletbe belépni. E tétel azért hiba, mert senkire a törvényben meg nem határozott kötelezettséget nem lehet rákényszeríteni, az egyletnek tagja tehát csak az lehet, aki önként belép. A 4. § azt is tartalmazza, hogy az alapszabály 1873. április 6-tól lép életbe. A minisztérium véleménye, hogy a fennálló rendelkezések szerint az egylet csak a minisztériumi jóváhagyás után kezdheti meg működését. Az alapszabályban említett dátum egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy nyomdászsegélypénztár Szegeden már eddig is működött, megfelelő pénz\ agyena is halmozódott fel erre az időre, ami lehetővé tette volna az alapszabály szerinti segélyezés megkezdését.

Az eredeti alapszabályszöveg értelmében a meglevő szegedi nyomdák mindeni- kében (másszóval mindkettőben) a tagoknak egyleti pénztárnokot kellene választanak (7. §), ámde ■— a minisztérium helyes véleménye szerint — sem annyi nyomda, sem annyi esetleges tag nincs Szeged városában, hogy ez indokolt lenne, azon felül az egyleti ügyek sikeres intézését is nehezítené. A tagdíjak pontos beszedésére inkább az egyleti választmány tagjainak szaporítását ajánlja, akik elszámolnak az egylet pénztárnokának.

40 A szegedi könyv- és kőnyomdászsegédek segélypénztárának keletkezésére vonatkozó iratok: OL K 150 BM ált. 1874—III. 4. 35 936.1. sz. — Itt jegyezzük meg, hogy az alapszabálytervezetben és a később jóváhagyott alapszabályban előforduló osztrák értékű forint 60 krajcárból állott; ezt a krajcárt xr-rel rövidítették.

144