Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Herczeg Mihály: Cselédek Hódmezővásárhelyen a kapitalizmus 1914-ig terjedő szakaszában
rozott bérért egész éven át jószággal bánik, szánt, vet, kapál, kaszál, egyszóval mindenféle munkát végez a gazdaság javára.”21 A 14—15 éves fiú kisbéresnek állt el. Csak ott használták a megkülönböztető kis jelzőt, ahol öregbéres is volt, egyébként csak simán béres a neve, mégha fiatal is. Anol kisbéres és öregbéres volt, ott a béresek közt is bizonyos munkamegosztásra került sor. A kisbéres lassan tanult bele a munkába. Eleinte olyat bíztak rá, amit nem ronthatott el, pl. ugarolást, boronálást, fattyazást stb. Lassan belenevelődött a földművelés minden fogása: hogyan kell vakborozda nélkül szántani, egyenletesen kaszálni a füvet, és a gabonát, arányosan szórni a vetőmagot, alaposan megkapálni a kukoricát, kiverni a csutkatövet, boglyát rakni, nyomtatni, dudvázni, kukoricát töltögetni stb. Az öregbéres többnyire katonaviselt ember, nős, családos. Ő helyettesíti a gazdát, irányítja a gazdálkodást. „Az öregbéres olyan a gazdálkodásban, mint az őrmester katcnáéknáí: mindenütt ott van s ahova csak bekukkan, mái látja a hibát, semmi sem kerüli el a figyelmét. Csak úgy hull belőle a parancs. Utánanéz, idejében eszik, iszik-e a jószág, alj van-e, mi van elhajítva, a szerszám hol szakadt el, hogy áll a trágya környéke, hát a szénáé, tiszta-e a gyöp, milyen állapotban van a kerék, van-e hiány a bolondkocsi és a hozzátartozó szerszámnál, hogy végzik a szántást, szalmarakást? Legtöbb gondja van arra, hogy a szénát jól összeszedjék. Ha észreveszi, hogy a kanászok játszanak, rájuk kiabál... A kaszálók, kapálok azon veszik észre, hogy nyomukban van és mondja ám vékonyát-vastagát, hát ez is munka? Vagy kell, vagy nem, de ortájozik (ordítozik), hogy a gazda a tanyában is hallja, milyen erélyes.”22 A tanyabeli munkák úgy specializálódtak, hogy a legfontosabbakat maga az öregbéres végezte. Ő bánt az ökrökkel, az övé a szántás munkája, de méginkább a vetés. Liatalabb bérest csak azért vesz maga mellé, hogy betanítsa. Kapáláskor ő kapál elől, felügyel a többiekre. A boglya- és kazalrakás is az ő tiszte. Betanította a fiatal állatokat. Tavasszal herült. A gabona és kukorica hazafuvarozása nála nélkül nem történhetett meg. Ősszel mag alá szántott. Még a téli napok sem teltek dologtalanul. „A serény béresnek olyan a tanya tájéka, vetése, jószága, hogy öröm nézni. Az istállóban szép vastagon aljazva, járda fölsöpörve, a rácsban takarmány, szénatartóban széna. A jószág fényes, tiszta. A gané kihordva. Az istálló fala meszelve. A szerszám megkenve, csattjai ragyognak.”23 Az öregbéres „bérös gazda”, vagy béres tanyás lakást is kapott a gazda tanyájától pár lépésre álló kislányában. Lizetése is előmunkás szerepének megfelelően valamivel magasabb a többi béresénél. Éppen ezért kell csínján bánni a cselédbérek vizsgálatával. Az öregbéres fizetése félreértésre adhat ckot, hiszen ők tették ki a cselédség kisebbik hányadát. A Gazdasági Lapok tudósítója 1857-ben úgy látta, hogy Vásárhelyen igen magasak a cselédbérek, mert a Tisza-szabályozás igénybe veszi a munkásokat. Azt állítja, hogy Vásárhelyen egy 150 holdas gazdaság öregbéresének összes juttatása többre rúg évi 600 forintál. „Pénzbére 150 váltó forint, hat és fél köböl búza, hat és fél köböl árpa, egy szűr, egy végiggombos szűrnadrág, egy nagy kankó, egy db kétesztendős ártány, két pár új csizma, egy pár bocskor, négy kocsi tűzrevaló, két font szappan, egy hold kukoricaföld minden termékével, ennek szállítása; egy hold feles (ti. kukoricaföld) napszám nélküli (nálunk ti. egy hold feles kukoricaföldér 4—5 napot szokott a felesbe mívelő dolgozni.) Egy házutáni 3 1/2 hold (1200 négy114 21 Szalai József: Az új cseldétörvény ismertetése. Hódmezővásárhely, 1907. 6. p. 22 Kiss Lajos im. 81. p. 23 Kiss Lajos im. 87. p.
