Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Herczeg Mihály: Cselédek Hódmezővásárhelyen a kapitalizmus 1914-ig terjedő szakaszában
Férfi cselédek a) Kanász, kiskanász A cselédélet alsó foka, inas ideje a kanászkodás. A 19. században már az egészen kicsi, 6—8 éves fiúkat szokás volt elállítani cselédnek. Nyolc-kilencéves koráig jó- szerint csak az „étiért” szolgált. Amelyik néhány osztályt kijárt, tízesztendős korában az is kanásznak állt. Elsősorban a disznók ellátása lett volna a feladata, de segítenie kellett úgy a béres, mint a gazdaasszony munkájában is. Valóban „mindönki lába- kapcájá”-nak tekintették. A hajnali jászoltakarítás az ő dolga volt. Segített a takarmányt a „jószág elé vetni”, majd kihajtotta a disznókat. Néhol más jószágot is rábíztak, tehenet, birkát, lovat, — ami igen megnehezítette munkáját. „Flöstök” és délebéd idején se sok nyugta maradt, csakúgy, mint a jószág esti behajtása után. Főbb tennivalói: óltisztítás, tojásszedés, aprójószág itatása, tűzrevaló behordása stb. A szegényember gyereke 14—15 éves koráig volt kanász, utána béres, csordás, esetleg mindenes lett. Az átlagos vásárhelyi gazda egy kanászt és egy bérest tartott. Szolgáló már csak módosabb helyre került. Amelyik családnak megfelelő fiúgyermeke volt, nem alkalmazott cselédet, mert saját gyermekei kanászkodtak. A kanász évi pénzbére a korszak elején 20 Ft körül mozgott. A „Cselédek bérezése” jegyzőkönyv 1860. évi egyik bejegyzése:: „Kerekes József 2812. sz. a. (lakos által) kanásznak fogadott Kis Antal bére 10 osztrák értékű forint, 2 véka búza, 2 véka árpa, 1 pár csizma, 1 tavaszi malac, 1 kocsi gané, 1 db szappan”.18 Csak az 1890-es években emelkedett a kanászok pénzbére 30—50 forintra. Gabonából átlag 2 köbölet kaptak, aminek fele búza, fele árpa volt. Kapott egy kocsi szálas tűzrevalót, ami lehetett szalma vagy izikcsutka. Még a gané is sokáig előfordult. Kaptak ezen kívül 1 pár csizmát, 1 kg szappant. Elmaradhatatlan a választási malac, melyet majd a szülei fölneveltek, meghizlaltak. Takarékos szülők a gyerek bérét félretették, hogy mire a katonaságtól leszerel, legyen miből családot alapítania. b) Mindenes A mindenes elnevezésnek többféle jelentése volt Vásárhelyen. Eredetileg és elsősorban a 60—70 éves magános öreg cselédet hívták annak, aki főleg kereskedőknél mindenféle udvari munkát elvégzett. Ezeket többnyire havonta fizették. De ugyanígy nevezték a kanász és béres közt korban és fizetésben középen álló legénykét is. Kiss Lajos szerint: „Tanyára az olyan idejű gyereket fogadták meg mindenesnek, aki kanásznak idős, béresnek fiatal (15—16 éves). Mindenes névvel fogadta a gazda, hogy a gyerek ne vegye ledegradálásnak, ha egyszer kanásznak állítja a jószág mellé, máskor meg mint bérest lóhajtónak ültetik a második kocsira, ha több kocsival mennek. Szánt, vet, boronái, s a szükséghez képest végzi a kanász dolgát, meg a béresét. Különösen kisebb gazdaságban alkalmazták, hogy ne kelljen neki olyan sok bért adni, mint a béresnek.”19 így pl. Tárkány Szűcs József gazda szívesen fogadott a béres mellé mindenest. 18 CsmL (HF) Hódmezővásárhely Városi Rendőrkapitányi Hivatal iratai. Cselédek bérezéséről vezetett jegyzőkönyv 1059. sz. 19 Kiss Lajos: A szegény emberek élete. Budapest, 1955. 103. p. 112
