Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Vass Előd: A vásárhelyi náhije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása
ismereteink szerint a szerb jobbágyság egy része Donáttornyáról ismét Nagylakra telepedik át. Néhány hasonló esetről még szintén tudunk, amelyek érdekes fényt vetnek a jobbágyság helyi viszonyaira, talán az országostól eltérő viszonyokat a törökhöz való közelséggel magyarázhatjuk, mivel János király egyik 1538. évi oklevelében Szegedet már a török határ közelében levőnek említi meg.7 Szulejmán szultán 1541 augusztusában budai táborában a Kassa és a Tisza folyótól keletre eső vidéket, az 1540-ben meghalt János király, egyéves kisfiának, János Zsigmondnak, és özvegyének, Izabella királynőnek adja, s rájuk bízza Erdély és a tiszántúli részek kormányzását. A szultán 1541 őszén török helyőrségeket viszont csupán a Duna mellett, Mohácson, Szekszárdon, Budán és Kalocsán hagyott hátra. A Tisza folyó melletti városokban, mint Szolnok, Szeged és Csongrád, megelégedett a jánospárti (törökbarát) tanácsok igazgatásával. Ezektől 1542-ben a török csupán kisebb adókat követelt meg.8 Buda ferdinándpárti sikertelen ostroma után, 1542 október végén, a török Csongrádot és Szegedet is megszállja. Ezután a Tisza folyó jobbparti oldalán, a Szolnok és Titel közötti területen a törökök 1543-ban a szegedi szandzsákot szervezték meg.9 A tiszántúli részek, mintegy kilenc-tíz vármegye, hódoltatása lassabban és nehezebben ment. 1541/1542. évi kezdeti változások után a Marostól Debrecenig terjedő tiszántúli területen Frater György, János király kincstartója, váradi püspök, személyes hatalma érvényesült. A Marostól délre Petrovics Péter 1542-ben már Izabella királynő nevében „Rácság”-nak nevezett bánsági területet igazgatta. Mindegyikük magának igyekezett megszerezni a legjelentősebb uradalmakat. 1543. február 14-én Frater György kérte fel Ferdinánd királytól Jaksics Márk nagylaki uradalmát, de őt megelőzve Petrovics Péter temesi főispán Temesvárhoz foglalta le. A Tiszántúl többi földbirtokos urai sokáig ingadoztak. Az 1541/1542-ben tartott sorozatos részországgyűléseiken, hol Ferdinánd királynak, hol pedig Izabella királynőnek ígérkeztek el. 1542 végén, Frater György hatalma megerősödött és a derecskéi részországgyűlésen megszavazták a török adó céljára kért összeget. Néhány hónappal korábban már, 1542. augusztus 16-án Fráter György támogatására a váradi részországgyűlésen Arad, Zaránd, Bihar, Békés, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok és Temes vármegyék követei jelentek meg. Ugyanez a nyolc vármegye 1543. január 6. és 10. között tartott ismételt részországgyűlésén viszont már Ferdinánd királynak fogadott hűséget.10 Szulejmán szultán 1543. évi és Mehmed budai pasa 1544. évi tavaszi hadjárata során behódoltatott terület a Tiszántúlt gyakorlatilag elvágta a Habsburg-Magyarország- tól. A török javára eltolódott katonai helyzetből a tiszántúli földbirtokosok levonták a következményeket s Izabella királynőhöz közeledtek. 1544 augusztusában Tordán az erdélyi országgyűlésen a nyolc vármegye képviselői is megjelentek és egyenrangú félként vettek részt a törvényalkotásban. Ez a részvétel ettől az időtől állandósult, s így kialakult Erdély és a tiszántúli részek államjogi kapcsolata. A ferdinándpártiak csupán a Tiszántúl északi végében tartották magukat. Vásárhely környékén 1542/1543-ban már Izabella királynő uralkodott. ítélőmesterei több hatalmaskodási perben ítéletlevelet adtak ki. Hűtlenség címén Izabella királynő és Ferdinánd király is vagyonelkobzásokat végzett, s ezekbe a birtokokba 8 Vass Előd, A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása; in Tanulmányok Csongrád megye történelméből 1979, Szeged 1980, ... 1. 9 Czimer Károly, A szegedi szandzsák, Szeged 1894, A Dugonics Társaság Könyvei Nr. 1., 1893, 54—55 )., valamint még Halasi—kun Tibor, i. m. 67—71 1., és még Zirojevic Oloa, i. m. 21—22 1., s ezenkívül Steltzer Frigyes, Die Geschichte des Bacser Komitats, Neusatz 1881, 37—50 1., s még U. ő„ Bácskai adatok a török defterekben. A Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulat Évkönyve, III—IV. Füzet, Zombor 1885, ... 1. 10 Barta Gábor, Az erdélyi fejedelemség születése; Magyar História, Budapest 1979, 76—84 1. 7
