Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Gaál Endre: A szegedi nyomdai munkások segélyzőegyletének megalakulása
eszméket terjeszthet, 1853. április 11-én elrendelte feloszlatását. A nyomdatulajdonosok vállalták, hogy a segédek által befizetett járulékokat az eredeti célokra fordítják.20 Ez más szóval azt jelenti, hogy a segélyezés ügye visszacsúszott az 1848 előtti házipénztári szintre és a fővárosi nyomdák segédeinek egységes segélyzőszervezete — főleg az önkényuralom kedvezőtlen viszonyai miatt — szétesett. A neoabszolutizmus válsága idején, 1860. decemberében a fővárosi nyomdák segédei kérelmezték a Helytartótanácsnál beteg vagy munkaképtelen társaik segélyezésére, a meghaltak eltemetésére szolgáló egylet engedélyezését. Mivel azonban a tervezett egylet a segédek irányítása, a pénz kezelése többségében segédekből álló bizottmány kezében lett volna és a nyomdatulajdonosokat kötelezte volna az egylet anyagi támogatására, Pest város tanácsa a kérelem elutasítását javasolta. A Helytartótanács 1861. május 29-én ennek megfelelően határozott. Végül 1862. május 28-án a nyomdatulajdonosok és segédeik a segélyzőegylet engedélyezése iránt együttes kérelmet nyújtottak be a Helytartótanácshoz. Az indokolás egyik lényeges pontja az volt, hogy „Az alapszabályok meghatározása, valamint az egylet ügykezelésének felső vezetése a főnök urak, művezetők úgy a könyvnyomdái küldöttségből választott egy elnökkel bíró bizottmány tiszte”. A folyamodványt Kozma Vazul, az egyik legjelentősebb fővárosi nyomda tulajdonosa írta alá. Végül a Helytartótanács — hosszas huza-vona után — 1863. július 17-én az egylet alapszabályát megerősítette.21 A segélyzőegylet elnöke az 1890-es évekig mindvégig nyomdatulajdonos volt. Ennek ellenére olyan szervezetként jellemezhetjük, amely kiindulópontja lett a magyarországi nyomdai munkások országos szervezkedésének. A megbetegedés valamennyi szakma munkására rendkívül súlyos csapás volt, magát és családját koldusbotra kárhoztatta. Éppen ezért a betegsegélyezés volt az a körülmény, ami legkönnyebben bevonhatta és megtarthatta a szervezetben a munkásokat. Úgyis mondhatnánk, hogy a különféle segélyzőegyletek, mind a fejlettebb országokban, mind Magyarországon a leggyakoribb kiinduló formái voltak a munkások szervezeteinek.22 A nyomdászszakszervezet a segélyegylet 1862. évi újjáalakulását tekintette (s tekinti) születésnapjának. Ennek 50. évfordulójára készült Novitzky N. László említett történeti munkája is. Bár ez az álláspont nem igazolható — hiszen munkáltatók vezette egyletet nem tekinthetünk szakszervezetnek — az vitán felül áll, hogy a segélyzőegylet, amelyet a következő évtizedekben a mozgalmi köznyelv méltán nevezett anyaegyletntk, nyújtott szervezeti keretet olyan tömörülésre, amely megkezdte a tényleges szakszervezeti tevékenységet és amely önállósulva létrehozta a segélyegylettel párhuzamosan fennálló és működő nyomdászszakegyletet. A segélyzőegyletek alakulását követően a német, az osztrák majd a magyar nyomdászok körében munkásvezetés alatt álló, osztályharcos tevékenységet is kifejtő önképzőegyleteket kezdtek alakítani. A bécsi nyomdászsegédek még 1848. október 1-jén létrehozták a Gutenberg önképzőegyletet, amelyet azonban az 1850-es 20 Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849—1867. Iratok. Összegyűjtötte és szerkesztette Sashegyi Oszkár. Budapest, 1959. 76. 1. 21 Uo. 306—309. 1. — Az alapszabály szövegét közli Novitzky N. László: Id. mű 61—64. 1. 22 Többnyire segélyező jellegűek, emellett —• ritkábban •— esetenként a munkaviszonyok javítását célzó szervezetek voltak a 19. század első felének és az 1850-es éveknek a hazai munkásegyletei, még abban az esetben is, ha nem a munkáltatók, nem a céhmesterek vezetése alatt állottak. Lásd pl. a pesti kőműveslegények 1819 óta fennálló egyletére vonatkozó dokumentumokat. (Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon. Id. mű 192—195. 1.) —• Angliában már 1803-ban 9600 friendly society (segélyzőegylet) működött, amelyekben 700 000 munkás tömörült. Ezeket — eltérően a Közép-európai segédegyletek nagy részétől — mind munkások alapították. Közülük sok a Combination Act időszakában, osztályharcos tevékenység fedőszervévé vált. (W. O. Henderson: The Industrialization of Europe 1780—1914. London, 1969. 145. 1.) 138
